A Football Against Racism in Europe elnevezésű szervezet kizáratná a vb-ről Magyarországot. Fölösleges igyekezet. Magyarországnak harmincöt esztendeje nincs semmiféle kapcsolata a labdarúgó-világbajnoksággal. A hazai propaganda ennek is nekiment, ugyanúgy, mint az UEFA-nak és a FIFA-nak a zártkapus mérkőzések elrendelése miatt. A legaljasabb motívum az volt, hogy kitettek egy fotót 1938-ból, amelyen az angol válogatott náci karlendítéssel üdvözli a berlini közönséget. Majd hozzáfűzték: bezzeg a magyar futballisták még a negyvenes években sem nyújtották előre a karjukat, ha a németekkel találkoztak.
Arról persze nem esett szó: Anglia ádáz ellensége, míg Magyarország hű szövetségese volt a náci Németországnak. Két héttel azelőtt, hogy a német válogatott 7:0-ás győzelmet aratott a magyar fölött Kölnben 1941. április 6-án – ekkora differenciát azóta is csak a NER-korszakban (2013-ban) „sikerült” elérni a hollandok elleni 1-8-cal –, Bárdossy külügyminiszter látogatást tett Münchenben. Ott azt mondta: „Minden magyar külügyminiszterre nézve csak dicső feladat lehet, hogy a szoros baráti politika szellemében együttműködjék a német birodalommal, amely most hősies végső harcát vívja Európa igazságos újjárendezése érdekében.” Majd beszéde befejezéséül a Führer egészségére és a német birodalom nagyságára, virágzására ürítette poharát. A helyszíni beszámolókban nem győzték emlegetni: „Szívélyes megbeszélés volt a vezéri palotában a Führer, Ribbentrop és Bárdossy között”; „a müncheni látogatás a bensőséges magyar–német barátság jegyében folyt le”.
A Függetlenség című lap hozzátette: „A nacionalista Németország, amely mindenkor az egyenesség és a becsület útján járt, ma is egészen különös megbecsülésben részesíti Magyarországot, mert tudja, hogy ennek népe is végsőkig ragaszkodik a barátok iránti hűséghez és az adott szó szentségéhez. Bizonyítékát adta Magyarország ennek akkor is, amidőn elsőnek csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez, s a többi közép-európai népek számára megmutatta, melyik utat kell járni az igazságot és békét szerető nemzeteknek.”
Na, ez sokkal nagyobb szégyen, mint – újabb idézet a korabeli sajtóból – „az a hallatlanul gyenge játék, amelyet a magyar együttes produkált”. A jelek szerint nem vált be, hogy 1939. június 19-én, egy évvel az olasz–magyar vb-döntő (!) után, de még hónapokkal a második világháború kitörése előtt Keresztes-Fischer belügyminiszter – a zsidótörvények megalkotásában és bevezetésében egyaránt kiemelkedő Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter javaslatára – felfüggesztette az MLSZ önkormányzatát. Az indoklásban a fő motívum az volt: „A nemzetnevelésben hathatós tényező szerepére hivatott magyar labdarúgósport vezetői közé nagy számmal kerültek be olyanok, akik a magyar ifjúság nemzeti szellemben való vezetésére nem alkalmasak.” Ezért az Országos Testnevelési Tanács „a keresztény és nemzeti szellemű, de ugyanekkor sportszellemben és szakszerűségben is erős labdarúgó-szövetséget teljes átépítő munkával vélte megteremthetni.” A szövetségi változásról az Esti Újság már június 22-én azt írta: „A halottakat is feltámasztotta az új idők szellője.”
Ugyanúgy támasztotta fel, mint szegény valódi halottakat, akik a megejtően nyájas német–magyar kapcsolat jegyében százezer számra pusztultak el. Néhány téglagyári, illetve auschwitzi fénykép hitelesebben ábrázolná a korabeli viszonyokat, mint a 6:3-as angol győzelem előtt készült felvétel. Az sem mellékes (bár nem menti a menthetetlent): Neville Chamberlain miniszterelnök azért utasította a karlendítésre – Stanley Rous angol szövetségi titkáron keresztül – a brit válogatottat, hogy ezzel is hozzájáruljon a háború elkerüléséhez. Az amilyen balga, olyan minősíthetetlen döntés ellen a játékosok tiltakoztak, de Neville Henderson berlini brit követ kijárta náluk, tegyenek meg ennyit a békéért.
Abból aztán annyi lett, amennyi igazsága van annak a szintén alávaló sejtetésnek, hogy „lám, az angolok együttműködtek a nácikkal, mi viszont nem”. Dehogynem. A lehető legszorosabban.
Ehhez képest a 0:7 a leányálmok közül is a leggyönyörűbb.
