A Magyar Hang talált rá az Erdély.ma portálon a Szakács Árpád tollából származó írásra, amely éles kritikával illeti a magyarországi kormányzó elit néhány meghatározó alakját. A figyelemre méltó megállapításokat is tartalmazó írásnak nem volt nagy visszhangja. A kormánypárti vagy ahhoz közeli média hallgatott róla. Szakács megállapításait olvasva, nem meglepő a hallgatás. Ezúttal jogosan kongatja a vészharangot, ami nem mondható el „A kultúra diktatúrája” című cikksorozatára, amit Bayer Zsolt elmélkedéseivel kiegészítve könyv formájában is megjelentetett. Csak találgatni lehet, milyen motivációja volt a Fidesz-közeli Szakácsnak a hivatkozott téma boncolgatására. Nem mondható szokványosnak, hogy körön belül is bírálni merészelnék a kormányfőt. Nyilvánosság előtt semmiképpen. Az Erdély.ma portálon olvasható írás, ha nem is értek egyet minden sorával, arra mindenképpen alkalmas, hogy fenntartásaimat is megfogalmazva tovább gondoljam a leírtakat.
Valószínű nem járok messze az igazságtól, ha azt állítom, hogy rossz állapotban van a hazai párt-, és a holdudvarában lévő elit, ami hatványozottan igaz a hatalmon lévőkre. Itt lenne az ideje ez utóbbiak cseréjének. Hogy ez sikerülhet-e, nehezen megválaszolható kérdés. Ma még kevéssé érzékelhető, hogy a társadalom többsége meddig tud és akar azonosulni azzal az értékrenddel, kultúrával, szabályrendszerrel, amelyet a hatalmon lévő elit nagy hangon hirdet és amely szerint cselekszik. Jelenleg az érzékelhető, hogy a hatalmon lévők „elitreprodukcióra” készülnek. Mi másért, ha nem azért hozták létre a különböző - közvagyonnal felturbósított - alapítványokat, hogy átmentsék befolyásolási potenciáljukat egy választási vereség esetére. Számukra minden adott lesz a különböző tőkefajták konvertálására. Ma még megválaszolhatatlanak tűnő kérdés az is, hogy minőségi lesz-e a 2022. évi országgyűlési választásokon az elitcsere. Az ellenzéki térfélen az előválasztásra készülve aggasztó jeleket is látni.
Szakács szerint: „Ma már néhány huszadrangú politikus kihirdeti mindenkinek a véleményét, amit a szellemileg kiüresedett, közhelyeket harsogó megmondóemberek papagáj módjára szajkóznak.” Egyetértek! Ahogy azzal is, hogy hiányoznak az értelmes, észérvekre alapozott értékalapú viták, a közös dolgok megbeszélése, a nem pártérdekeken alapuló kompromisszumok. Ezek hiánya is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a kormányzó elit tíz év alatt sem tudott elénk tárni egy olyan jövőképet, amely közelebb vitt volna bennünket az általuk sokat emlegetett osztrák jóléthez, életminőséghez. Ez a legfontosabb, amit meg kellett volna tenniük. Nemhogy jövőképet, de még a társadalom mindennapi életét meghatározó jogszabályokat sem tudnak hiánytalanul megalkotni. Vagy ha sikerül is, akkor éppen a szabályalkotók azok, akik nem veszik azokat figyelembe.
„Eltűnt az elit kiválasztódásának sok-sok évezredes tapasztalatra épülő folyamata és helyette a kontraszelekciónak egy olyan elegye bontakozott ki, amit (…) a fordított darwinizmus képével (…) magyarázhatunk (…), a majmok felmásztak a fára, időnként letolnak az embereknek egy létrát és azt engednek fel, akit akarnak” - írja Szakács. Egyetértek! Nem értek egyet azonban azzal, hogy a "Horthy-korszak húsz éve” legyen a minta - ahogy a szerző ezt megjegyzi - az országvezető elit kitermelődéséhez. A fejlett demokráciájú modern társadalmakban a kiválasztó szempont nem lehet a születés, a vagyon, az öröklés intézménye, vagy ezek kombinációja. Nem lehet/nem lehetne az egy párthoz, egy ideológiához, egy vezérhez való kötődés és a feltételek nélküli hűség sem. Napjainkban sajnos ez a kiválasztódás kritériuma. Továbbá a politikai, gazdasági és sokszor még a kulturális elitbe is csak az tud bekerülni, aki rendelkezik társadalmi tőkével és pénzzel. Holott a kiemelkedés feltétele a közösség javát szolgáló tudás és a teljesítmény kellene, hogy legyen!
