Tíz láthatatlanul töltött év után idén került a nyilvánosság elé a roma kortárs művészet meghatározó alkotása, Péli Tamás negyvenegy négyzetméteres Születés című pannója, fára festett táblaképe a Budapesti Történeti Múzeum és az OFF-Biennále Budapest együttműködésének keretében. A romák eredetével, az identitás kérdésével foglalkozó, sokáig elfeledett képet bemutató kiállítás – amelyről lapunk korábban is írt – a hónap végéig látható a múzeumban, ám a mű végső helye még kérdéses. A kurátorok azzal a céllal szervezték a tárlatot, hogy ne csupán fizikai valójában váljon láthatóvá a festmény, hanem bekerüljön a nyilvános közösségi térbe, és dialógust indítson. Ennek egyik lépéseként kérdőívet küldtek szakértőknek, a képért felelősséget érzőknek a pannó jövője kapcsán, s a válaszokról a napokban számoltak be, és kezdeményeztek beszélgetést a hogyan továbbról. A reakciók alapján nyilvános, védett, művészeti értékéhez méltó helyen kell elhelyezni a művet: legtöbben budapesti közgyűjteményt javasoltak, főként a Magyar Nemzeti Galériát, ám hangsúlyosan megjelent egy roma múzeum létrehozásának gondolata is.
Nem lehet azonban a képről a roma művészet és a hazai intézményrendszer kapcsolatának áttekintése nélkül gondolkodni, derült ki a kérdőív eredményeinek ismertetését követő beszélgetésen. Jelenleg sem a tankönyvekben, sem a múzeumokban nem jelenik meg ugyanis megbecsült szerepben a cigány kultúra, mutatott rá Daróczi Ágnes újságíró, etnológus. – Így az igazi kérdés, szükségünk van-e önmagukat büszkén és a több mint hatszáz éves közös történelmet büszkén, öntudattal vállaló fiatalokra és népekre – hangsúlyozta. Kóczé Angéla szociológus szintén megjegyezte, a mű metafora is, egy mostoha gyermek, amelynek elhelyezése kapcsán nem lehet felmenteni a kormányt felelőssége alól, mert az alkotás a magyar kulturális örökség része.
A festmény vagyonkezelője a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft., amelynek képviseletében Sárosi Péter művészettörténész szólalt fel, kiemelve, vannak terveik arra, hogy a mű eredeti helyszínén, a tiszadobi Andrássy-kastélyban idéznék fel az egykori Gyermekvárost, s a képet, és/vagy annak reprodukcióját is kiállítanák, de egyetértenének a budapesti elhelyezéssel is. Az intézmény részéről Petrányi Zsolt a Jelenkori Magyar Gyűjtemény vezetője viszont elmondta, ideálnak tűnik pillanatnyilag a galériában gondolkodni, mivel egyre szűkül az intézmény tere a várban: novemberben át kell adni az A épületet, míg a B épületet 2023-ban, s az új múzeum még nem épül. Székely Katalin, az OFF-Biennále képviselője a költözés kapcsán megjegyezte, bizonyára az új épületben lesz majd állandó gyűjteményi kiállítás is, ami felveti, valóban el tudunk-e képzelni 2021-ben Magyarországon olyan gyűjteményes kiállítást, ahol nem szerepel cigány alkotó.
Szavait Zsigó Jenő szociológus és Daróczi Ágnes is nyomatékosította: arról számoltak be, több száz értékes műről beszéltek, amelyek az állami intézmények érdektelensége miatt, a cigány kultúra iránti elutasító magatartásból, „kultúrapusztításból” adódóan váltak hányattatott sorsúvá. – Méltatlan, embertelen és elnyomó a helyzet. Mintha a kultúránk az emberrel együtt csak a szemétdombra való lenne. Úgyhogy, amikor azt mondjuk a Magyar Nemzeti Galériában a kortárs művészeti alkotások között van ennek a műnek a helye, abban is gondolkodunk, hogy mind a nemzeti kortárs művészetért felelős intézmények, mind a megyei múzeumok rendszeresen kellene, hogy vásároljanak roma alkotóktól – emelte ki Daróczi Ágnes.
A Születés elhelyezése jóval túlmutat önmagán, és megannyi lényeges kérdést állít az állami döntéshozók és az egyes intézmények képviselői elé. S ahogy azt Székely Katalin megfogalmazta, Péli Tamás műve lehet a trójai faló, amellyel a többségi kulturális intézmények tereibe is betörhet végre a cigány kultúra, és megkaphatja az őt megillető helyet.
