Korábban már készített filmet egy náci vezetőről, a 2014-es A megfelelő ember című filmje Heinrich Himmler életét mutatta be. A mostani filmje a Harmadik Birodalom főépítészéről és fegyverkezési miniszteréről, Albert Speerről szól. Hogyan döntötte el, hogy ő lesz a következő alanya?
Valójában egyikőjüket sem magam választottam. Mivel holokauszt-túlélők unokája vagyok, és a vészkorszak alatt a családomból sokakat megöltek, ezért nem is akartam a második világháború időszakáról filmet készíteni. Amikor 1995-ben Izraelbe költöztem, akkor úgy döntöttem, arabul tanulok, és a televíziónál lettem újságíró. De aztán egy professzor a Tel Aviv Egyetemről elmondta nekem, hogy megtalálhatók egy izraeli gyűjteményben Heinrich Himmler magánnaplói, levelei és fotói, így elmentem megnézni azokat. Az ajánlatra nem tudtam volna nemet mondani. Aztán mikor elkészültem a filmmel, és New Yorkban levetítettük, Stanley Cohen egykori ügyvéd odalépett hozzám, és elmondta, hogy Albert Speer történetéből a hetvenes években majdnem film lett, és ajánlotta, vegyem fel a kapcsolatot Andrew Birkin forgatókönyvíróval, aki anno interjúkat készített az egykori náci vezetővel. Birkintől aztán megtudtam, hogy hanganyagot is rögzített.
És mit érzett, amikor először hallotta Albert Speer hangját angolul?
Öt perc után elhatároztam, hogy filmet készítek róla. Kíváncsi voltam, és kihívásnak éreztem, hogy belépjek Speer elméjébe. És hogy esetleg megértsem őt. És a legfrusztrálóbb tény az volt, hogy minél mélyebbre ástam, annál kevesebbet értettem meg belőle. Még ha lettek volna Speernek intelligens gondolatai. De nem voltak eredeti gondolatai. Csak gyűlölet és félelem.
Miért döntött úgy, hogy filmre viszi az életét?
Mert érdekelnek az emberek, és próbálom megérteni miért olyan a világ, amilyen. Miért utálják egymást egyesek a semmiért? Azért akartam bemutatni Speer életét, mert ő egy olyan személy volt, aki rossz irányba változtatta meg a világot. Meg akartam mutatni a személyét, hogy a történelem ne ismételje meg magát. Lehet, hogy Albert Speer egy elegáns és művelt ember volt, aki idézte Goethe, Malraux és Voltaire gondolatait, viszont a döntések, amiket hozott, szörnyű következményekkel jártak. Több millió ember haláláért volt felelős. Szerintem Albert Speer utált mindenkit, aki nem Albert Speer volt.
A film egyszerre játszódik a harmincas-negyvenes évek Németországában, a nürnbergi perek idején és 1971-ben, amikor Andrew Birkin interjút készített Speerrel. A felhasznált anyagok negyvenhét intézményből lettek összeválogatva. Hogyan sikerült ezt megoldania?
A Himmlerről szóló filmem során már szereztem tapasztalatot. Fontosnak is tartom, hogy ennyi helyről találjunk új anyagot, mivel a néző így más megvilágításban láthatja az eseményeket. Ezekre a szalagokra viszont vigyázni kell, mert egyre inkább sérülnek, ezért digitalizálni kell azokat.
Volt olyan felvétel, ami önnek is új volt?
Igen, amelyiken Hitler holttestének maradványai láthatók a romok között. Ez a kép sokkolt a legjobban. Nagy munka volt, és nagy szerencse, hogy megtaláltuk.
A film készítése során mi az, amit ön tanult a történelemről?
Azt tanultam, hogy Speer legfőképp nem is építész volt, hanem egy szörnyű emberi lény. Van egy jelenet a filmben, ami arról szól, hogy az évek alatt fokozatosan egyre több millió ember életéért volt felelős. Minél több ember dolgozott neki, és halt meg az uralma alatt, Speer egója annál inkább nőtt.
Öt éven át készítette a filmet. Mit érzett ezalatt?
Szomorúságot éreztem, és undorodtam. Speer olyan ember volt, akihez első látásra könnyű kapcsolódni, hiszen ugyanúgy néz ki, mint bármelyikünk. Belül mégis olyan volt, akit nem érdekelt senki és semmi, csakis önmaga. Ha hallom a hangját, tudom, hogy hazudik. Nem hiszek el neki semmit, amit mond. Egy szavát sem. Olyan ember, akiben nincs se sajnálat, se önreflexió. Még egy pillanatra sem. Valószínűleg, amikor felébredt reggelenként, nem tette fel magának a kérdést, hogy tett-e valami rosszat, hogy minden rendben van-e vele. Csak saját magával törődött.
Miért tartja fontosnak, hogy a nézők megismerjék egy ilyen személy tudatát?
Mert ez a gondolkodás napjainkban sem ért véget, és a geopolitikai helyzet is nagyjából ugyanaz, mint hetven éve volt. Sok párhuzamot látok abban, ami a harmincas évek Németországában történt, és ami most történik Európában és az Egyesült Államokban. Különösen az aggaszt, hogy a pandémia során lejtmenetbe került a gazdaság, ugyanúgy mint a két világháború között.
Hogy látja, egy gazdasági válság felszíthatja a nemzetiségek közti feszültséget?
Igen, félek tőle, mivel a történelem ismétli önmagát. Látom, és érzem a gyűlöletet. Látom Amerikában az ázsiaiak, a színes bőrűek és a zsidók ellen. A gyűlöletet látni mindenhol a világon. És a rossz gazdasági mutatók hatására, a politika könnyen irányvonalat válthat. Akkor pedig egy pillanat alatt megváltozik a történelem. De remélem, ez nem következik be.
Ha az emberek megnézik az ön filmjét, miben fognak változni?
Remélem, hogy az ilyen filmek elgondolkodtatják őket, mielőtt elmennek szavazni. És esetleg arról is elgondolkodnak, hogy nem kell mindig csendben maradni. Főleg akkor nem, ha az adott politikai rendszer rasszista, és a társadalom peremére tolja az embereket. Ha bírálja és nem fogadja el őket, csak mert különböznek a többségi társadalomtól.
Ön szerint miért nem jó csendben maradni?
Ahogy Elie Wiesel mondta: „A csend mindig a kínzót támogatja, sohasem a kínzottat”.
