Viola néni minden nyár elején tiszta gyomor volt. A kis balatoni településen élt egyedül, amióta férje, doktor Morgulin Gyula, a neves geológus egy Afrika-expedíció során egy kongói dzsungelben tíz éve meghalt. Azért volt tiszta gyomor, mert a szomszédja, Aliz a szezon elején elvonult Pestre és kiadta a kis házát, ami kevesebb volt az összkomfortosnál, de több a komfortosnál, és némi, ámde megbecsülendő összegért, amiért Viola néni meg is dolgozott, megbízta, hogy a vendégekkel törődjön, ami nem hálás foglalatosság, különösen, ha az ember lelkiismeretes, ő pedig mindenben mindig lelkiismeretes volt, és hát a szomszédság kötelez, minden évben úgy gondolta, hogy jövőre mégsem, de aztán mindig beleegyezett. Alizt nem érdekelte, hogy miféle népek jönnek-mennek, akik lelakják a házát, volt már háromgyerekes cigánycsalád, nem mintha Viola néninek bármi gondja lett volna a cigányokkal, de ezek egész nap rajcsúroztak, az udvaron ment a muzikefem, ezek így nyaraltak, jó, az ember, ha nyaral, mindig elengedi magát, ettől lesz nyaralás, a nyaralás, de ami sok, az sok, aztán voltak öregek, nem olyan tettrekész és aktív öregek, mint ő, egész nap csak ültek a teraszon és panaszkodtak az időjárásra, volt magányos keresztrejtvényfejtő férfi, aki ismerkedni akart, csak beszélgetni, mondta ugyan Viola néninek, de Viola néni tudta, hogy a férfiak minden korban férfiak, mindig akarnak valamit a nőktől, és mindig ugyanazt, Viola néni hatvanéves, jó karban van, ő is szívesen beszélgetett volna, mégis elhárította a keresztrejtvényfejtőt, mert a férje halála óta ő már senkivel sem. Egy rádióműsorban hallotta, hogy még ebben a korban is simán lehet. De ő nem. Ebben az évben egy fiatalember érkezett, vékonyka, harmincéves, egyedülálló, ezt írta Viola néninek, amikor lefoglalta a szállást, először nem örült neki, mert egy harmincéves egyedülálló férfi, az feltehetően selejtes áru vagy nőket akar majd idehozni, de a fiú az első nap átjött bemutatkozni, ami önmagában is rokonszenves volt és ritkaságnak számított, jól el is beszélgettek a teraszon, Beráz Daninak hívnak, könyvtáros vagyok Budapesten, mondta, lényegében lúzer, tette hozzá, pedig, gondolta Viola néni, értelmiségi, akárcsak ő, aki énektanár volt, nem is beszélve Gyuláról, aki aztán színtiszta értelmiségi, a legjavából, esetleg, kérdezte Viola néni, hallott a férjemről, híres geológus volt, Dani azonban a fejét rázta, sajnálkozva, mert tudta, hogy jólesett volna Viola néninek, de hát nem hallott, az ajtó, mutatta ellenben Dani, kicsit meg van ereszkedve, hát igen, amióta Gyula meghalt, semmi gond, mondta a fiú, ő hobbiként ezermester, szeret az ilyesmikkel elbabrálni, van is a csomagtartóban szerszámosláda, öt perc az egész, hát ez nagyon jó hír, felelte Viola néni, manapság ilyen munkára nem lehet embert találni, sőt semmilyen munkára nem lehet embert találni, főzött egy kávét Daninak, kínálta pálinkával is, amit a hosszú, magányos téli estékre tartogatott, de Dani nem ivott alkoholt, amint ezt Viola néni szinte sejtette, hogy nem olyan fiú ő, a fakó, kopott Suzukijával, aki iszik alkoholt, még akkor sem, ellentétben a legtöbb férfival, amikor nyaral. Dani napközben strandolt, ezt vélelmezte Viola néni a terasz korlátjára délután kiterített törülközőből, este azután a fiú mindig átnézett, nincs-e valami javítanivaló, és hát mindig volt, Dani otthon is mindent maga csinál, hát most az lenne a nagy dolog, mondta a fiú, miközben éppen a nyáklapot tisztogatta a televízió távirányítójában, aminek a gombjai felvették Viola néni ujjainak nyirkát, lakást venni, az a legnagyobb dolog, egy lakás, de manapság nem könnyű egy új életet elkezdeni, különösen, ha az ember könyvtáros, és hiába él szerényen, az akkor sem megy. Nincs senkije? kérdezte Viola néni, mert már olyan jóban voltak, hogy megkockáztatta, volt egy nagy szerelem, felelte Dani, a létra tetején állt és a csillár felfüggesztését cserélte, ami már nagyon rozoga volt, hát, van ilyen, mondta Viola néni, a szerelem, az sokszor szerencse dolga, és közben fogta a létrát, mert félt, hogy Dani leesik, esetleg pont bele az ablakba, szóval volt egy nagy szerelem, de nekem csak az alacsonyabbaknál van esélyem, egy este Viola néni meghívta Danit vacsorára, miután tisztázták, hogy a paprikás csirke a kedvenc étele, és Viola néni abban nagy volt, és a vidéki csirke azért vidéki csirke, már a színe is más, és végre Viola néni is mesélhetett az életükről Gyulával, megmutatta Daninak a könyveket, amiket írt, doktor Morgulin egy fogalom geológuskörökben, fényképeket is elővett, amin ők ketten voltak láthatók nyaralás közben Lillafüreden, ami a kedvenc helyük volt, vacsora után Dani segített a konyhába kivinni a tányérokat, és el is mosogatott volna, amikor feldöntötte az asztal mellett álló szobrot, ez, mutatta Viola néni, valami Ízisz Hórusszal, nem ér semmit, Gyula hozta Egyiptomból, mindent összeszedett, minden értéktelen ócskaságot, szeretett régiségpiacokon vásárolni, különös női alak volt, olyan, mint Kleopátra, ő volt a főistennő, az ölében pedig a kisfiú, az Hórusz, letörött a fejéből egy darab, de semmi gond, tele van a lakás ilyen kacatokkal, Dani azonban lelkifurdalást érzett, és felajánlotta, hogy megjavíttatja és visszahozza, ez amúgy is a nyaralás utolsó napja és esik is az eső, ugyan már, mondta Viola néni, Dani azonban kifizette a nyaralást, vitte magával a szobrot és elment. Viola néni lehúzta az ágyneműt, kitakarította a lakást, amit Dani amúgy tökéletesen tisztán tartott, rendes fiú, gondolta Viola néni, és pont az ilyenek nem találnak maguknak senkit, talán éppen ezért. Egy héttel később Dani megjelent, csak úgy, váratlanul, képzelje, Viola néni, a szobor eredeti, az Ízisz meg a Hórusz, voltam vele az Akadémián, gondoltam, azért megmutatom nekik, és egy egyiptológus kutatónő majdnem elájult, amikor meglátta, mert már húsz éve keresik, és már írtak is róla az Acta Archaelogica Hungarica hetvenkettedik számában is, szóval így állunk, Viola néni, körülbelül egymillió forintot ér, megfelezzük, mondta nagy hirtelen Viola néni, okés, legyen így Viola néni, felelte erre Dani, megdumáltuk, de most inkább a kapu zárját csiszolnám meg, mert csikorog.
