Walter Gropius, a Bauhaus megteremtője kiborult a berlini szecesszió-kiállításon az „Oskar Kokoschka és Alma Mahler kettős portréja” című kép láttán. Féltékenység mardosta. Viszonya volt a vörös hálóingben ábrázolt nővel, Gustav Mahler fiatal özvegyével – már a zeneszerző életében is –, aki a festményen Kokoschka kedveseként szerepelt. Az építész szakított a hűtlen asszonnyal, aztán mégis feleségül vette pár év múlva.
Alma Mahler-Werfel (1879–1964) a pezsgő bécsi kulturális élet páratlan figurája volt fél évszázadon át: festők, zeneszerzők, írók barátja, felesége, szeretője, múzsája. Művészcsaládban született, Gustav Klimt festő volt az első szerelme. Tizenévesen hozzáment Mahler operaigazgatóhoz, aki az apja lehetett volna. Kitűnően zongorázott, dalokat írt, de ambícióit a tekintélyes férj nem támogatta. A boldogtalan Alma más férfiak ölelésében keresett vigaszt.
Az összetört komponista ismerőséhez, Freudhoz fordult tanácsért. A pszichoanalitikus megmagyarázta a helyzetet: „Alma szerette apját, Rudolf Schindlert, csak azt a típust kereste és tudta szeretni. Éppen Mahler életkora, ami őt (ti. Mahlert – B. G.) annyira aggasztotta, az vonzotta a feleségét. Mahler szerette az anyját, és minden nőben azt a típust kereste. Az anyja komor és szenvedő volt, és tudattalanul ezt akarta Almától is.”
Mahler korai halála után Alma belevetette magát a kalandokba. Így jött össze az expresszionista Kokoschkával, aki fülig beleszeretett, és megfestette ama bizonyos vallomással felérő kettős portrét (1913). Gropius hiába adott maguknak még egy esélyt, házasságuk válással végződött. A társaságbeli férfiak szerint Alma femme fatale volt. A nők kevésbé finoman jellemezték, de a szalonjába ők is eljártak.
„A szex volt a fő beszédtéma, általában zajosan analizálták barátok és ellenségek szexuális szokásait, miközben Werfel megpróbált közbevetni egy komoly és intellektuális megjegyzést, ünnepélyesen a világforradalomról elmélkedett”, mesélte Ernst Krenek zeneszerző. Franz Werfel író Alma harmadik, tizenegy évvel fiatalabb férje volt. Az asszony eltiltotta korhely cimboráitól, rendszeres munkára fogta, nagy szolgálatot téve a világirodalomnak.
Politika, dübörgő történelem nem érdekelte Almát, a maga világában élt, amíg tehette. Ám a nácik Mahlert betiltották, Kokoschkát és Klimtet becsmérelték, Gropiust elüldözték, Werfel könyveit égették: neki sem volt maradása Ausztriában az Anschluss után. Félzsidónak minősülő lányával, Anna Mahlerrel (Pesten át) Amerikába menekült. Ott köszöntötte hetvenedik születésnapján Thomas Mann, Sztravinszkij, Schönberg, plusz jó néhány régi exe is.
Alma hazavágyott. New Yorkban halt meg, de végakarata szerint a grinzingi temetőben helyezték örök nyugalomra. Az utókort főleg szerelmi élete izgatja, ami érthető, mégis egyoldalú. Valódi múzsa volt, festmények, rajzok, költemények, regényalakok, zeneművek sokaságát ihlette igéző lénye. Heine, Rilke és mások verseire komponált dalait ma is műsorra tűzik hangversenyeken. Zeneszerzőnek sem volt utolsó.