Kígyózó, dedikálásra várakozó sorokkal, árnyékos zugokban friss, még nyomdafesték illatú új szerzeményeiket bújó kicsikkel és nagyokkal, könyvbemutatókon csillogó szemű nézőkkel és megpakolt hátizsákokkal, papírtáskákkal találkozhatott, aki kilátogatott a hétvégén a 92. Ünnepi Könyvhétre. Közel két évnyi szünet után a legkülönfélébb kiadványokkal várta a Vörösmarty téren és a Duna korzón több mint százhetven kiadó az olvasókat, akik, akár, ha kötelességük volna, érkeztek is szép számmal. Nem volt könnyű dolga annak, aki szombat délután a könyvek közt szeretett volna böngészni, esetleg vásárolni néhány kiszemelt darabot: tömve voltak a standok, s nem csupán a legnagyobb, legkedveltebb kiadóké, bármerre néztünk, csak úgy özönlöttek az emberek. A mindennapokban, amikor a metrón, villamoson végig tekintve kevesek kezében látni könyvet vagy e-book olvasót, nehéz elképzelni, hogy valóban jelentős a hazai olvasók tábora, ám a tűző napfényben – sokak örömére idén a szokásos könyvheti esőzés elmaradt – kétség sem fért hozzá, itt mindenki olvas.
Akadtak többen, akik első alkalommal látogattak ki a könyves rendezvényre, mások évek óta visszatérők, volt, aki tervezetten kedvenc szerzőinek dedikálásaira érkezett, és olyan is, aki véletlenül keveredett a könyvheti forgatagba. A lapunknak nyilatkozók szinte kivétel nélkül jó hangulatról számoltak be, noha néhányan úgy érezték, talán kicsit túl sokan is vagyunk a helyszínen, s bár a járványhelyzet miatt rendezték meg idén az eseményt ősz elején, volt, aki kifejezetten üdvözölte a szeptemberi időpontot a június elejivel szemben, amikor a kánikulában olvadoznak könyvek és olvasók. Ugyan a Nap is kinézett a programokra merész sugaraival, ez a leglelkesebbeket nem riasztotta vissza attól, hogy akár egy-két órán át is várakozzanak egy aláírásért, s úgy tűnt, az írók tolla sem kopott el hamar, akadtak rekorderek is: Grecsó Krisztián, Vámos Miklós és On Sai például három-négy órán át dedikált. Volt olvasó, aki úgy érezte, korábban találkozott már jobb, színesebb könyvkínálattal is, és örült volna több könyvbemutatónak, beszélgetésnek, mégis megpakolt szatyorral sétált a téren, s meg is jegyezte, hogy „könyvrajongó”. Kicsivel arrébb más Háy János dedikálására várva szintén úgy nyilatkozott, ő „könyvfetisiszta”, s elmondta Péterfy Gergelytől és Tamás Gáspár Miklóstól is begyűjtött már egy-egy aláírást.
A változatosság hiányára ugyanakkor senki nem panaszkodhatott: szombat délután például a Bakancslista – Európai fesztiválok című könyv kapcsán a szerzővel, Balogh Boglárka világutazóval és beszélgetőtársával, Csepelyi Adrienn-nel kalandozhattunk egy kicsit időben és térben a kontinens sokszínű fesztiváljain, táncra perdülhettünk az Eszter-lánc Mesezenekar fergeteges koncertjén, megtudhattuk, mily szoros érzelmek fűzik a pulikhoz Saly Noémit, a Ha túléljük ezt a marhaságot című könyv íróját, valamint hősökről, kísértetekről és űrhajósokról is hallhattunk Kolozsi László, Tasnádi István, Marabu és Vörös István ifjúsági könyveinek bemutatóján. A programok közti szünetekben bolyongva könnyedén azon kaphattuk magunkat, hogy egy addig ismeretlen nevű szerző regényét, egy kedvelt költő új kötetét, esetleg egy bámulatos illusztrációkkal gazdagított mesekönyvet lapozgatunk, vagy hogy egy kosárnyi hangoskönyv közt keresgélünk.
Újabb szerzeményeinkkel aztán visszatérhettünk a színpadok egyikéhez – a Vörösmarty és a Vigadó téren is várta egy a látogatókat –, s részt vehettünk például a harminc évvel ezelőtt a televízióban indult, és azóta személyesen, s olykor az online térben is megrendezett Lyukasóra programon. Itt Nyáry Krisztiánnal, Kiss Judit Ágnessel, Kőrizs Imrével és Vörös Istvánnal magyar, és magyarra fordított versek íróit, fordítóit találgathattuk, olyan szerzőkét is – mint Toldalagi Pál –, akiknek fontos műveivel a gyermekvédelminek nevezett törvény miatt rövidesen már nem találkozhatnak a fiatalok, ahogy azt Nyáry Krisztián megjegyezte. Az esti órákban aztán a Könyvhét hivatalos zenekara, Müller Péter Sziámi és a Könyvhat vette át a színpadot, égbe kiáltva mások mellett téziseit a kultúráról, s egy olyan nap után, ahol a könyvbarát balra nézve Tóth Krisztinába, jobbra nézve Molnár Piroskába, egyet lépve Kertész Erzsibe, kettőt lépve Bereményi Gézába botlott, mi sem volt könnyebb, mint azonosulni a sorral „a kultúra nem gumicsont, a kultúra a horizont.” Az Ünnepi Könyvhét bizonyította, bezártság ide, online jelenlét oda, a könyvek és olvasók máshoz nem hasonlítható, bizsergető érzetekkel és aha-élményekkel átitatott világa köszöni szépen, jól van, s a következő kilencvenkét évre is bérli a teret és a korzót.
