az ember árva
Bella István nyomán
de nagy visszapillantó tükröm vagy élet
megállsz künn a rosszul gombolt kabátban
idebenn elbújni olvasni annyira jó volt
élt minden élő „harminchatfokos” pokla tüzében
míg a világ recsegett rengett
amikor kútba néztem mintha csak vízen járnék
csak ne kéne havon ébrednem egyszer
elárult országok elárvult jövő-jaja
ne gondolj semmivel
üres zsebek se lópaták se szúrt sebek
szerelmek szeretők barátok barátság
megálltok künn a havas kabátban
az életem vagy te nagy visszapillantó tükör
de nagy vagy hol világaim verssor gyertyája ég
ha alvó kő leszek majd visszapillanthatok
amikor felébredek?
napom gyűrött éjem veretlen
fényem havazik havam fényeskedik
s az ember árva valaki aprót köhint a hátam
mögött a rosszul gombolt havas kabátban
bevilágítani az éjszakát
Czigány György nyomán
csönd heves gyümölcse
szőke villanyfény hajában
ebben a haldokló jelenben
szeretnék magam menni ki a temetőbe
tegyetek telefonérmét a nyelvem alá
hogy telefonon halljam a harangszót
s az udvar sarkában égő csipkebokrot
kiszáradt ágain villog a villanyfény
megdőlt a templom hajója
a mélyre szívott füst gyötört
néznék terád ki a tapasztalás
hordozhatatlan zubbonyát hordozod
nem halok meg hanem csak a lélek
a feledésben ragyogás van
csakis elkésve láthatom
felöltöztetnek a mi időnkbe
meghalunk és feltámadunk
pusztulásba meredt türelemmel
eget szorító ujjaink
kezdik bevilágítani az éjszakát
