Lehet önálló önkormányzati reformot tervezni?
Generális újratöltésre van szükség mindenhol, decentralizálni kell az országot, a fékek és ellensúlyok rendszerét újra ki kell építeni, ahogy a civil társadalmat is, és el kell hitetni az emberekkel, hogy maguk dönthetnek a sorsukról. Az biztos, hogy az önkormányzati rendszer ilyen rossz állapotban még soha nem volt, mint most, a megújításnak tehát ez az egyik kulcsterülete.
Mennyit rontottak a helyzeten a járvány miatt elrendelt korlátozások, elvonások?
Ez már csak hab volt a tortán, a lényegi változások 2010 után következtek be. Az önkormányzatok szinte minden fontos funkcióját államosították, a közpénzekből való részesedésük megfeleződött. Az eszköztelenség meg a felelősség nélküliség miatt elkezdett erodálódni maga az önkormányzati politika is. Erre a Covid még rátett egy lapáttal a források elvonása és a legutóbbi helyi választási eredmények nyomán kialakult ellenségeskedő légkör miatt.
Akkor is ez történt volna, ha a rendszerváltozáskor nem az egy település – egy önkormányzat modellt választották volna?
Ez a rendszer valóban igényelte, hogy kell vele valamit csinálni, de nem azt tették, amit kellett volna. A struktúra, amit 1990-ben létrehoztunk, politikailag érthető volt, de nem ésszerű, nagyon nehéz a legkisebb településekre is ugyanazokat a feladatokat delegálni, mint a nagyobbakra, erősebbekre. Azt gondoltam, ha már a Fidesz-kormány hozzányúl, akkor integrálja is a helyi önkormányzati rendszert, de nem tette. Annyit lépett, hogy a kétezer főnél kisebb településeken nincs önálló önkormányzati hivatal, de a települések méretétől függetlenül mindenhol kivették az önkormányzatok kezéből a közoktatást, az egészségügy, szociális gondoskodás nagy részét és különböző hivataloknak adták fenntartásba.
Ezeket a feladatokat vissza kellene adni az önkormányzatoknak?
Hogyne, mert nem bizonyította be az állam, hogy jobban csinálja. A közoktatás teljesítményét rendszeresen mérik, látjuk, milyen mértékben romlik a színvonala, hogyan szegregálódik. Vissza kell adni az ilyen feladatokat az önkormányzatoknak, önkormányzati társulásoknak, mert meggyőződésünk, hogy racionálisabb szervezeti keretekbe terelve jobb és méltányosabb ellátást tudnak nyújtani, mint amit az állam az elmúlt tíz évben produkált.
Ennek egyre nagyobb akadálya, hogy a közoktatásból lassan elfogynak a pedagógusok, az egészségügyből a háziorvosok, szakápolók, védőnők. Mihez kezdenek így a települések?
Ez jogos ellenvetés, de azt gondolom, a rossz társadalompolitikai, ágazatpolitikai lépések, és a pénzkivonás mellett éppen a centralizált feladatellátás volt az egyik oka, hogy a rendszerből ennyien eltűntek. Az önkormányzatok nem varázslók, nem tudják előteremteni a hiányzó szakembereket, de ismerik a környéküket, sokkal könnyebben tudnak akár egyedi alkukat kötni. Nemcsak rendszerszinten kell beavatkozni, hanem helyi szinten is.
Hova vezet, hogy a központosítás megjelent a települések üzemeltetésében is?
Az a félelmetes, hogy nagy valószínűséggel úgy születnek meg ezek a központosító lépések, hogy nem készülnek átfogó számítások, elemzések, forgatókönyvek az egyes közpolitikai területekre. A hulladékgazdálkodásnál és a víziközműveknél nem lehet amortizációt tervezni, nem lehet hozzányúlni az árakhoz, ebből következik, hogy egy ideig a minőség, meg a hozzáférés romlik, egy idő után pedig bedől a rendszer. Mégis mindent visz a hatalmi logika, hogy az állam stratégiai pozíciókat szerezzen az ország működtetésében.
