Mi sem áll távolabb tőlem, mint hogy befolyásoljam kedves olvasóimat, melyik jelöltre adják szavazatukat az előválasztáson, ugyanakkor az elmúlt napok eseményei eszembe juttatták a demokrácia hőskorának egyik jól ismert intézményét, az athéni cserépszavazást. Itt ugyanis nem arról döntöttek a polisz tagjai, hogy ki az alkalmasabb, rátermettebb egy tisztségre, hanem arról, hogy ki az, akit valamilyen okból nem szeretnének vezető tisztségben látni – sőt, akit kiszavaztak, azt tíz évre száműzték is Athénből. A voksolás úgy zajlott, mint egy mai valóságsóban, aki a legtöbb szavazatot kapta, annak távoznia kellett. Hozzáteszem, az athéniak korlátozták önmagukat, odáig nem mentek el, hogy „csak egy maradhat”; az i. e. V. századból összesen 13 sikeres osztrakiszmoszról tudunk.
Maga a cserépszavazás kifejezés ugyanis az osztrakon – cserép(darab) – szóból származik; ezekre az agyagcserepekre írták vagy íratták fel az ekklészia (a népgyűlés) tagjai a poliszból eltávolítani kívánt személy nevét. Több jelöltre is lehetett szavazni, s ha a számlálás során összejött 6000 voks (ennyi kellett az érvényességhez), nevek szerint „külön-külön csomókba rakták” a cserepeket, aki pedig a legtöbb szavazatot kapta, „azt vagyonának meghagyásával tíz évre száműzték”. Vagyis pont fordított eljárást alkalmaztak, mint a mostani előválasztáson, és indokaik is eltérőek voltak. Plutarkhosz (Párhuzamos életrajzok I-II., Magyar Helikon, 1978) így ír erről: „Cserépszavazással történő száműzetésnek ugyanis mindenki ki volt téve, aki előkelő származásával vagy ékesszólásának meggyőző erejével az átlagos emberek fölé emelkedett”.
Ilyen volt Ariszteidész, a perzsák elleni győztes marathóni csata (i. e. 490) tíz sztratégoszának (katonai vezetőjének) egyike, akit utóbb arkhónnak is megválasztottak, s megkapta az „Igazságos” jelzőt. Ám riválisa, Themisztoklész, a későbbi szalamiszi győztes (i. e. 480) ösztönzésére i. e. 483-ban „Ariszteidészt osztrakiszmosszal száműzték, mert dicsősége miatti gyűlöletüknek a zsarnokságtól való félelem nevét adták”.
Plutarkhosz szerint „az osztrakiszmosz nem bűncselekményekért kirótt büntetés volt, hanem, hogy szépítsék, olyan intézkedésnek tüntették föl, mintha csökkentették és korlátozták volna vele a túlságosan nagy tekintélyt és hatalmat; alkalmazásával azonban tulajdonképpen elviselhető formák közt irigységüket elégítették ki, és így nem jóvátehetetlen intézkedésben, hanem a városból tíz évre szóló eltávolításban adták ki mérgüket”. (Ariszteidész száműzetése csupán három évig tartott, az újabb perzsa támadás miatt az athéniak visszahívták, már Szalamisznál harcolt.)
Plutarkhosznál fennmaradt egy anekdota a „kiszavazásáról”: „Nagyban írták már az osztrakonokra a polgárok a neveket”, amikor egy írástudatlan athéni, nem ismerve őt, épp Ariszteidészt kérte meg, írja fel osztrakonjára Ariszteidész nevét. A kérdésre, hogy mit vétett, azt felelte: „Semmit, de unom már, hogy mindenfelé Igazságosnak nevezik.” Ariszteidész pedig „nem szólt semmit, felírta a nevét a cserépdarabra”.