A Fidesznek már bealkonyult, fiatalos liberális pártként indult és vezérpárttá öregedett, már rettegni kezdett a következő választástól, jóllehet választási autokráciaként töltötte az elmúlt évtizedet. Közismert, hogy Orbán a centrális pártrendszer megalakítására törekedett, amelyben a Fidesz az egyetlen nagypártként a központban foglal helyet, jobb- és baloldalon körülvéve a kisebb pártokkal. Ez voltaképpen egypártrendszer, amelyben a kisebb pártok csak díszletként szolgálnak az egyetlen nagypárt uralmához, vagyis az állampárt működéséhez.
Valójában azonban a Fidesz már régóta nem párt, hanem egy hatalmi gépezet, mivel a Fideszt nem a közös politikai értékek, hanem a hatalom, a pénzcsapok birtoklása és a pénzpumpa működtetése, vagyis az erőforrások szétosztása tartja össze. A pénzforrások bőségét eddig nemcsak a hazai, hanem főleg az EU támogatások biztosították, de ez a bőséges forrás most mindkét irányból elapadni látszik. A pénz hazai forrásai már régóta nem elegendőek a nagy étvágyú oligarcháknak, ráadásul a hatalom működtetéséhez a politikai piramis középső és alsó rétegeit is táplálni kell, ettől lesz a viselkedésük lojális és „pártszerű”. De ha az EU megelégeli a fideszes dáridót, vagy a hatalom elvész, akkor az erőforrások áramlása megáll, s ezzel megszűnik az a kohéziós erő is, ami összetartja az állampártot.
Az ellenzékben sokan aggódnak azon, hogy mit tesz a Fidesz, ha elveszíti a választásokat, és a jelenlegi tobzódását tekintve hosszú és makacs - netán erőszakos - ellenállást vizionálnak. Ez jogosan feltételezhető lenne egy olyan párt részéről, amelynek közös értékei vannak, de meglehetősen alaptalan feltételezés a Fidesz esetében, ami már régóta nem párt, hanem egy olyan korrupciós hatalmi szervezet, amelynek már csak érdekei vannak. Ezek pedig csak addig maradnak közös érdekek, amíg a pénzpumpa a politikai piramist működteti, ám ha a pénzpumpa leáll, akkor a Fidesznek végleg bealkonyodik.
Igaz, sokszor feltámadt már idehaza az az illúzió, hogy az EU nem tűri tovább a demokratikus rend megtaposását az Orbán rendszerben, de most talán jogosult az a feltételezés, hogy az uniós forrásokat leállítják: mert egyfelől a helyreállítási alapok új helyzetet teremtettek, másfelől Orbán agresszivitása az Unióval szemben már minden korábbi mértéket meghaladott. Így az európai vezetőknek már az a benyomásuk, hogy Orbán kifejezetten keresi, sőt látványosan élvezi a nyílt konfrontációt az EU-val, például a hírhedt autokrata rendszerek elleni uniós határozatok gyakori, szinte rutinos vétózásával.
A választások után bizonyosan megváltozik az egész magyar pártrendszer. A kormányváltással összeomlik a tényleges egypártrendszer, mivel a hatalomváltással szétesik a Fidesz. Hamis látszat ugyanis az, hogy a felhalmozott vagyonok még sokáig eltartanak, mert a Fidesz világban létrehozott cégek sem valódi vállalkozások, nem verseny- vagy piacképesek, nem képesek működni állami preferencia, politikai támogatás és informális hálózatok nélkül, ezért egy rövid idő után látványos jelenetek közepette összeomlanak majd. Míg a túlkoncentrált politikai rendszerekben, a hagyományos vagy modernizált diktatúrákban az erőforrások elosztásának rendjét és mértékét az „alfahím” megszabja és betartatja, addig a központi hatalom összeomlásával, annak erőszakos kényszere híján a párttársak/bűntársak a létért való küzdelemben vetélytársakká válnak, és egymás rovására próbálnak fennmaradni.
Az Orbán-rezsim egyrészt egy formális hatalom erős központi állammal, másrészt egy szélesen kiépített informális hatalommal, ami a hazai politikai nyelv háttérhatalomként szokott becézni, avagy párhuzamos államként prezentálni. Az ilyen informális gazdasági-politikai rendszerek csak ideig-óráig fenntarthatóak, mert életképtelenek állandó input nélkül. Számos nemzetközi példa mutatja, hogy a hatalom örökkévalóságára építő politikai rendszerek éppen sajátos jellegük, felépítésük miatt rendkívül sebezhetőek, mert nem képesek egy autokratikus hatalom támogatása nélkül működni. A leggyengébb pontjuk éppen a rendszer jellegük, ami a legnagyobb előnyük, míg a hatalom zárt rendszere fennáll, de ez egyben a legnagyobb hátrányukká fordul, mihelyt a mennybéli áldás megszűnik.