A vitairatban hangsúlyozzák a társulások szerepét, de kérdés, miért nincsenek ma ilyenek?
Az önkormányzati törvény kimondja, hogy elrendelhető kötelező társulás. Tehát közjogi akadálya ma már nincs annak, hogy a kormány vagy a törvényhozás egy közfeladatot csak társulásban engedjen ellátni, ám ennek a formának a fejekben van óriási akadálya. Ezért mi először mindig az önkéntes társulást javasoljuk, amikor helyben mérlegelhetik az önkormányzatok, képesek-e önállóan ellátni az előírt minőségben egy feladatot vagy nem, és ha nem, akkor hogyan társulhatnak és főleg kivel. Mivel az embereknek nyújtott szolgáltatások minősége a legfontosabb kérdés, végső megoldásként el kell fogadniuk azt is, hogy ha nem képesek a maximumot nyújtani, akkor beavatkozik az állam a polgárok érdekében.
Most azt gondolják a polgármesterek, hogy ha ellenzik a társulásokat, megőrzik a településük autonómiáját?
Az autonómia nem lehet öncél, ott és úgy kell biztosítani, hogy az adott közösségi funkció ellátása a leghatékonyabb legyen. A másik oldalon ugyanezek a polgármesterek pillanatok alatt hozzászoktak a paternalizmushoz, a kilincseléshez, az országgyűlési képviselőknél lobbizáshoz, de a mostani klientista forráselosztási rendszer morálisan tönkreteszi a helyi politikát. Ezért mondom: a fejekben is rendet kéne rakni.
Egyszerűbb megtanulni lobbizni, mint átlátni, milyen társulás a legjobb megoldás?
Ez így van. A legharcosabb polgármesterek is gyorsan belátják, hogy jóban kell lenniük a térség politikai elitjével, ha pénzt akarnak szerezni a településüknek. Ám azt nem lehet csak úgy bekiabálni a pusztába, hogy társuljatok, ehhez komoly szakmai segítség kell, sokat kell tervezni, tanulni, rengeteg információt kellene beszerezni.
Nem jutnak hozzá ezekhez?
Nem. Néhány éve az intézetünkben kidolgoztunk egy javaslatot olyan integrált információs rendszerre, amelyik bárki számára hozzáférhető. Az önkormányzat összehasonlíthassa például, mennyibe kerül az iskola fenntartása máshol a sajátjához képest. Ehelyett egy egyirányú információs rendszert alakított ki az állam, az ASP-t, amibe az önkormányzat betáplálja az adatokat magáról, de semmit nem kap vissza és sajnos az állam sem használja ezeket az információkat rendszerezett elemzésekre.
Azt mondják, minden feladatra új társulást lehetne létrehozni?
Az önkormányzati rendszert addig nem lehet megreformálni, amíg nincs világos vízió, hogy milyen közoktatást, egészségügyet, szociális ellátórendszert és kulturális szolgáltatásokat akarunk. Először ezeket az ágazati döntéseket kellene meghozni, majd hozzárendelni a szükséges intézményrendszert, aminek a mi elképzeléseink szerint a nagy része önkormányzati intézmény lenne. Amikor már tiszták a jövőre vonatkozó forgatókönyvek, akkor térségről térségre, településről településre kell végig gondolni, hogy ezekhez a célokhoz helyben milyen társulási rendszerben kell az intézményeket működtetni. Azt is látni kell, hogy az embereket nem érdekli, ki hozza a döntéseket: az önkormányzat, a kormányhivatal vagy a tankerület, csak az számít, hogy az intézmény jól működik-e.
Ha igen, nem veszi észre az állampolgár, de ha baj van, akkor a polgármesterhez rohan. Hogy lehet ezt kezelni?
