A pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépés, valamint egyes törvényeknek úgymond a gyermekek védelme érdekében történt módosítása felerősítette a társadalmi közbeszédet a mássággal kapcsolatban. Mivel az új rendelkezések egy „salátatörvényben” jelentek meg, a jogszabály alkalmassá vált a különböző kérdések összekavarására, helytelen értelmezésére. Azt a látszatot kelti, mintha a szexuális abúzus és a homoszexualitás valamilyen összefüggésben állna egymással, így alkalmas a társadalom negatív befolyásolására a mássággal szemben, illetve felerősíti a lappangó előítéleteket.
A homoszexualitás ma már kevésbé számít tabu témának, de a társadalmi elfogadása nagyon lassan halad előre. Ez sajnos igaz úgy általában mindenféle másság elfogadására is. A mai társadalmi légkör rendkívül intoleráns, konfrontatív, szinte mindenki elszenvedett valamilyen lelki sérülést, amit valaki máson meg akar torolni. Babitsnál szebben ezt nem lehet megfogalmazni: „És akinek szép a lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek”. Sajnálatosan egyre gyakrabban adódik alkalom a különböző kisebbségek bűnbakká tételére, legyenek azok hajléktalanok, romák, vagy most a más szexuális orientáltságúak. Ennek a folyamatnak a negatív hatásait nehéz nem észrevenni. A társadalmi kohézió csökkenése, az emberek boldogtalansága, a kirekesztő attitűdök erősödése mind a normális emberi, közösségi élet ellen ható tényezők.
A melegek rendkívüli gyötrelmek árán jutnak el helyzetük elfogadásáig, és ez nem mindenkinek sikertörténet. Ebbe bele is lehet halni. Sokan már egész fiatalon megtapasztalják, hogy ők mások, mint a többiek, de ezt titkolni kell, el kell rejteni, nem mernek róla beszélni. Lehetnek heteroszexuális próbálkozásaik, amelyek kudarccal végződnek, de tapasztalunk a látszat kedvéért fenntartott házasságokat is, mert ez a társadalom elvárása. Ez a színjáték, a titkolózás, az ellene folytatott küzdelem folyamatos lelki gyötrődést okoz, az érintett nem érzi magát egyenlőnek másokkal, és ez akadályozza az egészséges életöröm átélését.
Az elfogadás első lépése, amikor merünk valakinek – testvér, barát, szülő, segítő - erről beszélni. Sokszor az elfogadás legnagyobb akadálya a család. Szégyellik a gyermeküket a szomszédok, barátok előtt, képtelenek elfogadni az adott helyzetet, hiába tudják racionálisan, hogy ő erről nem tehet. Ilyen esetben a gyermek fokozatosan kirekesztődik a családból, ami tovább növeli a nehézségeit - gyakran depressziós állapot áll be. Ilyenkor egy feltétel nélküli elfogadó kapcsolat – legyen az egy barát, hivatalos segítő, esetleg pedagógus - nagyon sokat tud segíteni abban, hogy rendeződjenek a fiatal gondolatai, erősödjön önbizalma, önértékelése, javuljanak emberi és társadalmi kapcsolatai. Olyan esettel is találkoztam, amikor a gyermek félt a családban beszélni magáról, mivel azt gondolta, nem talál elfogadásra, miközben a szülők is féltek sejtéseiket megosztani a gyermekkel.
És itt jön a törvénymódosítás. Kinek, mikor és hogyan van jogosultsága beszélni a gyermekekkel ezekről a kérdésekről? A gyermekvédelmi törvény módosítása után tilos olyan tartalmakat a gyermekek számára elérhetővé tenni, amelyek a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást "népszerűsíti, jeleníti meg". Hiába hiszi azt a törvényalkotó, hogy amiről nem beszélünk, az nincs is: ma teljesen elzárni az ilyen információkat szinte lehetetlen. A gyermekek nagyon fiatal korban találkoznak ezekkel a jelenségekkel, és a kérdéseikre választ kell adni. Ez nyilván nem az adott helyzet népszerűsítéséről szól. Sok gyermekben azért van félelem a meleg társaikkal szemben, mert nem tudják, mire kell számítaniuk, hogyan változik a kapcsolatuk, hogyan kell viselkedniük. Ezért is nagyon fontos hiteles információkkal ellátni őket.
