Eljött az ideje a háromosztatú, szelektív, zsákutcás, felső középfokú iskolarendszer újratervezésének is. A szelektív, az esélyegyenlőséget és tudáskülönbséget növelő rendszert úgy kell átalakítani, hogy minél több tanuló számára legyen esély az érettségi megszerzésére és ezáltal a felnövekvő generáció tudástőkéjének növelésére. A világ élvonalától való elmaradásunkat jelzi, hogy 2016-ban a 19-24 éveseknek mindössze 61,5 százaléka rendelkezett érettségivel, miközben Finnországban és Japánban ez az arány 90 százalék körül mozog.
Az egységes keretrendszerű 9 vagy 10 osztályos általános iskolai képzésre építve két elágazási lehetőség kínálkozik felső középfokú szinten. Az egyik továbbtanulási útvonal az akadémiai típusú gimnázium, a másik egy szakmai irányvonal, szakmai orientációs és szakmacsoportos alapozási bemeneti szintekkel, amelynek keretén belül egymásra épülő szakmai modulok, kreditek mentén a jelenleginél lényegesen több tanulót lehetne eljuttatni a szakmai érettségit adó közép-felsőfokú szakképzettségi szintre. Ez természetesen a pedagógiai-módszertani kultúra megváltoztatását is igényli, amelynek a lényege, hogy ne csak a legkiválóbbak szakítsák át a célszalagot, hanem mindenki. Ez a felső középfokú oktatás innovatív, minőségi és széleskörű expanzióját jelentené.
A tankötelezettség korhatárának lecsökkentése következtében az egész rendszert eltolták a mihamarabbi munkavégzés irányába, amelynek hatására nőtt a korai iskolaelhagyók aránya és csökkent az iskolázottság. A 8 osztályra épülő 3 éves szakmatanulással a pályaválasztási, iskolaválasztási döntési pontok előbbre kerültek és ezzel a tanulók életsorsa túl korán megpecsételődött. Ezért megkerülhetetlen a tankötelezettségi korhatár felemelése 18 évre, de ezt minimális programként össze kell kapcsolni az alapfokú szakképzettség megszerzésével. A nemzetközi tapasztalatok azt erősítik meg, hogy hatékonyabb, ha a tankötelezettséget nemcsak életkorhoz, hanem iskolai végzettséghez is kötjük. Így a megszerzett teljes értékű szakképzettséggel kiváltható lenne a 18 éves korhatári kötelezettség.
A fenti problémák szinergikus kezelésére, a gúzsba kötött magyar oktatási rendszer kiszabadítása érdekében új NAT-ot kell kidolgozni, amelynek magtantervi funkcióját kell erősíteni. Az ideológiai indoktrinációra, politikai töltetű nevelési célok meghirdetésére, jó keresztények nevelésére nem lehet versenyképes oktatást, szakképzést építeni. Az axiómaként kezelt szupercentralizáció lefelé nivellálta az iskolarendszert. Emellett a közalkalmazotti viszony megszüntetésével a tanárokat szolgalelkűségre kényszerítették, a központosított tanrenddel az egyentankönyvek alkalmazásával kiiktatták a pedagógusok autonómiáját.
Látni kell, hogy a szegényes, gyenge oktatáspolitika és gyakorlat hazánkat bezárja a közepesen fejlett országok csapdájába. A kalodába zárt oktatás megváltoztatása érdekében először az iskola küldetését, funkcióját kell megváltoztatni. Az évszázados hagyományokra épülő tekintélyelvű tudás és az engedelmes alattvaló nevelése helyett a jövőben sokkal jobban kell építeni a tanulók kíváncsiságára, motivációjára, érzelmi elköteleződésére. Az egyéni tanulási utak, a tanulási kimenetek felértékelődésével megnövekszik a tanári autonómia szerepe is, és ezzel együtt olyan kollaboratív tanulási formák lépnek előtérbe, amelyek középpontba helyezik a világban történő eligazodás képességét, a globális kompetenciák általánossá tételét és a digitális-okos technológia használatát és tervezését. Közben nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy az oktatási-nevelési folyamat középpontjába a tanulókat kell helyezni, akiknek a jó szakemberré válás mellett aktív, cselekvő, kritikus, felelős állampolgárrá, végső soron boldog emberré is kell válniuk.
