A balatonhenyei Nirvána Sör nem egy önálló sörmárka, hanem egy hosszú évek alatt kialakult sörivói szokás, nagyképűen fogalmazva: sajátos sörfogyasztási attitűd. Jelesül az enyém. Most megosztom önökkel, hogy mi a lényege, de nem azért, mert büszke vagyok rá (nem vagyok), hanem azért, mert ennek éppen most van a szezonja. Mire e sorok a kedves olvasó elé kerülnek, én már túl leszek az idei balatonhenyei Nirvána Sörön, ami amúgy nem egy sör, hanem tíz. Fél rekesz. Nem tudom, hogy miért ennyi, ne kérdezzék az okát. Így alakult.
Úgy alakult, hogy a régi Népszabadság (oh, de jólesik leírni ezt a szót, gyorsan le is írom még egyszer: NÉPSZABADSÁG) egykori gárdájának egy bizonyos csoportja minden év szeptemberében összejön egy balatonhenyei parasztházban egy kollegiális, baráti találkozóra. Régi, nagy csapat ez. Ha sorolnám a neveket, a kedves olvasó vélhetően minden egyes név hallatán fölkapná a fejét, s azt mondaná, hogy igen, igen. És még egyszer: igen. Nem vagyok rá fölhatalmazva, hogy a több napos balatonhenyei összejövetelek résztvevőinek névsorát a nyilvánosság elé tárjam, elvégre privát rendezvényről van szó, de mindenki el tudja képzelni, hogy kik lehetnek ott, aki valaha olvasott Népszabit (NÉPSZABADSÁGOT), most meg olvassa a Népszavát - a két halmaz személyi állománya között ugyanis vannak átfedések. A mostani Népszava szerkesztői és szerzői közül többen is a balatonhenyei kommandó törzstagjai. Akinek meg nagyon furdalja az oldalát a kíváncsiság, vegyen elő egy régi Népszabit (NÉPSZABADSÁGOT), fussa át a lapot a címoldaltól az impresszumig, és nagyjából össze fogja tudni állítani a csapatot. Ott szokott lenni az egykori csapatkapitány is, na jó, ennyit elárulok.
Több mint tizenöt éve már, hogy Balatonhenyén összejövünk minden szeptemberben, beszélgetünk, eszegetünk, iszogatunk, sztorizgatunk hajnalokig. Én annyira szeretem ezeket a balatonhenyei találkozókat, hogy általában már augusztus elején elkezdem a visszaszámlálást. Jaj, menjünk már. Jaj, csak hadd lássam már őket megint. Tavaly a pandémia miatt a találkozó elmaradt, idén nem maradt el, s mondom, mire e sorok az olvasó elé kerülnek, a balatonhenyei csapat már úgy összeállt, mint hőségben a lovak.
Az elmúlt tizenöt év során fejlesztettem ki azt a sörivó szokásomat (oppardon, sörfogyasztási attitűdömet), hogy Balatonhenyén pontban délben pattintok egy dobozos sört. Szinte mindegy is, hogy milyet, az a lényeg, hogy dobozos legyen és maga a pattintás Balatonhenye belterületén történjen meg. Délben amúgy nem szokásom alkoholt inni, sem sört, sem mást, de Balatonhenye a régi, nagy csapat miatt kivétel. Ott az első doboz sör legurul déli tizenkettőkor, majd fél egykor következik a második. Egy órakor a harmadik. Utána következik az ebéd. Aztán a harmadik, a negyedik, majd az ötödik sör.
Az ötödik után szünetet tartok.
Elvonulok a kertbe hátra, leülök egy rusztikusan kialakított, henyei kőből készült lépcsőzetre, és onnan nézek szerteszét. Dolgozik bennem az öt sör, mindenkit szeretek ilyenkor. A sör az embert lágyítja, érzékenyíti, érzelmesebbé teszi. Ugyanakkor ennek a merev szigorúságnak, ami nálam a sörök menetrendszerű legurítását illeti, az okát nem tudom. Iszom a söröket egymás után, közben nemigen beszélgetek senkivel, jobbára a többieket hallgatom és közben szeretem őket nagyon.
Utána megiszom a hatodik sört, majd a hetediket, s lassan fölfedezem magamban a megbocsátó Ént.
De a tíz sörből nem engedek. Mivel az alkohol dehidratál, természetesen egyre szomjasabb vagyok, hiába lötyög a hasamban több liternyi sör. Többféle sört szoktam inni ilyenkor, a közös bennük az, hogy könnyű, világos, lager típusú sörök. Korábban, mikor a balatonhenyei kocsma még üzemelt, oda is átballagtam sört inni, de nem azért, mert ott jobb volt a sör, hanem azért, mert a sör mindig jobban esik kocsmában. Még akkor is, ha rosszabb, mint a magammal vitt dobozos. Balatonhenyén az elmúlt években bezárt az az intim kis ivó, amit úgy szerettünk, szóval maradok a dobozosnál. De mondom, a tízből nem engedek. Nem tudom, honnét ez a makacsság. Iszom, s egyre szomorúbb és hallgatagabb leszek. Pedig milyen jó a többiek között lenni és a barátok között feloldódni a mindenségben.
Tíz sör után általában elalszom az asztalnál, és a szállásra úgy cipelnek el, hogy a körülményekre nemigen emlékszem. De ne gondolják, hogy ez részegség. Nem, nem az. Nem részeg vagyok ilyenkor, hanem sokkal inkább, hogyan is mondjam, felülemelkedett. Majdnem azt írtam, hogy Felébredett vagyok és Megvilágosodott, de ezek a fogalmak egy bizonyos vallás számára (amellyel amúgy mélyen rokonszenvezem a mai napig) már foglaltak. Igen, amikor tíz sör után Balatonhenyén felébredek és megvilágosodom, kívülről nézve biztosan úgy tűnik, mintha összecsuklottam volna. Pedig éppen ellenkezőleg. Ilyenkor érkezem meg oda, ahová aznap délben elindultam. Ez a nirvána. Ha valaha Balatonhenyének saját sörfőzdéje lesz, így fogják az ottani sört hívni. Ebben biztos vagyok. Hiszen lehetséges, hogy én magam fogom főzni.
