A Blaha Lujza teret nehéz szeretni. Hogy az aluljárójánál maradjunk például, az egykori márványos csodából lepattant átjáró és hajléktalantanya lett, amin csak keresztülrohanunk átszállni villamosról a metróra, metróról a buszra …a története mégis masszív, százéves várostörténet.
Legendás névadó
Vegyük például a nevét. A székesfővárosi Közmunkák Tanácsa javaslatára 101 éve, 1920-ban a nemzet csalogányáról, a színész- és énekesnő Blaha Lujzáról nevezték mivel Blaha évtizedeken át volt az akkor még itt álló Nemzeti Színház tagja. Blaha Lujza akkor töltötte be a hetvenedik életévét, sőt ott is lakott abban a Rákóczi úti, árkádos sarokházban, ahol az akkori EMKE kávéház működött (ma a Burger King).
A nemzet későbbi csalogánya egyébként még Reindl Ludovikaként született Rimaszombaton, híressé vált nevét pedig cseh származású karmester férjétől szerezte. Korábban a későbbi Blahának – mármint a térnek - neve sem volt, ahogy arról még lesz szó, a Corvin helyén állt első pesti mozi, az Apolló is címe szerint még a Népszínház utcához tartozott. A Blaha a 20. század elejéig lényegében egy nagyobb kereszteződés volt, egyáltalán nem nyújtott térszerű képet. Korábban a környék még külvárosnak számított, amíg a lassan kiépülő körút el nem érte és át nem alakította. A fejlesztés részeként épült meg 1875-ben a Népszínház, aminek épületét 1908-ban kapta meg – ideiglenesen, 60 évre – az addigi helyével bajba jutott Nemzeti Színház. Ez a változás a környéket is lassan átformálta, a sűrűsödő építkezések a helyet is egyre inkább egy központi helyen lévő térré alakították. De neve még ekkor sem volt, pontosabban az 1920-as névadás még sokáig nem tudta felülírni, hogy a népnyelv a teret ne EMKE-nek nevezze.
Mi volt az EMKE? Ez is abban a Rákóczi út és az Erzsébet körút sarkán álló épületben működött, ahol a névadó Nemzet Csalogánya haláláig lakott: kávéház volt, ami 1894-ben nyitott meg. Mozaikszó nevét az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesülettől (EMKE) kapta, mivel a kávéházat megnyitó és Erdélyből származó Wassermann Jónás is az egyesület tagja volt. (A kávéházas Wassermann jól érzett rá arra, hogy az erdélyi civil szervezet neve kereskedelmi vonzerőt is jelenthet majd, ezért kávéháza számára névhasználati jogot vásárolt.) Az EMKE az évtizedek alatt egyre népszerűbb zenés szórakozóhellyé fejlődött, még a 2. világháborút is átvészelte – az 1956-os harcokban viszont szinte teljesen elpusztult. A hatvanas évek elején még eszpresszó – büféként éledt újjá egy időre, de aztán végleg a várostörténet részévé vált.
És akkor némi kacskaringó után elértünk az 55 éve átadott EMKE aluljáróhoz. 1966. szeptember 5-én avatták fel, de bevárva a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóját november 7-e előtt egy nappal, 6-án (egy szombat este 9-kor és az eredeti december végi határidő előtt két hónappal) nyitották meg az aluljárót a gyalogosforgalom előtt.
Grandiózus alkotás
Időközben a Blaha Lujza tér a főváros legforgalmasabb közlekedési csomópontjává vált, ahol a Nagykörút és a városon átvezető Rákóczi út forgalma találkozott. A forgalomszámlálási adatok azt mutatták, hogy a Nemzeti Színház és a villamosmegállók közötti gyalogosátkelő-helyeket óránként 12 ezer gyalogos használta, és a többi átkelőhelyet is több ezren, ráadásul a motorizáltság érezhető növekedésével számolva a városmérnökök külföldi nagyvárosok példáját követték, amikor a Rákóczi utat városi gyorsforgalmi úttá építették ki. (Mára erősen változott nemcsak a korszerűsítés jellege, de a fókusza is: ma már inkább forgalomcsillapítást szeretnének, a Blahán élhetőbb teret nagyobb zöldfelületekkel és teljes akadálymentesítéssel. Felújítják persze az aluljárót is, meg a Rákóczi útról közvetlenül lehet majd jobbra, a József körút felé kanyarodni – de a belvárosi autósztráda marad.).
A helyzet megoldására többféle és többszintű keresztezést javasoltak a szakértők - az egyik szerint például a Nagykörút forgalmát a Rákóczi út alatt vezették volna tovább -, végül az anyagi szempontok döntöttek és csak egy gyalogos aluljáró épült meg.
Akkor már készült az ötvenes években leállított, majd a hatvanas években újraindított kelet-nyugati metróvonal, a tervezők tehát kalkuláltak a metrókijárat csatlakozásával is – ez négy év múlva következett be.
A több mint kétezer négyzetméteres aluljáró igazi grandiózus alkotás lett. A Blahán először óriási gödröt ástak, ahonnan összesen 4400 fuvar földet hordtak el – a felszínen közben a tér szélére kihúzott vágányokon változatlanul jártak a nagykörúti illetve Rákóczi úti villamosok is. Az aluljárót napi 20 ezer gyalogos áthaladására tervezték, ami a metró elindulásával, további százezerrel nőtt. A 2,6 méteres belmagasságú aluljáró teret 11 lépcső kötötte össze a felszínnel – ebből ma csak kilenc maradt, mivel a megszűnt Rákóczi úti villamos-peronhoz vezető lépcsők helyét boltokkal töltötték ki. Az aluljárót mauthauseni szürke gránitlapokkal borították le, az oldalfalakra fehér, a tartóoszlopokra (bolgár) fekete márvány került.
