;

szegénység;falu;Nyugat-Magyarország;

- Küzdelem a metaforával (Ross Károly: Velem vagy, ugye?)

Nem mindennapi a küzdelem a mindennapok harcát ábrázoló új Ross Károly-novellagyűjteményben, mely a könyvnek is címet adó hosszú, a kötet felét kitevő elbeszélés mellett tizenöt írásművet tartalmaz. (A szerző hatodik önálló, ezen belül harmadik novelláskötetében helyet kapott az Éden című írás is, ami először a Nyitott mondatban jelent meg [2021. február 12.].) A külső körülmények satuként szorító fogásában vergődő, kifelé nem mutatkozó, csak az írás által rögzített (és az olvasói képzeletben empatikusan újrateremtődő) belső emberi érzések akár rettegést keltő és szívszorító kényszerekben és döntéshelyzetekben való ábrázolásában Ross tehetsége és precizitása kikezdhetetlen. Legyen szó a gyermekét elhagyni készülő anyáról (Boldogság), a munkája elvesztésétől félő feketemunkásról (Tiltott terület), a házától-otthonától megválni kényszerülő családról (Éden), egy egykoron reményteljes focista kudarcáról (Cserejátékosok), az elveszettség érzetéről, a jövő kilátástalanságáról, a hiábavaló szeretetről vagy szeretetnélküliségről, a fals szülő-gyerek és házastársi kapcsolatokról (A látogatás; Két pohár száraz fehérbor), az elembertelenedésről (Utak), a kisszerűségről vagy a feldolgozhatatlan előítéleteinkről (A lecsúszott zsindely), netán a szexuá­lis orientáció ambivalensségéről (Velem vagy, ugye?). A nagyon pontos, letisztult, kikezdhetetlen, fúga nélkül is biztosan összesimuló és stabil kőtömbökhöz (semmi felesleg!) hasonlítható mondatokból építkező novellák történetei mind egy-egy életdarabka ábrázolásában érdekeltek, amelyeknek azonban az elő- és utóéletét csak kikövetkeztetni vagy elgondolni lehet – így az olvasói képzeletet nagyban aktivizálva izgalmas értelmezői játékot valósítanak meg, miközben végig elkerülik a konkluzív (morális) ítéletalkotás egyirányú utcáját. Azt is állítva ezzel, hogy az élet és az értelmezés nagyon is komplex (folyamat).

A többnyire Nyugat-Magyarország (Pápa és környéke) vidékén játszódó történetek színhelyeit ábrázolva érdekes megállapításra juthat az olvasó. Egyfelől úgy érezheti, mintha otthon lenne, minden nagyon ismerős, a szerző helyismerete nem vitatható. Másfelől ugyanakkor feltámad benne az a(z irodalmi) sejtés, hogy az itt ábrázolt magyar falvak, kisvárosok közege, közössége – leszámítva a jelenben csúcsosodó technológiai fejlődés vívmányait: az önjáró motoros közlekedési eszközöket, a mobiltelefont és az internetes pornót, vagy a nagygazdákra cserélődő tsz-igazgatókat, földbirtokosokat – akár a ’80-as évek vagy a száz évvel korábbinak is megfeleltethető lenne. Nagyvárosi buborékban élve és eltúlozva: mintha az itteni világ – „a magyar vidék” – nem mozdult volna, mondjuk Ady ó-nádasai és köd-gubában járó Novembere óta, legyen akár tavasz vagy nyár valójában az elbeszélésekben. A kettő persze nem zárja ki egymást, és nem is arról van szó, hogy a vidék pusztán kulissza lenne, mert szervesen része a nyelvileg hitelesen alkotott közegnek, inkább a történelmi és az egyéni változások (ezzel együtt az elbeszélések) tempóját (is) van hivatott alakítani. Melyek az itt élő – (még mindig Ady): múlt századok ködébe bújtnak gondolt – emberek lelki gondjait-bajait jelenítik meg, s amelyek időtől (és néha mégiscsak tértől) függetlennek, állandónak tetszenek.

Az identitásválság – mely a hosszú elbeszélés fókuszában áll – például nem új keletű probléma a városból egy örökség révén falura költöző, 28 éves, bölcsész végzettségű, nyelvkönyveket író lány esetében sem, aki nemcsak egy új élethelyzetben és közösségben találja magát kívülállóként, megkérdőjelezve egész addigi pályafutását, de a saját érzelemvilágát is idegenként tapasztalja meg, mikor önmaga előtt is lelepleződik szerelmi fellobbanása egy másik lány iránt. „Mint egy metafora, úgy kísérte, a metaforája annak az állapotnak, amikor a kitűzött cél elveszti realitását, nem külső tényezők, sokkal inkább saját gyengesége miatt. Amiatt, hogy nem hiszi, hogy valaha is el tudja érni” (155. o.) – s akár a környezetéről, a munkájáról, az (érzelmi) életéről van szó, „küzdelme a metaforával”, igazságtartalmának kérdésessége ellenére, végig vele marad. Ahogy lezáratlanságában az olvasóban is a saját életére, vívódásaira vetítve. Nem érdemes kihagyni ezt az élményt. (Napkút Kiadó, 2021. 200 o.)

„A terápia leginkább a szubjektumról szól, és arról, hogyan tudjuk újrahuzalozni, amit tanultunk a világról, és a gesztusainkat, valamint a reakcióinkat, amikkel mindezt a megértést kísérjük. Én például kifejezetten jobban éreztem magam a könyvek megírása után” – mondja Hegyi Ede, akinek az idei Ünnepi Könyvhétre jelent meg A senki című regényének (2019) folytatásaként a Te. Az írót szakrális terekről, eltávolításról és az „Ő”-ről is kérdeztük.