Én még soha nem találkoztam olyan esettel, amikor valaki vagy valamilyen szervezet a másságot propagálta, népszerűsítette, esetleg terjesztette volna. Propagandával nem lehet senkit meleggé tenni. Társadalmi kommunikációval viszont lehet segíteni a másság elfogadását.
Az identitásukban bizonytalan gyermekeknél a nem megváltoztatására való igénnyel már személyesen is találkoztam. Ilyen esetekben nagyon fontos a segítő szakemberek közreműködése, egy olyan megértő, elfogadó kapcsolat kialakítása, amelyben az érintett szabadon elmondhatja dilemmáit, nehézségeiket, amely által oldódik a feszültség, és képessé válik a megfelelő terápia igénybe vételére. A segítő folyamat során fel sem merülhet a befolyásolás, a propaganda, kizárólag ahhoz segítjük hozzá, hogy megtalálja a számára megfelelő utat. A gyermekek jogosultak a szülő nélkül is felkeresni a család és gyermekjóléti szolgálatokat problémáikkal.
A kormány álláspontja szerint a kiskorú gyermekek számára felvilágosító előadásokat csak megfelelő képzettséggel rendelkező személyek, szervezetek tarthatnak, a szülő egyértelmű beleegyezése után, és a szülő által előzetesen megismert tartalommal. Az rendben van, hogy csak a témában jártas szakemberek tartsanak felvilágosító előadásokat, folytassanak konzultációkat a gyermekekkel, de azt a gyakorlatban kivitelezhetetlennek tartom, hogy annak tartalmát a szülők előzetesen megismerjék. Fejleszteni szükséges ugyan a pedagógusok ilyen irányú felkészültségét, hiszen ők állnak olyan bizalmi kapcsolatban a gyermekekkel, hogy hozzájuk bátran fordulhatnak; másrészt a felmérések szerint a családok jelentős része nem szívesen beszél a gyermekével ezekről a kérdésekről.
A kormánynak azon álláspontja is vitatható, hogy a gyermekek szexuális nevelésébe a szülőkön kívül senki ne szólhasson bele. Azt tapasztalom, hogy ezen a téren a családok jelentős része hiánnyal küzd, a gyermekeket nem, vagy csak néhány részletre kiterjedően részesítik ilyen nevelésben. Ebben nagy szerepet kell kapnia az iskolának, az egészségnevelési, gyermekjóléti intézményeknek, a felkészült civil szervezeteknek is.
A szexuális bűncselekmény a legnagyobb gonoszság, amely megtörténhet egy gyermekkel. Sajnos ez sokkal gyakrabban fordul elő, mint azt bárki gondolná. De mivel ezek a cselekmények leginkább a családon belül történnek, ezért többnyire rejtve maradnak. Az elkövetők leginkább családtagok, rokonok, barátok ismerősök, olyan személyek, akikben a gyermekek megbíznak. Higgyünk a gyermekeknek: ha beszámolnak az őket ért szexuális bántalmazásról, azt nagyon komolyan kell venni. A külvilág számára sokszor érthetetlen, hogy miért hallgatnak az elkövetett erőszakról azok a családtagok, akik tudnak róla. Az apa börtönbe kerül, ami veszélyezteti a megélhetést; vagy megfenyegette az anyát; a feleség fél a partner elvesztésétől; de találkoztam olyan anyával is, aki azt mondta „velem is ezt tette az apám, én is túléltem”.
Valószínűleg mindenki támogatja a szexuális visszaéléseket elkövetők szigorúbb büntetését. De sokszor elfelejtkezünk a megelőzés fontosságáról. Csak büntetéssel nem lehet elrettenteni az elkövetőket, hiszen ők tudják, tettük nagy valószínűséggel nem fog napvilágra kerülni. A megelőzés nemcsak a gyermekvédelem, az egészségügyi, oktatási intézmények dolga, hanem az egész társadalom közös felelőssége. Fejleszteni szükséges a mentálhigiénés ellátásokat, társadalmi párbeszéd keretében fel kell hívni a figyelmet a visszaélések gyermekekre gyakorolt hatásaira, amelyek egész életeket tesznek tönkre, és hatást gyakorolnak az általuk majdan nevelt gyermekekre is.
A társadalom kiegyensúlyozott működése, a feszültségek, egyenlőtlenségek csökkentése, az emberek biztonságérzetének növelése a legjobb gyógyír.