Szemkápráztató és izgalmas megoldásokkal, rendkívüli anyagokkal és jól átgondolt szabásvonalakkal, helyüket gyakran napjainkban is megálló öltözékekkel, bámulatos kiegészítőkkel és megannyi könnyedséggel, érzékiséggel, s határozottsággal találkozhatunk a Dresszkód: Szecesszió című, a Ráth György-villában rendezett kiállításon. A tárlat az Iparművészeti Múzeum Textil- és Viseletgyűjteményében lévő tárgyakból nyújt válogatást a XIX. század végi és XX. század eleji időszakból, ami azért is egyedülálló vállalkozás, mert szecessziós viseletkiállítást utoljára 1996-ban rendeztek a múzeumban, akkor is a prágai iparművészeti múzeum anyagát bemutatva. Nem volt azonban könnyű dolga a tárgyválasztásnál Csepregi Noémi kurátornak, ugyanis egyes anyagoknál idővel jelentős romlás következik be: a pamutból és más hétköznapi textilekből készült ruhák sokáig fennmaradnak, ám a selyem megőrzésére még nem találtak megoldást a restaurátorok: a XIX. század végén alkalmazott selyemeljárási technikáknak köszönhetően az anyag önmagától kezd bomlani – így lehet, hogy bizonyos darabokat itt láthatunk utoljára teljes pompájukban.
A kiállítás három tematikára fókuszál: megjelennek a nappali és éjszakai viseletek, s hangsúlyos szerepet kap a női életmódváltás, érzékeltetve azt a kettősséget, hogy a szecesszió egyszerre zárta le a XIX. század pompára törekvő viseletét és indította el a XX. század racionális, funkcionalista divatját. Ebben az időszakban kezdtek el a nők sportolni, egyetemre járni, dolgozni, így egyre szélesebb körben elterjedtek a praktikusabb viseletek, melyekbe az első terem nyújt bepillantást. Itt kapott helyet egy korabeli sportos viselet is, ami a hófehér, szolid csipkeblúzt, és az egyenes szabású, hosszú szoknyát jelentette. A sportruházat mellett a fürdőruháknak is külön szekciót szán a kiállítás, amelyek mai szemmel sokkal inkább tűnnek nyári utcai viseletnek, mint fürdőzéskor viselt öltözetnek, noha ízléses, alakot kiemelő megjelenésük vitathatatlan. – A korban szemérmesebbek voltak a hölgyek, a vízparton is viseltek harisnyát, cipőt, illetve fürdősapkát, vagy nagyobb méretű, terebélyes kalapot. Óvták a bőrüket, hisz egy elegáns hölgy nem mutatkozhatott napbarnított bőrrel, szeplősen, ez a dolgozó munkásasszonynak volt a védjegye – mesélte a kurátor lapunknak. Kiemelte, a fürdőkultúra a XIX. században kezdett el kibontakozni, előtte az a tévhit élt a köztudatban, hogy a fürdőzés egészségtelen. – Az infrastruktúra kiépítésével a hazai, és külföldi fürdővárosokat is nagy mértékben kezdték el látogatni, s a század végére olyan fürdőhelyek, amelyek korábban csak az elit rétegeket engedték be, szélesebb körben is megnyitottak: ez volt az egyetlen helyszín, ahol a társadalmi rétegek, és esetenként akár nők és férfiak is találkozhattak.
Alaptartozék volt még nyáron a napernyő, amely szintén a nem kívánt barnulás elkerülését szolgálta, és az óriási legyezők is elmaradhatatlanok voltak a nagy méretű kalapok mellett – ezekből is találunk egyedi darabokat. – A korabeli lapokban olvashatunk olyan gúnyos megjegyzéseket, miszerint ’idén ősszel a madaraink nem délre költöztek, hanem kimúltak, és a hölgyek kalapjain landoltak’– jegyezte meg Csepregi Noémi. Kiemelte, alapkövetelmény volt a fűző viselése is, amely a nyári melegben sem maradhatott el. – Ez volt az az időszak, amikor az orvosok és művészek összefogva igyekeztek elvetni a fűzőt, és olyan ruhadarabokat tervezni, ami alatt tiltott viselet lehetett, ám a hölgyek a társadalmi elvárások okán, s a karcsúsító hatása miatt inkább a fűzőt választották, szívesebben voltak csinosak, mint egészségesek.
