A Velencei-tóban az elpusztult, beteg madarak jelenleg is problémákat okoznak, de a víz azután kapott nagy figyelmet, hogy júniusban tömeges halpusztulás kezdődött, július elejére négy tonna haltetemet halásztak ki a vízből. Mivel elhullott madarakat is találtak, azt feltételezték, hogy valamilyen mérgező anyag kerülhetett a tóba. Az Állatorvostudományi Egyetem halegészségügyi laborjának vizsgálata szerint azonban „a halakkal a relatív oxigénhiány végzett, a mérgezés, valamint emberre veszélyes kórokozó jelenléte kizárható”.
A bajok nem csak a természetes tavakban, hanem a mesterséges, duzzasztott vizekben is jelentkeznek. Az Orfűnél található Herman Ottó-tóban egy-két nap alatt halak százai jöttek a felszínre élettelenül, a még élők pedig a vízfelszínen pipálnak – írta meg a napokban az Átlátszó.hu. Hogy emberi mulasztás okozta-e a tömeges halpusztulást, vagy a túl alacsony vízszint, az algaelszaporodás és a hirtelen légnyomáscsökkenés áll a háttérben, egyelőre nem tudni, és mivel a vizsgálatok hetekig is eltarthatnak, így biztos magyarázattal egy ideig még senki sem szolgálhat. A halpusztulás egyébként az egész Dunántúlt érinti, a kisebb tavakon levegőztető készülékekkel és szivattyúzással próbálják megmenteni a halállományt az oxigénhiánytól. Naponta 2-3 centiméter víz párolog el egy-egy tóból, és a kisebb-nagyobb záporok és zivatarok sem sokat érnek, mert a nem megfelelően karbantartott vízelvezető rendszerek és árkok miatt sok a mezőket vagy a településeket önti el az özönvíz, így nem jut el a tavakig a csapadék.
Lukács Balázst, a Vízi Ökológiai Intézet Vizes Élőhelyek Funkcionális Ökológiai Kutatócsoportjának csoportvezetőjét arról kérdeztük, hogy mi jellemzi ezeket a tavakat. „A víztesteket többféle módon lehet osztályozni, a legegyszerűbb a méretük, mélységük szerint besorolni őket, de jellemző lehet a víz kémiai összetétele is: szikes, nem szikes, meszes. Ezek a jellemzők nagyon eltérő biokémiai mechanizmusokkal rendelkeznek, tehát a környezeti változásokra eltérően reagálnak. Kisebb-nagyobb szikes tavak a legnagyobb számban a világon a Kárpát-medencében találhatók, a Velencei-tó például egy nagy szikes tó. Az ilyen tavak jellemzője az, hogy sekélyek és magas az oldottsó-tartalmuk. Az is feltűnő tulajdonságuk, hogy nagy mértékben ingadozik a vízszintjük, a kisebbek száraz nyarakon akár teljesen ki is száradhatnak, de ez a Velencei-tóval is többször megtörtént már, jelenleg a szükséges 130–170 centiméter helyett alig nyolcvan centiméter az átlagos vízmélység.
A tó vízrendszerét a hatvanas években alakították ki, a medret is kimélyítették, akkor már a turisztikai célok figyelembevételével, és létrehozták azokat a tározókat a környékén, amelyek a vízutánpótlást biztosították. Minden tónak két stabil állapota lehet: az egyik, a természetes, a tisztavizű, vízinövények dominálta ökológiai állapot; a másik a zavaros vizű, algák által meghatározott állapot. Mind a kettő hosszú időn keresztül fenn tudja magát tartani, de időnként egy tó át tud billenni egyik állapotból a másikba. Ezt a folyamatot túlhasználattal, a vízinövények irtásával, erőltetetten végzett, és nem odavaló halfajok telepítésével gyorsítani lehet, ami eutrofizációhoz vezet. (Más néven vízvirágzás. A vizekben lévő foszfor és nitrogén túl nagy mennyisége a víz elalgásodásához vezet.) Ilyenkor az algák szaporodnak el, amelyek a víz fényáteresztő képességét is csökkentik, a vízinövények ilyenkor nem tudnak megfelelően működni (fotoszintetizálni), felvenni a tápanyagokat. Az algák ráadásul sokkal több oxigént nyelnek el, mint termelnek, ez megakadályozza, hogy újabb növények települjenek be. A horgászok által kedvelt és nagy mennyiségben telepített pontyok feltúrják iszapot, ilyenkor az üledékben letelepedett tápanyagok is megjelennek a vízben, ez is segíti az eutrofizációt.
A Velencei-tavat tápláló vízfolyás a nyugati oldalon lép be, de a kifolyó csatorna is innen indul, így a tavat a vízfolyás nem mossa át. Szerencsére azonban itt megfelelő a nádasok mennyisége: a bennük lévő üledékre tapadt úgynevezett algafilm látja el oxigénnel valójában az egész tavat, de a nádasok is részt vesznek ebben a folyamatban. Amikor bármilyen okból - leginkább a száraz időjárás miatt – csökkenő, alacsony vízszint miatt felkavarodik az algafilm, másik nevén az algabőr, akkor megszűnik ennek az úszólápnak a legfontosabb funkciója az oxigéntermelés. Olyan tavakon is kialakulhat ilyen helyzet, amelyeken ugyan folyik át víz, és emiatt megfelelő a cirkuláció, de szárazságkor, amikor csökken ezekben is a vízszint, és esetleg a gazdálkodás vagy a horgászat miatt sok bennük a hal, hasonló oxigénelvonó folyamatok indulhatnak el bennük, mint a szikes tavakban. Összefoglalva: a Velencei-tó jelenlegi problémáját a nagyon alacsony vízszint és a nagyon meleg időjárás együttesen váltotta ki. Ehhez társulnak a víz használatából eredő problémák, mint például a túlhasználat és a nem átgondolt haltelepítés. A jelenség, amit most tapasztalunk, a szikes tavak esetében valójában természetes folyamat, a tó életéhez tartozik. A gondot az okozza, hogy belaktuk a tavat, és ezek a változások a gazdasági érdekekkel ellentétesek. A konfliktus ebből fakad" - magyarázta Lukács Balázs.
A tavak vízminőségének romlása nem csak nálunk, világszerte jelentkezik. Egy, a Nature című folyóiratban júniusban publikált tanulmány szerzői csaknem 400 tó vizének hőmérsékletét és oldott oxigén-szintjét elemezték. Az USA-ban és Európában vizsgált tavak vizének oxigéntartalma alaposan lecsökkent az elmúlt négy évtizedben: a felszíni vizekben átlagosan 5,5 százalékkal, a mélyebb rétegekben 18,6 százalékkal csökkent az oldott oxigén mennyisége. A kutatók szerint ennek fokozott halpusztulás, algavirágzás és metánkibocsátás lehet a következménye. Craig E. Williamson, az ohiói Miami Egyetem biológiaprofesszora, a tanulmány társszerzője szerint az eredményeik azt jelzik, hogy az éghajlatváltozás okozta melegedés és az emberi tevékenységek miatt egyre csökkenő víztisztaság az oka az oxigénszint fogyatkozásának.
