Azt eddig is tudtuk, hogy legalább minden tizedik magyar gyerek külföldön születik, mert aktív, fiatal szülei máshol találtak megélhetést, csak még ragaszkodnak annyira a gyökereikhez, hogy kérik a jövevény hazai anyakönyvi bejegyzését. Hazajönnek valaha vagy sem, ki tudja, a jelek szerint kormányunkat ez a kérdés csak addig izgatja, amíg az évi 9-10 ezer máshol született gyerek javítja a hazai népesedési statisztikát.
Innen nézve van valami törvényszerű abban, hogy azok is külföldi megoldást keresnek, akiknek nem jön össze a baba. Lecsupaszítva a kérdést, őket is elűzi a mindent felülíró központosítás, a meddőségi kezelések körüli évek óta tartó bizonytalanság, a folyton változó jogszabályok és az, ami mellett 2020 január elején – valljuk be - még simán elmentünk. Akkor ugyanis az év első kormányzati tájékoztatóján Orbán Viktor bioetikai kérdésnek nevezte, hogy az állam a kezelések minden pillanatába belelásson, mert szerinte tudnia kell, hogy „mi történik a megtermékenyített petesejtekkel”. Jó esetben persze gyerek lesz belőlük, de arra nincs magyarázat, ezt mennyiben segíti nagyhírű magánklinikák bezárása, a szakemberek ellehetetlenítése. Szeptember végétől már nem kezdhetnek új kezelést a még működő három helyen sem, miközben a lakosságot számtalan egyéb területen évek óta terelik a magánellátás felé.
A héten megjelent, hogy szlovák és főleg cseh kórházakba tömegesen jelentkeznek be magyarok a meddőségi kezelésekre. Tegyük hozzá, már ukrán kórházakban is vannak reménykedő magyar asszonyok, mert ott is engedik a mástól származó petesejt beültetését. Mások a német, angol egészségügyben keresik a kapcsolatot, mert ott egyedülállók és egynemű párok is segítséget kapnak. Ezeket a csatornákat a járvány sokáig lezárta, érthető, hogy most, amikor az oltások miatt nyitva vannak a határok, megindultak a várakozók.
A családügyi miniszter egyszer kikotyogta, hogy 150 ezer pár küzd meddőségi problémával Magyarországon. Nagy üzlet lesz valakinek egyszer újra ellátni őket.