Egyelőre nem bizonyult elrettentő hatásúnak a kormány fekete foglalkoztatás elleni új szabályozása, részben azért sem, mert a jogsértésen kapott munkáltatók többsége az ellenőröktől hallott róla először. Többek között erre is rávilágított az innovációs tárca foglalkoztatás-felügyeleti főosztályának idén április 26. és május 14. között lefolytatott célvizsgálata. Az ellenőrzések kiemelten az építőiparra - autópályák, hotelek, hidak, társasházak, családi házak, éttermek építésére, felújítási munkákra – irányultak. Az ágazatban folyamatosan emelkedik ugyanis a súlyos munkaügyi jogsértések száma, illetve a feketefoglalkoztatás.
A célvizsgálat során 899 építőipari vállalkozás 2520 dolgozóját ellenőrizve is azt találta a hatóság, hogy a munkáltatók hatoda foglalkoztatja csak teljesen szabályosan dolgozóit. Minden harmadik építőipari munkavállalót viszont feketén dolgoztatnak. Ezek az eredmények hasonlóak a két évvel korábban lefolytatott célvizsgálat tapasztalataihoz, a trendek nem változtak – mutat rá a főosztály nemrég közzétett jelentése, amely azt is megállapította, hogy az új foglalkoztatásfelügyeleti előírások még teljesen ismeretlenek a munkáltatók és könyvelőik körében. Például az, hogy az idén március 1-je óta a fekete foglalkoztatáson kapott cégek a büntetési tételek megfizetésén túl kötelesek az adóhatóságnál bejelenteni is az érintett munkavállalóikat. Legalább a minimálbér mértékéig, és legalább 30 napra visszamenőleg tehát járulékot kell fizetniük a feketén dolgozók után is.
A feketefoglalkoztatás következményei egy 2019 végi kormányzati javaslat értelmében ennél súlyosabbak lettek volna: a 20 fősnél kisebb cégeknek a minimálbér kétszeresét, az annál nagyobbaknak pedig a négyszeresét kellett volna bírságként megfizetniük minden egyes feketemunkásuk után. Ez előrelépés lett volna, mert a korábbi szabályozás nem határozott meg a fekete foglalkoztatás esetén alkalmazandó bírságösszeget. A hatóság ezért csak belső útmutatók alapján mérlegelt. Az a feketén dolgoztató cég pedig, amely még a határozathozatal előtt visszamenőlegesen bejelentette munkavállalóit, jellemzően csak 100 ezer forintos bírságot kapott. Ennek a gyakorlatnak nem volt elrettentő hatása, és ezt a foglalkoztatásfelügyeleti főosztály is rendszeresen szóvá tette jelentéseiben. A feketemunkát szigorúan büntető javaslatból végül mégsem lett törvény, „a munkaügyi bírság módosítása nem időszerű” indoklással a fideszes többség pár nap alatt lesöpörte azt a napirendről.
Az innovációs tárca javaslatát a visszamenőleges bejelentési kötelezettségről később azonban megszavazták, és öt hónappal ezelőtt hatályba is lépett. Bodó Sándor, a tárca foglalkoztatáspolitikai államtitkára akkor azt hangoztatta: az új rendelkezés megszüntetheti a jogszerűen működő vállalkozások versenyhátrányát, hiszen a költségvetés és a munkavállalók kárára ügyeskedők elveszítik a bejelentés nélküli foglalkoztatásból származó tisztességtelen előnyöket. A foglalkoztatásfelügyeleti főosztály – már a törvény hatálybalépését követően lefolytatott – vizsgálatáról szóló jelentés szerint ugyanakkor „a versenyelőny megszerzése és megtartása érdekében” a munkáltatók továbbra is „bevállalják” egy esetleges hatósági elmarasztalás következményeit.
Az építőiparban a feketefoglalkoztatás 93 százalékban a bejelentés elmulasztásával valósul meg. A munkaügyi ellenőrök szerint tudatos jogsértésre utal az az elterjedt gyakorlat, amikor a helyszíni ellenőrzés megkezdése után – miután a dolgozó jelzi telefonon a helyzetet - a munkáltatók pár percen belül bejelentik az illegálisan foglalkoztatottakat. Vagyis tisztában van a jogszabályi kötelezettséggel, de a hatósági ellenőrzés elmaradásában bízva csak akkor jelentik be a dolgozókat, ha már elkerülhetetlen. Márpedig erre joggal alapozhatnak, hiszen a munkaügyi ellenőrök létszámát, és az ellenőrzések gyakoriságát oly mértékben lecsökkentette a kormány, hogy ha most ellenőriznek egy céget, akkor az legközelebb 83 év múlva kerülne ismét sorra.
A feketefoglalkoztatáson kapott munkáltatók a könyvelő elérhetetlenségére, időhiányra, próbamunkára, illetve arra hivatkoztak, hogy a szakmunkáshiányt próbálják egy-egy napon „idegenekkel” pótolni. A jelentés szerint a többség azonban csak a közterhek megfizetését akarja elkerülni, teljesen mindegy, hogy munkaerőhiány vagy munkaerő többlet van éppen. Az építőiparban jellemző alvállalkozói láncolatok sokasága szintén arra sarkallja a sor legvégén álló, a kétkezi, fizikai munkákat elvégző cégeket, hogy bejelentés nélkül foglalkoztassák embereiket. Máskülönben már nem érné meg nekik, annyira kevés pénz marad a láncolat legalján.
Az alvállalkozói láncolatok az ellenőröknek is fejtörést okoznak. A megrendelőt vagy a fővállalkozót általában nem érdekli, hogy a munkaterületen dolgozók kinek az alkalmazásában állnak, és be vannak-e jelentve. Az ellenőröknek így az építkezésen kell felkutatniuk, hogy az egyes dolgozókat ki foglalkoztatja. Eközben sokszor csak olyan információk állnak rendelkezésükre, mint annak az embernek a beceneve, aki szólt, hogy van lehetőség építőipari segédmunkára. Az így dolgozó munkások a legalapvetőbb szabályokkal sincsenek tisztában és csak reménykednek, hogy valaki valamikor kifizeti őket.
