Mint a katolikus tanításban és az európai együttműködésben is hívő honpolgárnak, nem esik jól leírnom, de ez az igazság: amikor az Orbán-kormány aggódik a kereszténységért, az nem sokkal tűnik hamisabbnak nekem, mint amikor valamelyik uniós főhivatalnok a sajtószabadság megvédésére szólít fel.
„Az Európai Bizottság azt ajánlja a tagállamoknak, hogy tegyenek sürgős intézkedéseket az újságírók biztonságának szavatolására, az információkhoz való hozzáférésük garantálására, az ellenük irányuló online támadások kiszűrésére” – nyilatkozta a múlt héten Vera Jourova, a Bizottság európai értékekért és transzparenciáért felelős alelnöke. Nahát. És tessék mondani: mi a teendő ott, ahol éppen valamely tagállami kormány veszélyezteti az újságírók biztonságát – például a kormányfüggetlen sajtómunkások elleni, a közmédiában külön műsorszámként szereplő hergeléssel? Vagy szisztematikusan nehezíti az információkhoz történő hozzáférésüket, illetve közpénzből fizetett trollhadsereget tart fenn, többek között a szabad sajtóban dolgozók folyamatos tűz alatt tartása érdekében? (Apró anekdotikus megjegyzés: amikor a Népszabadságnál megkezdődtek a már Mészárosék bejövetelét előkészítő leépítések, az elbocsátottak közül többen is állásajánlatot kaptak a „jó nevű” kormányközeli think tanktól: mehettek volna bértrollnoknak, ha bírta volna a gyomruk.) Egyáltalán, melyik kontinensen, melyik évtizedben tetszenek élni? És mennyit érnek pontosan ezek a szoft ajánlások azokhoz a meglehetősen erős bizottsági jogosítványokhoz képest, amelyekkel a média tárgykörében eddig kizárólag a tőkeérdekek megvédése céljából éltek?
Egy olyan országból kérdezzük ezt, ahol az évente nagyjából 130 milliárd forintból gazdálkodó állami média, amely annak idején 50 fős stábbal és vagy húsz kamerával tudósított a valamilyen okból Békemenetnek keresztelt fideszes pártrendezvényről, eddig nem talált okot és alkalmat rá, hogy a teljes ellenzéket megmozgató és minimum minden második magyar választópolgár által érdeklődéssel figyelt előválasztásról egy tárgyilagos (azaz nem az ellenérdekelt Fidesz nézőpontját tükröző) beszámolót adjon. És ahol 11 év alatt immár a sokadik olyan országos választásra készülünk, amely sokszínű és pártatlan köztájékoztatás nélkül sem szabad, sem tisztességes nem lesz. Egy olyan fővárosból, amelynek a választott vezetői a saját hangjukon nem szólalhatnak meg az adónkból élő sajtóban, akkor sem, ha ott naponta óraszám gyalázzák őket. És egy olyan szakma nevében, amelynek a magyar nyilvánosság politikai leuralását dokumentáló panaszbeadványait évek óta még csak napirendre sem hajlandó venni a tisztelt Bizottság.
Kedves alelnök asszony, szerintem Brüsszelből is látszik, hogy a mi médiarendszerünket elsősorban a kormánytól kellene megvédeni. Azzal, hogy – bár tehetnék, sőt a „szerződések őreként” a kötelességük is lenne - nem teszik, olyan hatékonysággal erodálják az állítólag létező közös európai értékekbe vetett bizalmunkat, amiről Orbán Viktor és társai álmodni sem mernek.