Kifelé megállított egy ember: – Hívja fel a párját, és mondja meg neki, hogy fontos állami ok miatt pár napig nem fog hazamenni. Majd küldünk valakit a gyógyszereiért, tiszta ruhákért.
Hívom az asszonyt, aki rám rivall: – Hányszor kértelek, ne csináld a mocskolódásaidat! Itt van pár ember, szedik össze a számítógépeidet, az irataidat, házkutatást tartanak!
A telefont elveszik.
Órákig visznek kocsival. Megyünk egy áradó folyó mellett, lekanyarodunk. Az út árterületen vezet, ami már tenger. Megáll a kocsi, kiparancsolnak, majd elhajtanak. Ott állok, majdnem térdig a vízben, ilyenkor télen kibírhatatlan. Most ennek mi értelme? Gyalog nem tudok semerre menni, mert a víztől nem látom az utat, a sodrása is elég nagy. Amikor már annyira vacogok, hogy szó szerint összeverem a fogaimat, visszajönnek értem.
Érzem, valami hegyre megyünk föl, azután mintha alagútban, visszhangzik a kocsi hangja.
Leültetnek. Hogy hívnak stb.?
Közlöm, hogy szívbeteg vagyok és kb. óránként pisilnem kell. Semmi reakció. Háromóránként ennem kell, mert rosszul leszek.
Kipakoltatják a zsebeimet, nem sok minden volt nálam.
Már a kocsiban gondolkodtam, hogyan reagáljak? Ha együttműködök, legitimálom őket, ha nem? Vannak-e eszközeik, hogy szóra bírjanak? Bizonyára.
Az ÁVO hideg vizes betonkádba tette az embereket, negyedóra múlva könyörögtek, hogy vegyék ki őket, bármit aláírnak.
Nos, ezt velem is meg lehetne tenni, csak azzal számolnak-e, hogy túl vagyok a hetvenen, szív-, cukorbeteg vagyok, és voltam már a Sztrók Osztályon is.
Tulajdonképpen az lenne a legjobb, ha kihallgatás közben meghalnék.
Csak a személyi adataimat mondom el, azután elhallgatok.
Mivel a családom, ismerősök keresni fognak, csak kiderül, hogy nem vagyok. Azt az asszony tudja, hogy házkutatás után tűntem el. Kerestethet, elmegy külföldi követségekre, fellármázza a sajtót.
Csak hallgatok és figyelek. Érdekel a technikájuk, minden érdekel, érdekelnek az emberek. Megállapítják, hogy nem vagyok együttműködő.
Jelzem, hogy ki kellene mennem WC-re. Nem engednek. Majd' szétreped a hólyagom, azután nem bírom tovább, magam alá vizelek. Nem elég, hogy a húgyomban ülök, még egy hatalmas pofont is kapok.
Már nem kérdeznek, hanem csak mondják.
Hogy előfordulhat, hogy nem fog nyugdíj érkezni, talán soha többé.
A gyerekek elvesztik az állásukat, esetleg a jogsijukat is, a kocsijuk is eltűnhet. Nem csak a két családom 4 gyerekéről, 5 unokájáról tudnak, de még a csak félig unokámról és a nevelt lányunkról is. Ő már orvos, még egyetemista korában haltak meg a szülei. Anyja egy homályos szerelmi történet során öngyilkos lett, apja, aki szintén orvos volt, mint az édesanyja, halálra itta magát. Nos, az ő lányunk maradt ránk, gyámolítottuk, amiben csak lehetett.
Gondoltam, hogy előbb-utóbb a gyerekekkel zsarolhatnak.
Már régen szóltam a nagyobbiknak, hogy nem fogok engedni, készüljön a legrosszabbra.
Senkit nem szeretek úgy, mint őt! Viszont keménynek kell lennem, nem hagyhatom magam zsarolni.
Szegény lányomra az utolsó években tragédiák sorozata szakadt. Meghalt a férje, rákban. Majd a nagymamája, az anyósa, az édesanyja. Egyedül neveli a középiskolás és egyetemista lányokat. A nagyobbik immunbeteg, és úgy néz ki, hogy a lányom is az lesz. Nem csoda ennyi tragédia után.
Én csak azért nem halok meg, nehogy neki újabb tragédiát okozzak.
