Rengeteg tanulsággal szolgált a tokiói nyári olimpia, amely sok szempontból más volt, mint a korábbi játékok. Először rendeztek olimpiát olyan városban, ahol járvány miatt veszélyhelyzetet hirdettek ki, első alkalommal került sor a nyári játékokra páratlan évben és arra sem volt példa korábban, hogy a sporteseményeket zárt kapuk mögött, a szurkolók kizárásával rendezzék meg.
Az előkészületek során a nézők kizárásáról döntöttek a legkönnyebb szívvel a házigazdák, ami a sportágak rajongói számára szörnyű hír, de ha elfogadjuk, hogy az olimpia már nem csupán egy sportesemény, hanem gigantikus üzleti vállalkozás is, akkor érthető. Az olimpia eljutott oda, hogy a jegybevételek jelentős tételek ugyan, ám elmaradásuk mégis sokkal kevésbé fáj a rendezőknek, mintha a televíziós bevételektől vagy a szponzoroktól érkező dollároktól esnének el.
A televízió kiváltságos szerepe nem új keletű, már a magyar válogatott számára keserű emlékű 1986-os mexikói labdarúgó-világbajnokságon ottani idő szerint délben, 40 fokos hőségben rendeztek 3000 méter feletti magasságban mérkőzéseket, mert a közvetítési joggal rendelkező televíziós társaság az időeltolódás miatt ebben az idősávban tudta a legjobb áron értékesíteni a reklámidőit.
Ez az üzleti szempont megfigyelhető volt Tokióban is, ahol az úszódöntőket rendezték délelőtt, az előfutamokat pedig este, ami a feje tetejére állította az évtizedek óta meghatározott forgatókönyv szerint rendezett programot. Természetesen ez mindenkit egyformán érintett és volt idő felkészülni erre, akadtak úszók (nem magyarok), akik később a felforgatott programra hivatkoztak, amikor meg kellett indokolniuk a vártnál gyengébb eredményeiket.
A nézők viszont az olimpián versenyzőknek kevésbé hiányoztak, mint az eseményt a televízióban követőknek. A kommentátoroktól többször lehetett hallani, milyen jó hangulat lenne telt ház esetén, a tévében nézve sem volt felemelő az üres lelátók látványa, de a sportolók függetlenítették magukat ettől, ők kizárólag a teljesítményükre koncentráltak, és alig akadt olyan, aki az üres lelátókra fogta, ha elmaradt a várakozástól. Ebből az következik, a későbbi olimpiákon sem lehet arra számítani, hogy a nézők érdekei szerepet játszanának az olimpiai menetrend vagy a versenyhelyszínek elhelyezkedésének összeállításánál.
A nyári játékok egy olyan üzleti vállalkozás lett, amelyben a nézőt nem tekintik partnernek. Ez azért újdonság, mert a piaci alapon működő bajnokságokban a világ más országaiban (labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, jégkorong) a klubok két kézzel kapkodnak minden szurkoló után, különböző kedvezményekkel igyekeznek minél több drukkert a stadionokba, csarnokokba csábítani, létkérdés számukra, hogy a nézők belépőt vásároljanak és minden szezon előtt megvegyék kedvenc csapatuk aktuális mezét, illetve a különböző ajándéktárgyakat. Az egyesületek költségvetésének akár harminc százaléka is erre épül.
Az olimpia sok más mellett ebben is más.
Veszélyben a hagyományos sportágak
Egyre több sportág szeretne az olimpia programjában szerepelni, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) azonban nem kívánja emelni a résztvevők létszámát, a játékok időtartama sem hosszabbítható meg (többek között a hosszú távra aláírt televíziós szerződések miatt sem). Viszont a játékok nézettsége akkor tartható magas szinten, ha olyan sportesemények szerepelnek a programban, melyeket sokan néznek a televízióban vagy a különböző alkalmazásokon.
Harminc-negyven évvel ezelőtt még a versenyek tisztasága, a bírók, mérkőzésvezetők elfogulatlansága volt az elvárás egy-egy sportág esetében, később a doppingellenes harc szervezettsége lett az egyik fő szempont.
Az elmúlt években a nézettség a legfontosabb, ezért kényszerülnek hagyományos sportágak – köztük olyanok, melyekben a magyarok hagyományosan sikerek, öttusa, vívás – folyamatosan megújulni, hogy a televízióban is követhetőek és élvezetesek legyenek a versenyek.
Az öttusában előbb az öt helyett egy napra csökkent a verseny hossza, bevezették záró számként a lövészettel kombinált futást és Tokió után vannak országok, melyek a lovaglás megszüntetéséért vagy a szám átalakításáért lobbiznak az állatok védelmére hivatkozva. Nehéz megmondani, meddig lehet egy sportágat úgy átalakítani a televízió és a nézettség kedvéért, hogy ne egy új versenyszám jöjjön létre?
Többszöri szabályváltoztatásra kényszerültek a birkózók, dzsúdósok is annak érdekében, hogy a versenyeik a televízió számára eladhatóak legyenek, az ökölvívás a sportág korrupcióba keveredett nemzetközi szövetségének teljes vezetőségváltásával tudott bennmaradni a programban.
Nagy kérdés azonban, hogy meddig állják a versenyt a régi sportágak a feltörekvő újakkal: Tokióban rendkívül nézettek voltak a gördeszkások és a BMX-esek viadalai, ilyen versenyszámokat 20-30 éve el sem lehetett volna képzelni a játékokon, nem is beszélve az újkori olimpiák kezdetéről (1896). Ráadásul a televízió igyekszik minél magasabb nézettséget elérni, ami a fiatalabb korosztály megszólításával érhető el, ebből a szempontból telitalálat volt például a gördeszka felvétele a programba. Ha viszont folytatódik ez az irányvonal, akkor bármennyire is fájó, előbb vagy utóbb eljöhet az az idő, amikor hagyományos magyar sikersportágak szorulnak ki a játékokról egy-egy feltörekvő másik sportág miatt.