Szakács szerint: „van annak üzenetértéke, hogy a kultúra megszervezésének (…) sok területet összefogó menedzselési feladataira egy cirkuszigazgatót neveztek ki", ahogy annak is, „amikor egy külügyminiszter Kis Grófóval szórakozik”, „az egyik legismertebb rapsztárral, Majkával egyezteti ügyeit”, vagy „a miniszterelnök Fásy Ádám mulatóskirállyal levelezik”. De tegyük hozzá, üzenetértéke volt/van annak is, hogy Hoppál Péter, Halász János, és L. Simon László is kapott már lehetőséget a kulturális élet menedzselésére, meg annak is, hogy utóbbi szakmai végzettség nélkül kaphatott kinevezést a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói posztjára. És milyen az üzenete annak, hogy a sok területet, így a kultúrát is magába foglaló minisztérium vezetésére a magyar történelemről badarságokat beszélő Kásler Miklós kapott lehetőséget? Milyen üzenete van annak, ami a Színház-és Filmművészeti Egyetemmel történt, vagy annak, amikor a miniszterelnök azonos szinten említi a focit a művészetekkel, vagy díszletnek használja a jobboldaliságukat nyíltan vállaló művészeket, amikor csak ők (vagy többségében ők) kapnak az állami kitüntetéseket?
Milyen üzenete van a kulturális tao eltörlésének, a színházak, a filmkészítés támogatási rendszerének? Annak is van üzenetértéke, hogy a híradások szerint még ebben az évben közel nyolcmilliárd forintot szán a kormány országos bulisorozat megtartására. Jelentős összeget szánnak falunapok megrendezésére, mulasson csak a napi megélhetéssel küszködő magyar. Panem et circenses! - azaz „Kenyeret és cirkuszt!”, ahogy a szatíraköltő Juvenalis fogalmazott az ókori Rómában. A kormány deklarált célja a rendezvénysorozattal a közösségi élet újraindítása, az összetartozás erősítése a pandémia okozta bezártságot követően... Az augusztus végén induló országos koncertsorozat az „Őszi Haccacáré” elnevezést kapta. Mintha ennek is lenne üzenetértéke. Ugye ismerős a Galambos Erzsi által közkinccsé tett kuplécska: „Kellene ma éjjel egy kis haccáré, haccacáré! / Hadd legyen a szám a szádé! Tádé mért vagy málé? / Kilesi a vén hold ingyen csipkés kis hálóingem, / s ha valaki pajkosan tekint rám, az a végén a mennyben jár!” Pajzán ember lehet a rendezvénysorozat névadója, talán még a születésszám növekedésén is segíthet, ha már a pandémia alatt sem jutottunk előbbre.
Szakács nem említi, de megkerülhetetlen kérdés, hogy milyen üzenete van például a hatalmaskodásnak, a pökhendiségnek, az urizálásnak, a luxuséletmódnak, a kirekesztésnek, a társadalom megosztásának, a közjó előmozdítása helyett a kormánypárti döntéshozók és családtagjaik gazdagodásának, az egyre terebélyesedő korrupciónak, egyes társadalmi rétegek elszegényedésének, a társadalmi egyenlőtlenségek növekedésének, a megtévesztő és sok esetben hazug kormányzati kommunikációnak, az oktatási, az egészségügyi és szociális rendszer jelenlegi állapotának? Milyen üzenete van az izraeli Pegasus kémszoftver használatának? Valami bűzlik - nem Dániában, ahogy Hamlet dán királyfi mondaná - Magyarországon! Hogy lehet mindezeket összeegyeztetni az általuk sokat hangoztatott keresztény kultúrával?
Bibó István egyik tanulmánya szerint: „Az elit legfőbb szerepe az, hogy az élet élésére, az emberi helyzetekben való erkölcsi viselkedésre, az emberi szükségletek mélyítésére, finomítására és gazdagítására mintákat, példákat adjon, azaz kultúrát csináljon. (…) a vezető réteg több szociális érzéke az, ami a társadalmi problémák és társadalmi válságok helyes és sikeres megoldásának a feltétele és egyben alkalmas eszköze is. (…) Ha eliten azokat értjük, akikben a közösség céljai tudatosan kiformálódnak, szociális érzéken pedig a közösség élete és érdeke iránt való helyes érzéket, akkor (…) az elit legfontosabb erénye valóban a szociális érzék."
Bibót idézve tegyük fel a kérdést: elit-e a NER-elit? Tapasztalható-e az emberi szükségletek mélyítése, a szociális érzék, a szolidaritás, a vezető réteg erkölcsös viselkedése és a többség által elfogadható, követhető mintaadás? Kultúra csinálás-e az, ami az augusztus 20-i jelmezes felvonuláson látható volt? A válasz egyértelmű: nem!