Sehogy. Ez egy skizofrén helyzet, ahogy az is, hogy nem merték elvenni az államosított szolgáltatásokhoz kapcsolódó önkormányzati vagyont, az iskolaépületek például az önkormányzatok tulajdonában vannak, de az állam használja azokat. Ezek rendszerszinten végiggondolatlan lépések. A feladatfinanszírozás is hátrányos az önkormányzatoknak, mert semmi másra nem költhetik el a pénzt, de az nem fedezi az összes kiadásukat, mert az állam nem számolja ki, ténylegesen mi mennyibe kerül. Az önkormányzat vagy hozzátesz pénzt, vagy elvesz a minőségből, de a lényeg, hogy mindig az fizet rá igazán, aki a szolgáltatásokat igénybe veszi.
A legvitatottabb pontja a javaslataiknak, hogy a megyei önkormányzatoknak feladatot és pénzt is adnának. Miért?
Egy ekkora országban, ahol ennyire elaprózott az önkormányzati rendszer, szükség van középszinten választott testületekre. A 3200 település képtelen együttműködni, bekapcsolódni az országos vérkeringésbe, tehát kell egy közvetítő önkormányzat. A nagyvárosok ma szigetszerűn működnek, nem tudnak a térségükkel együtt gondolkodni, többnyire még a közvetlen környezetükkel sem, a tőlük távol eső vidéki térségek szakmai támogatása jelenleg teljesen gazdátlan, felelőssége sincs senkinek, hogy segítsen.
Az önkormányzatok kérik vissza az elvett pénzeiket. Önök mit változtatnának a mostani elosztási rendszeren?
Javaslatunkban még nem mondjuk meg, hogy milyen adót milyen arányban kapjanak vissza, az alapelvek azonban rögzíthetők. Például az, hogy biztosan hátrányos, ha csak állami forrásokat használ egy település. Az sem biztos, hogy ennek teljesen uniformizáltan kell működnie, cél, hogy minden helyi forrást mozgósítani lehessen, de ahol nem termelődik helyben jövedelem, ott olyan újraelosztás kell, ami nem fogja vissza a jobb helyzetben lévők fejlődését. Nincs örök megoldás, változnak a körülmények, de logikátlan, hogy a kicsiknél egyáltalán nincs helyi bevétel, a nagyoktól meg elvonják a termelődő javakat szolidaritásra hivatkozva, s a Covid járvány alatt még ennek is elveszik a felét.
A kormány szerint nemhogy kevés, inkább sok is a pénz egyes ipari központokban.
A rendszer egészét nézve rendkívül alacsony az önkormányzatok részesedése a költségvetésből, ezt radikálisan meg kellene változtatni. Azért is kellene nagyon erős önkormányzati érdekérvényesítési rendszer, hogy a mindenkori hatalom ne tudjon ennyire szembemenni a helyi érdekekkel. Be kell kalkulálni, hogy az ellenzékben lévő pártok szeretik jobban az önkormányzatokat, a kormányzó pártok kevésbé, ezért a hatalomból és a közösségi forrásokból való kiszorítást szilárd garanciákkal kell megakadályozni.
Egy önkormányzati csúcsszövetséget javasolnak, de ha akarna, a mostani hét önkormányzati szövetséggel is leülhetne tárgyalni a kormány.
Le is ülnek néha, de egyezség nem születik. A szövetségek ráadásul egymással is rivalizálnak, másfajta politikai hátterük van, megosztottak. Az is nagyon fontos kérdés, hogy van-e elég muníciója, szakmai háttere az önkormányzatoknak, hogy partnerei lehessenek a kormánynak és ebben még komoly hiányok vannak.
Mi lesz a sorsa a vitairatuknak?
Ez politikai szándék és érdekek függvénye. Ennek az anyagnak a sorsa attól függ, ki érez majd magában elég elszánást, hogy az önkormányzati rendszert megújítsa. Attól tartok, hogy ha a jelenlegi kormány marad a jövő évi választás után, ez a tanulmány is a fiókban marad.