Kisebbik lányom most végezte az egyetemet, félárva az édesanyja, őt a nagynénje nevelte. Az anyukája a szívműtét után bement még egy ártalmatlan kontrollvizsgálatra, abba halt bele. Nos, ő is elveszítheti az állását, a kocsijukat… Lányomat akár a fiúja is elhagyhatja, ha nyomatékosan megkérik rá, vagy eltűnik az erős szemüvege. A lakásuk is beázhat, a legfelsőn laknak.
Második családom, a mostani is sebezhető, ki nem az. Esetleg elrabolják a legkisebb unokám, ő elsős, nem semmi egyéniség.
– Kik a barátai?
Barátaim nincsenek, már középiskolás korom óta. Mindegyiknél forintra meg lehetett mondani, miért barátkozik velem.
Mint eddig, most sem szóltam egy szót sem.
Előkerült a számítógépem. Mondták, ne próbálkozzak semmivel, már mindent lemásoltak.
– Lépjek be!
Nem lépek, ekkor jött a második pofon, de nem ugyanattól, ez a másik kezével adta, és mivel az orrom ferde, nem is kicsi, pont azt találta el, el is eredt a vérem. Kénytelen voltam csak szájon át lélegezni, így kiszáradt a szám. Víz nem volt bekészítve, megszólalni nem akartam.
Lassan éreztem, hogy kezd leesni a vércukorszintem, ennem kellett volna. Remegett a lábam, majd a kezem, izzadtam, mint az állat. A tudatom is kezdett homályosulni, nem tudtam már megjegyezni, mik történnek, pedig kellett volna, hogy majd megírhassam, persze, ha túlélem. De kezdtem zavarodott lenni.
Így azután félve a kómába eséstől csak kértem egy szelet kenyeret, mondván, ha hasznomat akarják venni, akkor gondoskodjanak rólam legalább ennyire.
Hasznomat persze nem vették, eddig. Kérdés, mi jön még?
Apámnak még az ötvenes évek végén, de lehet, hogy már a hatvanasban volt egy úriember könyvelője. A háború előtt lehetett valaki, de akkoriban csak könyvelt kisiparosoknak. Persze információkat kellett volna szállítania a maszekokról, de nem tette. Nemsokára már bottal járt, szétverték a lábát.
Kétszer is szoktam aludni naponként, éjjel és délelőtt egy rövidebbet. Itt erről szó sem eshetett. Továbbra sem engedtek ki WC-re, így, mivel általában óránként kell pisilni, hát maradt a magam alá vizelés meg a pofon érte. Mondták, takarítsam fel, de nem tettem, azért már verés járt.
Tudnak mindent rólam! Nem csak a kapcsolataimat, az internetes működésemet, hanem, hogy az elmúlt évtizedekben hol jártam.
Hogy még a KFKI-s időszakom alatt egy katonai megrendeléshez csináltak egy megbízhatósági kutatást rólam, de semmit kompromittálót nem találtak.
Hogy két titkosszolgálatos osztálytársammal jó a kapcsolatom (az egyik szinte biztosan moszados). Miért? Miről szoktunk beszélni?
Hogy nem vagyok zsidó, de sok zsidó barátja volt a családnak.
Hogy egyszer öngyilkosságot kíséreltem meg. Ezt az egyik novellámból vehették, de nem magyaráztam el, hogy egy másikban meg örökmozgó van, és az sincs.
Hogy interneten megpróbáltak pucér nőkkel összehozni, de nem reagáltam rá.
Tudják, 22 éve együtt élek valakivel, de nem járunk sehová.
Kapcsolatom van a rádió egyik szerkesztő/műsorvezetőjével. Találkoztunk már személyesen és miért?
A MÁFI Filozófia Vitakörében hogy jutott eszembe, amikor az oroszok bevonultak Afganisztánba, hogy a szovjet nagykövetségre tiltakozó levelet küldjünk?!
Itt egyetemi tanárok, filozófusok voltak a tagok. Egyszer jött egy amerikai magyar professzor, beszélgetett vele? Találkoztunk azután is?
Beszéltem valakinek az unokatestvéremről, aki BM-besúgó lett?
Van külföldi ismerősöm, rokonom?
Készítettem-e KFKI-s koromban fényképet az atomreaktorokról? Volt kapcsolatom azzal a takarítónővel, aki igen, és ezért ki is rúgták? Találkoztam vele később?
Beszéltem-e a csernobili tragédiáról másoknak?
A KFKI-s katonai munkáról beszéltem-e valakinek?
Látják, leveleztem egy Pakisztánban élő személlyel. Ki volt az, honnan ismerem?
Miért szokott katonai technikai híreket olvasni az interneten?