Budapest első modern aluljárója az Astoriánál épült meg néhány évvel korábban, így a másodiknál már voltak tapasztalatok. Közben a föld alatt, láthatatlanul nagy erőkkel folyt a metróalagutak építése, ezért okozott kisebb nemzeti sokkot, amikor az aluljárójának megépítése során 1965-ben a Nemzeti Színház épületét felrobbantották az építésekre hivatkozva. Állítólag rossz állapotban volt, és a metróépítést se bírta volna ki, de látványos felrobbantása azért mégis sokaknak egy kulturális tabu lerobbantásaként is hatott. (A tervezők a Blaha Lujza téri állomás megépítésére 16 változatot is kidolgoztak, többségük a színház meghagyásával számolt, de…) A színház eltűnt, később kapott egy emlékkövet, a Blaha pedig akkor nyerte el a nagyjából ma is ismert formáját.
Állandó átváltozás
A körút túlsó oldalán nyílt meg Budapest első éjjelnappali élelmiszerüzlete, egy Csokonai utcai tornyot pedig ma is misztikus kapcsolat köti a Blaha Lujza térhez. Valahol a Nemzeti és a Palace szálló között áll és ma már kevesen tudják, hogy a későbbi Nemzeti Színházzal együtt épült meg annak víz- és tűzvédelmi tornyaként. Lent dolgoztak a díszlet-, jelmez- és gipszműhelyek, a toronyban pedig 50 köbméter víz várta, hogy tűzveszély esetén vízfüggöny árassza el a színpadot, de a víznyomás segítségével emelték, süllyesztették a függönyöket és díszleteket. A régi Nemzeti felrobbantása után sokáig gazda nélkül maradt a jó 60 méteres torony, ami Budapest szívében leginkább úgy néz ki, mint egy toszkán városházatorony.
Abból sem sok látszik, hogy a metróépítés során majdnem megsemmisült a környék legrégebbi épülete, a Rókus Kórház. Az alagútfúrás során szinte mindenhol más és másfajta altalaj tette próbára az építőket: a Blahánál például a híg, folyós homok. 1960-ban egy alkalommal ebből 60 köbméternyi ömlött az alagútba, amit aztán egy gáttal sikerült megállítani – és így a kórház végzetes megsüllyedését is megakadályozni.
Itt áll a Corvin is, ami 1926-ban a kor legmodernebb áruházaként lett a Blaha egyik főszereplője - amúgy Budapest első mozgóképes színháza, későbbi kabaréja, az Apolló helyén, melynek fényét a klasszicista palotahomlokzat is emelte.
Valamikor 1906-ban vagy 1908-ban épült, aztán vetítéseket is tartó kabarévá alakult, majd a helyén a város új közlekedési csomópontjában megszületett az első budapesti pláza: a látogatók ide nemcsak vásárlási célból jöttek. Telkét a Kasseli Alapítvány 1922-ben pontosan 99 évre vette bérbe (számoljunk: ez éppen idén telt le…) a német tőkéből alakult részvénytársaság többségi tulajdonosa az a hamburgi Hans Erich Emden volt, aki 90 különböző nagyáruházat igazgatott akkoriban Európában. A látszólag egy-, valójában négyemeletes főfront klasszicizáló palotahomlokzatot kapott, volt benne vendéglő, kávéház, szalonzene, menetjegyiroda és gyorsfényképészet, rendeztek divatbemutatókat és kiállításokat és valódi szenzációként itt indult el 1931-ben az első mozgólépcső is. 1944-ig lehetett 52 osztályával a "speciális szaküzletek elmés közössége” – aztán német hadizsákmányként szovjet érdekeltség is egészen 1952-ig, amikor ideiglenes itt állomásozóink gálánsan a magyar államnak adományozták. A 60-as évekre azonban annyira leromlott az épület, hogy felújításra volt szükség, a városvezetés viszont 1967-ben inkább egy olcsóbb megoldást választott, az: alumíniumborítást, de innen már tudjuk a történetet. Sokáig a Centrum áruházak ékköve volt, aztán a rivális Skála-Coop szerezte meg. És apró, de szinte mágikus kapcsolatként értékelhető, ami a szomszédos, egykori MSZMP sajtóházzal kötötte össze: a közös alagsorban földalatti kisvonat fuvarozta a papírtekercseket a szemközi nyomdába.
De már ez sincs meg: 1949-ben a József körút, Somogyi Béla utca, Blaha Lujza tér határolta sarkon eredetileg két bérház és a Budapesti Hírlap szerkesztőségi épülete, továbbá nyomdája állt. Ezeket építették egybe 1969-ben, itt működött a Hírlapkiadó Vállalat, számos szerkesztőség az azóta megszűntetett Népszabadsággal. Rendszerváltás után ez is kiürült, átalakult: 2005-ben elbontották, majd a helyére az Europeum üzletközpont került.
Semmi sem jellemző jobban a most is átépítés alatt álló Blaha Lujza térre, mint az állandó átváltozás.
