Dunaparte Napóleon nem tetszik nekem. Nem azért, mert a tűznél sütögeti pecsenyéjét, hanem mert játszik a tűzzel.
Próbálgatja: milyen gyorsan tud felszítani lefojtott tüzeket. Próbálgatja: ha a tűzből kikaparja gesztenyéjét, akkor elég-e.
– Mikor lesz elég végre?
Napóleon nem égeti meg a kezét, kísérletezik. Melyik tűz ég tovább? Az, amelyiknek a közelében áll, vagy az, ami tőle távol áll? Milyen a felállás: a helyben járás, vízen járás, kanosszajárás, búcsújárás? Mi jelent kihívást? Van-e az Úr asztalához meghívás? Ki az úr a háznál? Ő az úr a gáton, a világon!
Dunaparte Napóleon nem hagyja, hogy tisztán lássák. Pedig állandóan mosakszik. Kimosakszik. Ha alulról nézzük a világot: nyomasztó, ha szemközt nézzük: riasztó, ha föntről nézzük: áltató. Nekem sikerül mindhárom.
Megyek megnézni Az Operaház fantomját. Előtte beülök a kávézóba.
A mellékhelyiségből kilép Az Országház fantomja, Napóleon. Kiakadok. A szemem fennakad. Ha már így esett, hogy ő az egyik mérkőzés után, a másik előtt, épp a szünetben erre tévedt, előveszem, s elé teszem belépőjegyem.
– Dedikálná, tábornok úr? Boldoggá tenne! – rebegem.
– Én nem az operaház fantomja vagyok! – tudatja –, de azon ne múljon! Odakanyarítja kézjegyét.
Megint kiakadok, a szemem fennakad. Ki jelenik meg Napóleon mögött? Péter. Nem az orosz cár, csak Ártó kapitány. Ő a mellékhelyiségben a testőr.
– Dedikálná, kapitány úr? Boldoggá tenne! – rebegem.
Ártó kapitány kiakad, a szeme fennakad. Csak nem szíjat akar hasítani a hátamból?
– Írhatod! – ad engedélyt Napóleon Ártónak. – De csak alám! – emeli magasra ujját.
A kapitány aláhegedül tábornokának. Szerzek még egy dedikációt.
Ha Napóleon nem kap biztató eredményt, konzultál. Önmagának bizalmat szavaz. A szívére teszi kezét, a tömjén elveszi az eszét. Napóleon minden szót saját szája íze szerint betűz, a Paradicsomból az övéin kívül mindenkit kiűz. Nem dobálózik a szavakkal, jobban szeret sárral.
Nyerenc
Nyerenc nem nyomoronc. Tetszik nekem. Sajnálom, lesajnálom, ha másnak nem! Ábrándozom róla. Ha ő ábrándozna rólam, az lenne érdekes!
Hiába festik ki és le a plakátokon, ábrándozom róla! Hiába húzták át a képét, húzták csőbe, áradozom, ábrándozom róla.
Ha egy férfi nem magas, legyen hatalmas. Nem érdekli. Magas. Nem engedte, hogy megcsókoljam a kezét, ő csókolta meg arcomat kétfelől. Merész. Nem félt. Engem se. Tán csak nem visznek a jégre! Vittek már eleget, egyszer csak vége lesz!
Nem adott neki senki harminc ezüstöt értem. Én sem adok magamért egy fabatkát sem! Olykor a semmi több a valaminél. Nesze semmi, fogd meg jól a seprű végét.
Nyerenc nem köpönyeg, csak ajakforgató! Balról balra forog éjjel és nappal, reggel és este. Nem bort iszik, vizet prédikál, hanem bort iszik, bort prédikál. Nincs bajom a spicces prédikátorokkal, akik prédikálják, hogy spiccesek!
Nem tetszik a dunapartistáknak, hogy Nyerenc a hazugságról is az igazat vázolja. Mégis tetszik! Lehet kiborítani a bilit, a bűzt kiszivárogtatni, a kártyát kiteríteni... Sepert már eleget, magán kívül ki ne seperjen másokat is.
Jósolok Nyerencnek:
– Lehet még ötöse a lottón, ha a szelvényt mástól kapja, elfogadja. Vigyázzon a pénzre meg magára, meg ne bánja!
– Árokvárosban azt súgta Nyerenc fülébe egy festőnő: vigyázzon magára, különben nagyon megjárja! – harsogják mindenhol. Szárnyra kap a tollnokok meséje, s felcsap a hírcsatornák egébe.
Napóleon és Nyerenc
Napóleon nélkül nincs Nyerenc, Nyerenc nélkül nincs Napóleon. Elő- és megidézték egymást. Ki is hívták…
Nyerenc jól szúr a csörtében, híre megy sebtében. Nyerenc Napóleon homlokára karcolja a nagy Ny betűt. Még ha N lenne! Napóleon azóta górcső alá veszi Nyerencet. Hallhatja, lehallgatja, fotózza, s előhívja, mint régi filmekről a képeket. Figyelemfelkeltő, sőt figyelemelterelő: Negatív filmen, hiába, pozitív a kép.
Taorminában a görög színház romjainál találkozom Napóleonnal és Nyerenccel. Együtt menetelnek. Taorminában két király van, meg a vének tanácsa: gerúzia, az ifjak tanácsa: pedofília, meg a népgyűlés: apella. Nincs apelláta.
Napóleon azt mondja, nem kell demokrácia, az anarchia.
– Inkább anarchia, mint diktatúra! – replikáz Nyerenc.
Taorminában integetek az arisztokratáknak. Nem király egyszerre két királyt szolgálni. Jól bírom magamat. Elbírom két kulacsomat. Két király! Egyik sem bevándorló, csak vándor. Nem szabad két királyt szolgálni! Aki a város belügyeiben nem foglal állást, meg helyet, az a városból kiűzetik. Voksolni kell valaki mellett! Voksolok.
Napóleon a helyzet magaslatán, magas lóról üzen Nyerencnek. Ellentmond. Másnak és magának. Mástól nem tűri. Morgolódik, a nemzetközi helyzet fokozódik.
Nyerenc integet. Romjában a világörökség. Nem! Ez Csontváry-vízió! Világörökség: örökérték.
Milyen nagy a Magyar Nemzeti Galéria! Elfér benne letétben Taormina.