Míg az első teremben ritkán vagy korábban egyáltalán nem látott öltözékeket találunk, addig a tárlat második részében a talán sokaknak ismerős stílusjegyeket hordozó darabok kaptak helyet. Itt három bámulatos, az 1910-es évekből származó estélyi viseletet láthatunk: az első a legelőkelőbb budapesti szalonban, Girardi Józsefnél készült, míg a második, a spanyol Mariano Fortuny által tervezett, és felesége, az ötletgazda Henriette Negrin nevén szabadalmaztatott Delphos ruha, amelyet a Magyarország egyik legszebb asszonyának tartott gróf Hadik-Barkóczy Endréné Zichy Klára viselt. A gazdagon redőzött pliszéruha azért sem mindennapi, mert a korban ezt a technikát egyedül a házaspár tudta alkalmazni, s mi több, vásárlóiknak felajánlották, ha kinyúlna az anyag a használatban, visszavihetik a ruhát, és újrapliszírozzák.
Hasonlóan rendkívüli a harmadik estélyi is, amely egy bécsi divatszalon munkája: a szecessziós életérzést leginkább felelevenítő, csipkékkel, flitterekkel ékesített, zsorzsett anyagú öltözék légiesnek hat, ám a kurátor elmondta, díszítése miatt rendkívül súlyos ruhaköltemény.
Kiegészítőkben is bővelkedik a tárlat, s a már említett kalapok, és legyezők sorából kiemelkedik a múzeum gyűjteményének meghatározó darabja, egy 1903-ban készült legyező, amely nemzetközi sikereket is elért, avatott be Csepregi Noémi. Kiemelte, miután az 1851-ben rendezett Londoni Világkiállításon nemzetközileg is érzékelhetővé vált, hogy a tömegtermelés a kézműipar hanyatlásával jár, rövidesen utóbbi felélesztésére tettek törekvéseket. E célból alapították 1872-ben az Iparművészeti Múzeumot, és ennek fontos lépése volt a csipkeművészet újjáteremtése is: Dékáni Árpád a varrott csipkéknél egy új technikát vezetett be, amelynek kivitelezésében Markovits Mária segítette: színes selyem- és fémfonalakkal egészítették ki a csipkét, a magyar népművészet motívumkincsét, valamint stilizált állat- és növényvilágot megjelenítve. Ők készítették azt az impozáns legyezőt, amely a Vízcsöpp Társaság, a hazai kézműipar fejlesztésére hirdetett legyezőpályázatára készült: a zsűri egyöntetűen a halasi varrott csipkével díszített munkát díjazta. Szintén a kiállítás különlegességei közt szerepelnek a hozzájuk köthető csipkeszegélyek és csipkegallér is, de fantasztikus a Mirkovszkyné Greguss Gizella festő- és iparművész 1900 körül készített legyezője, s egy pár selyemcipője is. A Dresszkód: szecesszió valódi kincsesbányát rejt a korszak és a divat történelme, története iránt érdeklődőknek. Számtalan finom részletet és izgalmas momentumot ismerhetünk meg a tárlaton bolyongva – akár csak a kurátor tárlatvezetésein járva –, s nem kétséges, megannyi titkot és fámát rejt még magában ez az időszak, arra várva, hogy felfedezzük.
Infó:
Dresszkód: szecesszió
Ráth György-villa
Nyitva: szeptember 12-ig
Kurátor: Csepregi Noémi
