Marabu néven ismerte meg az ország Szabó László Róbert karikaturistát, akivel most a 24.hu készített interjút egyik példaképe, Sajdik Ferenc grafikus műveiből összeállított váci állandó kiállításnak helyet adó galériában.
„Alólam sok lovat kilőttek”– utalt a karikaturista az évek során megszűnt (vagy kivégzett) hazai sajtótermékekre, ahol megfordult a Ludas Matyitól a Népszabadságig.
A kezdetekről szólva elmondta, hogy a nyolcvanas évek végén alakult a Szabad Száj, ami a ’45 utáni lapot élesztette újra, oda hívtak fiatal rajzolókat, így őt is. Majd innen ment át később a stáb abba a régi Ludas Matyiba, amiből kiléptek a régi ludasosok, és akik alapítottak egy új Ludast, így futott a két lap egymás mellett. Felidézte, a médiaháborús időket, a bulvárlapok is kezdtek tarolni, a vicclapok lassan kikoptak, a Ludas Matyi is megszűnt. A kilencvenes évek közepén jött egy új típusú vicclap, a Kretén magazin, de 2000 után, ahogy egyre kevésbé ment a nyomtatott sajtó, az is „elfonnyadt”.
„A kilencvenes évek fontos állomása volt még a Népszava, sokat inaskodtam a lapnál, de ott már a politikai, közéleti viccek mentek. Aztán átkerültem a Népszabadsághoz, ami néhány éve kivégeztetett. (...) A G-nap után a Magyar Nemzettől hívtak, ami nagyon meglepett: hirtelen kiderült, hogy ők is elkezdték komolyan venni az újságírást” Aztán, amikor visszakerült ahhoz a lap, akihez nagyon nem kellett volna, a csapattal a Magyar Hanghoz kerültem. És persze végig volt a HVG meg a Hócipő, amik azóta is léteznek, és ahol szabadon lehet alkotni”– hangsúlyozta Marabu.
A Népszavának jelenleg is dolgozó karikaturista saját bevallása szerint a vicchez és a humorhoz van tehetsége, és ami ide sorolható, azt általában magam is szerettem csinálni. Megemlítette, évtizedekig ment a Dodó-sorozata, de aztán eljött az idő, amikor az ilyenfajta viccekre már nem lett fizetőképes kereslet, a lapok most a közéleti karikatúrákat használják.
„Ami szintén szórakoztató egy ideig, de ha az ember már tíz éve azt rajzolja, hogy most loptak, most újra loptak, és ezen a héten ismét loptak, az egy darabig elmegy, de tíz év után már annyira nem izgalmas. Most már szeretnék egy olyan poént, hogy nem loptak. (...) Aztán ott van az is, hogy ugyanazt a kedves vezetőt hétről hétre állandóan megrajzolni nem annyira mulatságos. És hát őt nem lehet kikerülni: minden róla szól, minden olyan hírben, amiről azt gondolnánk, hogy nem vele kapcsolatos, a háttérben valahol mégis ott van ő is”– jegyezte meg.
Szabó László Róbert ugyanakkor határozottan cáfolta, hogy a magyar kormányfőnek bármi köze lenne „A gonosz törpekommandósok világuralmi terveinek csúf bukása egyetlen eseményteli csütörtök délután” című mesekönyvének – amelynek a szövegét is ő írta – főszereplőjéhez.
„A koronavírus a tettes, mindenkire másként hatott, rám így. Karanténba kerültünk, amit nagyon komolyan vettem. Emiatt lett egy rakás plusz időm, amit ki kellett tölteni, és volt pár ötletem, ez volt az egyik”– fűzte hozzá a mesekönyvíráshoz.
A művész, aki a karanténidőszakban sok minden mással is próbálkozott, ezzel párhozamosan kártyajátékot is tervezett arról is beszélt, hogy szerinte karikaturistaként mindennel lehet viccelni, ráadásul ahogy ebbe a műfajba belefér a vicc, a direkt ökörködés, ugyanúgy lehet a karikatúra egy komoly, elvont üzenet is.
„Amikor például egy lapban a publicisztika rovatban született egy cikk a cigány holokausztról, és ezt karikaturistaként nekem kellett illusztrálnom, meg kellett oldanom valahogy: nyilván nem arról volt szó, hogy mekkora poén ez a roma holokauszt, és nem is cigányvicceket rajzoltam meg a cikkhez. A karikatúra eszközével érzelmeket, véleményeket is lehet közvetíteni – félreértés, hogy a karikatúrának mindig a nevettetés a célja. (...) Nemcsak az számít, hogy mivel viccelünk, hanem hogy hogyan. Ha valakit gyalázok karikatúrában, az nem ugyanaz, mint amikor megkérdőjelezem a tevékenységét, és azt viccessé formálom. Ez óriási különbség rajzban is”– húzta alá.
Arra a kérdésre, hogy van-e olyan, hogy egy közéleti esemény önmagában annyira abszurd, hogy azt érzi, ezt már csak elrontani lehet egy rajzzal, arra úgy válaszolt Marabu:
„Igen, ilyenkor én is úgy érzem, hogy ez csak protokollrajz. Az utcán hever a téma – miután lecsúszott az ereszcsatornán. Csak le kell hajolni érte.”