Az unokája feltűnően jól beszél angolul és rendszeresen hívják külföldről. Miért?
A párja dolgozott az IBUSZ-ban? És ki a fodrásza, mert nem látjuk fodrászhoz járni, pedig egy igen csinos, ápolt nő.
A volt szeretője anyját és apját is elítélték ’56-os tevékenységért, tudta?
Beszélt valakinek arról, hogy a KFKI főosztályvezetőjének titkárnője belügyi informátor?
A szentendrei szomszédja belügyi tiszt volt. Kinek beszélt róla?
A feleségével mentek autóval 90 000 km-t az országban, Erdélyben 3000 km-t. A felesége miért jegyzetelt egy kockás füzetbe, különösen arról, hogy hol vannak laktanyák?
Az édesapja hogyan került Simándy operaénekes és Rajk László politikus társaságába? Igaz, hogy napokig kurváztak?
Édesapja az ’50-es évek végén, ’60-as évek elején vadonatúj Zündapp motorral járt, 400-as köbcentissel. Sőt volt, amikor 3 hasonló kaliberű motorja is volt egyszerre. Amikor kötelező beszolgáltatás volt, az egyiket úgy mentette meg, hogy szétszedte darabokra? Honnan volt neki erre pénze? Hogyan tudta beszerezni?
Apja állandóan kurvázott, miért? Mindezt úgy, hogy 20 évesen még tüdőbeteg volt, mondták, csak pár hónapja van. A szanatóriumban antennát épített és rádiókészüléket. Rádióadót?
A KFKI-ban dolgozó rajzolónő történetét kinek mesélte? Mondta, hogy többen is sugárfertőzést kaptak, és Sopronban kezelték őket titokban osztrák orvosok?
Mesélte valakinek, hogy a KFKI-ban eltűnt egy radioaktív tű?
A Filozófiai Vitakörben két homoszexuálissal barátkozott. Lefeküdt valamelyikkel?
A nagybátyja ’56-ig a rádió alelnöke volt, és ott az egyik bemondóval szerelmi bonyodalmai voltak, amivel összefüggésben a hölgyet kirúgták. Tudta?
Miért tesz fel műszaki ember létére művészi alkotásokról képeket a Facebookra?
Ismer titkosítási eljárásokat, különösen képek manipulálását?
Elmondtam-e valakinek, hogy katonakoromban melyik alakulatnál voltam és milyen rádióállomásokat használtunk? Mi volt a négyjegyű száma az alakulatnak? Tudta, hogy vezérkarközvetlen az alakulat? Beszéltem róla, hogy az egyik teherautó szakadékba zuhant, egy másik meg kisodródott egy kanyarban és rendkívül súlyos sérüléseket szenvedett a sofőr?
A TÜK-ön milyen iratokat kellett begépelni?
A sajátjaimon kívül ismerek-e bármilyen jelszót, belépési adatot?
Van-e bankszámlám, megtakarításom?
Hogy lehet, hogy van a nevemen egy 21 éves autó, de nem én használom, hiszen már érvényes jogosítványom sincs?
A kft.-ben, ahol dolgoztam, volt egy ember, akinek legalább 4 személyije volt, meséltem-e valakinek? Emlékszem a nevére?
Az világos, hogy mindent tudnak rólam, a környezetemről. Nem sok értelme van, hogy nem beszélek, de nem is ez volt a céljuk, hanem a megfélemlítésem.
Hogy húzzam össze magam, mert bármikor kicsinálhatnak! Engem is meg a családot is.
Mivel nem működtem együtt, az ügyész 3 év felfüggesztettet javasol. Elfogadom? – El.
Soha, senkinek az itt történtekről, a feltett kérdésekkel kapcsolatos dolgokról nem beszélhetek. Az ítélet elfogadását, a titoktartást alá kellett írnom, megtettem.
Elengedtek, de szinte alig kaptam vissza valamit. Csak a személyi okmányokat, de se pénzt, se bankkártyát.
Még ha szereznék is pénzt, a teljesen elázott cipőmben, húgyosan nem szállhatok járműre.
Hogyan utazzak haza? Telefonom nincs, egyetlen számot sem tudok, még a sajátomat sem.
Órák alatt elballagtam annak az autópályának a végére, amelyik felénk vitt. Fél napnál is többet vártam a benzinkúton, mire jött egy szerszámokat szállító nyitott kisteherautó, ami hajlandó volt elvinni, ha lefekszem úgy hátra, hogy ne lássanak meg a rendőrök.
