Joe Bidenen veri el a port a fél világ. Az új amerikai elnök számlájára írják mind a csütörtöki, több mint száz halálos áldozatot követelő kabuli merényletet, mind a NATO dicstelen afganisztáni kivonulását. Pedig 30 tagállama van a NATO-nak, mindeddig egyik sem emelt szót az afganisztáni katonai jelenlét ügyében. A csúfosan megfutamodó, az országot harc nélkül a táliboknak átengedő afgán haderő, a világi kormány és közigazgaztás felállításában, kiképzésében is minden tagállam részt vett.
Ők a mi kudarcunk is, nem csak az amerikaiaké, és főképp nem Bidené. Akkor sem tiltakozott senki, amikor Donald Trump tárgyalóasztalhoz ültette adminisztrációját a tálibokkal, mellőzve az akkor már közel húsz éve, komoly amerikai anyagi ráfordítással felállott-kiképzett afgán kormány és hadsereg képviselőit. És akkor sem tiltakozott senki, amikor Trump kitűzte a kivonulás dátumát idén májusra.
Joe Biden eleve nehéz helyzetbe került a villámgyors tálib hatalomátvétel, a kivonulás körüli káosz miatt, de a csütörtöki öngyilkos merényletekig még hivatkozhatott arra, hogy amerikai életet nem követelt a helyzet. A 13 amerikai katona halála azonban új helyzetet teremtett, s félő, hogy a lényegről is eltereli a figyelmet. Márpedig a jövő, a terrorizmus elleni nemzetközi fellépés szempontjából nem mellékes kérdés, hogy hogyan kezeljük a tálibokat, elismerhető-e egy olyan terrorcsoport kormánya, amely ellen két évtizeden át harcoltunk, amely a XXI. században a legsötétebb középkornál is jogfosztottabb társadalmat épít.
Trump tárgyalópartnerré tett egy terrorcsoportot. A rivális Iszlám Államnak a kabuli reptér elleni merénylete a tálibokból is áldozatot csinált. Most már csak az a kérdés – maradnak a spájzban, vagy feltételek nélkül beléphetnek a civilizált világba. Ha igen, az a Nyugat fegyverletétele lesz az iszlamisták előtt.