Ez nekem már nem okoz semmilyenfajta izgalmat – mondta Szijjártó Péter külügyminiszter, amikor repülési szokásairól meg azok költségeiről kérdezték. Érezzünk vele együtt: tényleg annyit repült már a mi pénzükből okkal és ok nélkül, hogy a kontinensek közötti, bőrfoteles jetekkel abszolvált szökkenései a Cegléd-Budapest vasútvonalon hajnalonta ingázók számára kész tortúrának tűnhetnek. De közléséből - miszerint mindez már nem okoz neki izgalmakat - annyi legalább kiderül, hogy eszerint volt idő, amikor még nagyon is ínyére való volt a sok repülés. Ami némiképp megnyugtató.
És akkor a repülés izgalmainak viszonylagossága után beszéljünk a lényegről, amiről Szijjártó Péter bátran hallgat: van-e bármiféle kontroll a külügyminiszter utazásai felett? Az persze nem baj, hogy sokat utazik, ez ezen a poszton munkaköri kötelesség, de az már nagyon is aggasztó, ha ezeknek a kiküldetéseknek a részleteit nem ismerjük. Amikor például a brüsszeli „LMBTQ lobbi” vagy sorosbérencek ellen indul harcba az állami jettel, akkor felmerül a gyanú, hogy nem a magyar, hanem a Fidesz érdeket repül közpénzből védeni. Megint másféle érdekek sejlenek fel, amikor NER-közeli, állami támogatással jól ellátott cég magángépén röppen ki a távoli Pozsonyba, hogy aztán az odarendelt katonai repülőnek álcázott luxus kormányjettel utazzon tovább. És vajon sima hűtlen kezelés, vagy van valódi indoka annak, hogy három állami gép égette közpénzből a kerozint, mert a külügyminiszter Mongóliában kívánt személyesen átadni 33 darab lélegeztetőgépet? És miért nem tudható, hogy ezekre az utakra mennyit költünk? Meg hogy kik ülnek még ezeken a repülőkön?
Meglehet, ezek a kérdések kicsit több izgalomra adnak okot, mint az, hogy hevesebben ver-e Szijjártó külügyminiszter szíve, amikor a ferihegyi kifutón feldübörögnek a gép hajtóművei.