Óriási vizuális kísértés az ausztriai szentmargitbányai kőfejtőben színre vinni egy operát. Az alkotók gyakran nem is tudnak ennek a kényszernek ellenállni és többször előfordult már, hogy a látvány „elfoglalta” az egész produkciót. Az amerikai rendező, Thaddeus Strassberger és nemzetközi stábja a Turandot – a pandémia miatt tavalyról mostanra halasztott – színrevitelével úgy nyűgözi le vizuálisan a csaknem négyezres publikumot, hogy egyáltalán nem hat túlzónak, öncélúnak. Az alkotók használták az egyedülálló lehetőségekkel rendelkező teret, és persze meglódult a fantáziájuk is, és egy csodákkal teli mesét vizionáltak a kőfejtő színpadára és sziklái köré.
Középpontban a pekingi császári palota homlokzata, balra egy kőgömb, ami Altoum császár birodalmát jeleníti meg. Egyes díszletelemek mintha duplán volnának jelen, de az egésszel nehéz betelni. (A díszletet a New York-i Paul Tate de Poot tervezte.) A hóhér a kőfal tetején végzi véres munkáját. A tér már akkor nagyon vonzó, amikor még meg sem világítják. Ám később, mint egy tényleg magával ragadó mesében, kinyílnak az ajtók, belelátunk a palota belsejébe és csak ámulunk. Valódi színorgia, rengeteg eszköz és inger szólítja meg a nézőt, fényfestés, tűz! Szóval van itt minden! És még az egészen kreatív jelmezekről, melyeket az olasz Giuseppe Palella jegyez, nem is beszéltünk.
A rendezésben, illetve a díszlet és jelmeztervekben is jelen van a hagyományos, az ősi és modern ellenpontja. A színpadképet az alkotók elmondása szerint a klasszikus kínai elefántcsont-faragás művészete ihlette, ugyanakkor megjelenik az animációs, digitális technika is. A színpadon mindig történik valami, nagyon sok táncos, statiszta, kaszkadőr, artista tesz azért, hogy a pekingi udvar népét megismerjük. A fegyelem, a diktatúra, a törvények szigora, az alázat viaskodik a szabadságvággyal, az élni akarással, azzal, hogy cirkusz, mulatság kell mindahhoz, hogy ezt átéljük. Ebben a környezetben játsszák el Turandot történetét.
A rendezőt – mint azt egy interjúban is nyilatkozta – igazán a női szerepfelfogás érdekelte. Turandot beleszületik valahová és hiába hercegkisasszony, nyomasztják a kötöttségek, az elvárások, amelyek már traumákká is válnak a számára. Ebből próbál egy, a kérőinek találós kérdéseket feladó játékkal kitörni. Aztán ő is belekerül egy feladvány csapdájába és választásra kényszerül.
A címszerepet a hármas szereposztásból a premieren az osztrák szoprán, Martina Serafin énekelte nagyszerűen. A rendező által preferált küzdelmet is megmutatta, de elsősorban a tartásával, a nőiségével és az eleganciájával hódított. Ugyancsak markánsnak bizonyult Kalaf szerepében a dél-koreai tenor, Andrea Shin. Mint ahogy az önmagát feláldozó rabszolgalány, Liút játszó olasz Donata d'Annunzio Lombardi is. A kifejezetten jó benyomást nyújtó zenekart és kórust, amelyben a Budapesti Filharmóniai Társaság tagjaiból álló Piedra Zenekar, valamint a Marczibányi téri Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium gyermekkara is közreműködött, Giuseppe Finzi dirigálta.
Puccini operájában végül a szerelem, az élet győz. Ezt jó volt látni, még akkor is, ha az előzményeket követően ez kissé váratlan és talán túl optimista megoldásnak tűnt. Az előadásból nekem inkább az alávetettség érzése maradt meg, de lehet, hogy csak azért, mert még az előadás után azonnal visszatértem Budapestre.
Infó:
Giacomo Puccini
Turandot
Szentmargitbányai Kőfejtő
Rendező: Thaddeus Strassberger
2021. július 14.
