Szóval, a Kormányprogram egy alkalmazás. Az ember ráteszi a gépére, és utána bármit leírhat, még olyasmit is, ami eszébe sem jutna, hogy, mit tudom én, a miniszterelnök pocakos hatökör, az országgyűlés elnöke egy árulóvadász seggfej a Tizedes meg a többiekből, rohadjon meg az egész banda… Bármit. Mert amikor a végén lenyomom a Mentés-gombot, a program átírja az egészet kormánypárti szövegre: az ország egyre jobban, az ellenzék Gyurcsány-ügynök, az országgyűlés elnöke jól teszi, éljen a keresztény nemzet, a miniszterelnök velünk szurkol, hajrá, magyarok! Hahaha! Na! Hahaha! Nem nevetnek? Érdekes, pedig a Facebook-ismerőseimnél bejött. Lájkolták, posztolták, szívecskék… Igaz, maguknak nem vagyok az ismerőse. Meg ismert ember sem vagyok. Végül is, megértem, ha nincs hahaha.
Bocs, csak jópofa akartam lenni, pedig ha belegondolok, én sem tudok nagyon nevetni a kultúránkban áradó jópofizáson. Kapom az üzeneteket a Facebookról: csupa cukiság. Ismerősöm apja kórházban, mire ő küld egy képet, amelyen a nővér horkol. Más a délszláv háborúról szóló tudományos konferenciára érkezett, erre nézhetjük, milyen jókat eszik. Valaki válófélben, így aztán vigyorogva mutogatja izmait a tengerparton. Meg jönnek a mindenféle megosztások, félperces kis videók táncoló majmokról, cowboynak öltözött gyerekről, A bukás kétezredik orbánosított részlete. A politikusok, véleményformálók próbálkoznak drámai, mozgósító bejegyzésekkel, kamasztrágár kommenteket kapnak rájuk, így aztán ők is hangnemet váltanak. És akkor még ott vannak a nevetős talkshow-k tévében, netes csatornán: celebek, hírességek összejönnek, hülyéskedik a semmit, hahaha, gyertek, nézők, röhögjetek velünk. Megtisztelő invitálás, ha nevetést nem is, de megértő mosolyt szül: olyan édesek.
Istenem, pedig milyen jó volna nevetni belülről egy őszintét! És a remény mindig felcsillan. Tavaly év végén elindult a YouTube-on egy új csatorna, a Magyarország Kedvenc Műsora. Politikai humorra szakosodva. Remek, hiszen ez, bár szeretjük Bödőcs Tibort, meg villan a Dumaszínházban, más stand-upokban, tévés műsorokban, profilként felvállalva hiánycikk. Négy színész vágott bele, hogy pótolja, négy olyan egyéniség, akik az utóbbi időben nemcsak más műfajok, de a közéleti aktivitás felé is nyitottak. Lengyel Tamás sokunk kedvence, Szabadszínész címmel startup oldalt indított Gosztonyi Csabával, amely piacteret próbál építeni kollégák és produkciók számára. Molnár Áron jó úton van, hogy sokunk kedvence legyen, ő a noÁr Mozgalmat hozta létre pártpolitikától független politizálásra. Janklovics Péternek Sziget-kampányok, majd stand-up fellépések hozták meg a népszerűséget. Rainer-Micsinyei Nóra még bontakoztatja magát, így nem csoda, hogy ő lett a csapat motorja, a legtöbb opus írója a produkció rendezőjével, Horváth János Antallal. A gyártó a Compact TV. A koncepció egyszerű: ismert műsorokra utaló, parodisztikus videók készülnek szatirikus közéleti-politikai tartalommal. „Kérdezzük meg az utca emberét” szkeccsek, leleplező riportok, Elviszlek magammal helyett Kidoblak autós talkshow, Mrs Diary Programme, és remek álhírportálunk, a Hírcsárda közreműködésével március óta híradókat is láthatunk.
Szeretni való elképzelés, valami még sincs a helyén benne. A produkció nem gondolta végig saját műfajának követelményeit. Mechanikusan vesz át megoldásokat. De az előadói attitűd – elakadásokkal, ismétlésekkel, zárójeles mondatokkal –, amely a személyes hangú stand-upban működik, itt hamisan cseng. Ami szövegként, „újsághírként” jót csattan a Hírcsárdán, itt híradó-keretben felolvasva jóval laposabban hat. Lengyel és Molnár színészi kvalitása prózainak bizonyul, míg Janklovics és Rainer-Micsinyei túlpörög. Talán el kéne gondolkozni azon, hogy a parodisztikus elemek, a korszerűen laza hangütés ellenére alapvetően mégiscsak kabarétréfákról van szó, amelyeket jobban meg kéne írni, vizuális humorukat pedig koncepciózusabban kialakítani. Nem reménytelen, mert sok ígéretes, üde, vicces mozzanat van az eddig elkészült anyagokban is. Például amikor az iskolában Janklovics tanár odatartaná a hőmérőt Lengyel diák homlokához, ám az lurkós ösztönnel, bokszolósan, háromszor-négyszer elhajol az eszköz elől. Vagy nagyot lehet nevetni a Dubaji konzultáción is, amelyben Molnárt a lakásában mindenhol az embereket megszólító riporter, Rainer-Micsinyei kísérti. Felbukkan a mosógépben is: Mit szól hozzá, hogy Szájer József szerint…? Ebben van valami mély abszurditás. De amit egyelőre egészében látunk, csupán jópofa. Ha feliratkoztunk az oldalra, és jön az értesítés új videóról, megnézzük, kedvünk támadhat megosztani is, lesz róla üzenetváltás: Láttad? Igen, jópofa, nekem bejön. Csak hát próbáljuk meg felidézni, hogy ezt a fajta jópofaságot, hülyülést eddig mi magunk csináltuk a társaságunkban. Ám mára ebből is eladható médiatermék lett. Nem csináljuk – fogyasztjuk.