De a Fidesz alkonya akkor is bekövetkezik, ha netán megnyernék a választást. Sok olyan sötét forgatókönyv van, ami ezt elősegítheti a már jól beépített választási jogtalanságokon, a Fidesznek lejtő pálya előnyein túl is. Ezek a horror szcenáriók időnként felbukkannak a médiában, a digitális rendszer leállásának puha megoldásától - aminek már megvolt a főpróbája, és lehetővé teszi a valóságos eredmények „korrigálását” - a nagyméretű és tartós utcai zavargások kemény megoldásáig, amit a focimeccseken már „főpróbálgattak”. Ám a lehetőségek skálája még sokkal szélesebb egy megvadult, hatalmát féltő korrupt politikai elit előtt.
Csakhogy a tízes évek aranykora már elmúlt, amikor az Unió még tántorgott a sok ügyetlen válságkezelés többféle lehetősége körül a peremvidéken. A 2020-as globális válság ebben a tekintetben is kreatív válságnak bizonyult, mivel a válságból az egyetlen kiút az óriási helyreállítási alap bevetése, de a nyugati polgároknak és kormányoknak már nincs kedvük az uniós autokráciák megmentésére csillagászati összegeket feláldozni. Már az EU is észrevette, hogy főleg az EU források táplálják őket, mert belsőleg annyira meggyengültek, hogy az EU gyors pénzsegélye nélkül nem életképesek. Ráadásul a hatalomban elpuhult, elhízott életek semmit sem tanultak a nyugati kormányzási modellekből, bár hamar átvették a nyugati módit a luxus életmódban - és Nyugatról nézve a keleti barbároknak ez az új variációja is erősen taszító.
A politikai élősködők három rétegét termelte ki a hazai Patyomkin, avagy zombi demokrácia, azaz a megkopott demokratikus homlokzattal körülvett autokrácia. Az egész országot átfogóan három vezető réteg alakult ki: a legszűkebb udvari elit, a szolgáló főnemesség és a vidéki új dzsentrik kavargó sokasága. A mintegy háromszáz főre duzzadt politikai vízfej hírhedten rossz, sőt egyre romló kormányzással tűnik ki, ami megmutatkozott a covid válság kezelésében is. Az EU nemrég osztott bizonyítványt egy nagy elégtelennel, azaz kormányzási oldalról már dokumentálta a bukást.
A politikai top elit egyre inkább a hübrisz irányába sodródik, képtelen ötletekkel és gátlástalan luxussal teszi nemcsak károssá, hanem sokszor egészen nevetségessé is magát. A szolgáló főnemesség megoszlik az üzleti arisztokrácia és az influenszerek alrendjei között, az előbbiek az Európától való fényes elszigeteltséget élvezik, mert üzletileg nem mernek hazulról kimozdulni, az utóbbiaknak, a zenebohócok rendjének - akik a nagy zajt csinálják, a kommunikációt irányítják és szolgáltatják - pedig csak az alja jut”. Ők jórészt a fiatal nemzedék, az új undokok, a frissen verbuvált politikai mindent tudók, akik abban a hitben adták el magukat egy gátlástalan hatalomnak, hogy a csoda három napon túl is tart, talán egészen a földi örökkévalóságig.
Pedig ők lesznek a legnagyobb vesztesek, mert a gátlástalan, minden politikai rendszernek felkínálkozó fiatalokra drasztikusan csökken majd a kereslet. Ők azok, akik a földi paradicsomot éppen csak kipróbálhatták, de máris ki lesznek taszítva belőle, míg a többszöri politikaváltást megért, eddig minden váltást túlélő/kibíró, korán megöregedett fideszesek már legalább egy évtizede élvezték a vidéki kastélyok kényelmét. A legsanyarúbb sors a kistelepüléseken a felülről rángatott bábuk szerepét alakító törpe zsarnokoknak jut, mert a környezetük évtizedekre megőrzi a dúlásuk emlékét.
Még a teljes bukás, a választási vereség előtt megkezdődhet a Fidesz politikai piramisának a szétesése, ha és amikor az uniós források csökkennek vagy elapadnak, mert a fenti körkép alapján már „Brüsszel” is nagy nehezen belátta, hogy ami sok, az sok. 2021 nyarán az EU megfogalmazta a kihívást, őszre készül a leszámolás, de csak a válságok hosszú sorozata után következik be az az állapot, amikor a Fidesz világ már csak egy történelmi zsákutca rossz emléke lesz.