Mivel Magyarország fenntartható fejlődése egyre inkább belső és külső erőforráskorlátokba ütközik, nem maradt más út a közepes fejlettség csapdájából való kitörésre, mint a szellemi erőforrások maximalizálása, az oktatás-szakképzés nemzetstratégiai ágazatként kezelése. Látható, hogy a demográfiai folyamatok következtében nem lesz érzékelhetően több mobilizálható plusz munkaerő. A minőségi szakemberek munkaerőhiánya miatt 2016 óta a németországi 10 százalékhoz képest Magyarországon 40 százalékkal növekedtek a bérek, amelyek a relatív olcsó magyar munkaerő mítoszát látszanak megdönteni, rontva ezzel a külföldi befektetők profitkilátásait. A gazdasági növekedés fő hajtóerejét jelentő európai uniós támogatási források sem fognak tovább növekedni, a támogatások odaítélésének feltételei viszont szigorodni fognak és fel kell készülni az „olajcsapok” időnkénti elzárására is.
A munkakényszer alkalmazásának belső tartalékai is kimerülőben vannak, miután a gazdasági-egzisztenciális nyomásra elvállalt közmunka sokszor értelmetlen, haszontalan munka végzését jelentette. Mivel a növekedésnek a hagyományos értelemben vett motorjai kimerülőben vannak, ezért ennek szerepét egyre inkább átveszi a tudásalapú társadalom fenntartható növekedési koncepciója, amely nem tekinti kizárólagos céljának a mindenáron való GDP és a fogyasztás növelést, annál inkább az emberi minőségi lét felértékelődését. Ez arra int bennünket, hogy szakítanunk kell az eddig jellemző, a klasszikus kapitalizmushoz kötődő ipari gondolkodásmóddal és megközelítésekkel.
A World Economic Forum éves versenyképességi rangsorát 2001-ig visszamenőleg elemezve leginkább egy tartós visszaesési, helyenként pangási tendenciáról beszélhetünk. 2001 óta a 28. helyről kisebb-nagyobb hullámokon keresztül 2019-re a 47. helyre küzdöttük le magunkat. Ezeket az éves riportokat nyomon követve a versenyképességi pillérek között szereplő oktatási indikátorok még ennél is lehangolóbb képet mutatnak, mivel 2018-ban az alapoktatás tekintetében a 78. helyen voltunk.
E lesújtó kép vizsgálatának fókuszában a munkaerőpiacon tapasztalható általános készségek és képességek szintje, illetve az oktatás mennyiségi és minőségi jellemzői voltak. De nem kapunk jobb képet, ha az elmúlt 10 évi gazdasági teljesítményünket a V4-ek országaiéval hasonlítjuk össze, mivel ebben elveszítettük vezető szerepünket. De ami még aggasztóbb, hogy Románia a kanyarban egyre inkább előz bennünket: az elmúlt évtizedben az átlagos uniós fejlettségi szintjükön 18 százalékot javítottak, míg Magyarország 10 százalék felzárkózási eredményt produkált. A közepes fejlettség csapdájából történő kitöréshez a szakamberek egy 2 százalékos növekedési többletet tartanának kívánatosnak az eurozóna 12 országának magjához képest. Magyarországi viszonylatban a 2002-2010 közötti időszak éves átlagában ugyanúgy 1,9 százalékos GDP növekedés jön ki, mint a 2010-2020 időszakra vetítve. Azonban az eurozóna 12 országával összehasonlítva a 2002-2010 közötti időszakban éves átlagban 0,9 százalékos, 2010-2020 között pedig 1,5 százalékos volt ez a növekedési többlet Magyarország javára.
Áttekintve a több mint 30 év szakképzés politikájának összefüggésrendszerét fontos, hogy történetiségükben lássuk az egyes korszakokra jellemző szakképzési modelleket, azok társadalmi, gazdasági mozgatórugóit és buktatóit. Tanuljunk az elkövetett hibákból, és ismerjük fel, hogy a tudásalapú társadalom teljesen új gondolkodásmódot igényel, mint amivel létrehoztuk a problémákat - mert ellenkező esetben ezzel örökéletű rendszert erőltetünk rá a társadalomra. Az az ország, amely ma lemarad a nemzetközi oktatási-szakképzési versenyben, holnap majd lemarad a gazdasági versenyben is. Magyarországnak pedig nincs elvesztegetni való ideje, mivel legalább 10 év kell ahhoz, hogy egy új paradigma nyomán felépülő oktatási-szakképzési rendszer kézzelfogható felzárkózást hozzon a nemzetközi oktatási mezőnyben.
A témáról korábban: Felnőtt az oktatás mostohagyereke (június 2.), Egyszerhasználatos szakmunkások (június 16.), Akikről már rég lemondtak (június 30.), A szocializmus fogságában (július 14.).