A Másfélfok tudományos ismeretterjesztő „klímaportál” és a Greenpeace is úgy számol, hogy amit hagyományosan nyárnak nevezünk, az nem sokban emlékeztet majd a következő évek/évtizedek legmelegebb évszakaira. Más megfogalmazásban: megérkezett a klímaválság, ami a leglátványosabb változásokat egyelőre a nyári időjárásban produkálja, immár nemcsak a megszokott életminőségünket, hanem sokak életét is veszélyeztetve. A sűrűsödő jelek mind egy irányba mutatnak: az éghajlat átalakulása megkezdődött, és egyáltalán nem biztos, hogy megállítható – de azért meg kellene próbálni tenni ezért. A legsürgősebb beavatkozásra a nagyvárosokban lenne szükség, ahol a hőszigetek kialakulása még súlyosabbá teszi a problémát.
Amikor csaknem harminc éve, 1992-ben a riói klímacsúcson a tudósok a nyilvánosság elé tárták a klímaváltozásra vonatkozó prognózisukat, az egyik legegyértelműbb, legbiztosabb jóslat az időjárási szélsőségek gyakoribbá válása volt. Ilyen szélsőség például az aszály, a villámárvizet eredményező özönvízszerű eső – mindegyikből több van most, mint néhány évtizeddel ezelőtt –, vagy az idei nyár egyik legjellemzőbb jelensége, a több napos hőhullám. A riói csúcs idején a magyar szakértők még azt mondták, hogy egy magyarországi háztartásban fölösleges klímaberendezést felszerelni, mivel évente alig 2-3 olyan nap van, amikor a napi átlaghőmérséklet eléri vagy meghaladja a 27 Celsius fokot. Ma, 2021-ben Budapesten már 7 hőségriadós nap az éves átlag, ami talán a klímagépek szempontjából nem jelent új paradigmát, viszont drasztikus változást mutat egy földtörténeti értelemben szempillantásnyi rövidségű idő alatt. Hasonló irányú elmozdulást jelez egy másik mutató is: a „trópusinak” nevezett (legalább 20 Celsius fokos hőmérsékletű) éjszakák száma a 80-as években végig 15 alatt volt, 2019-ben viszont 40 fölé emelkedett, és a tendencia – jelentős ingadozásokkal – egyértelműen növekvő.
Ugyancsak nő a kánikulai időszakok hossza és gyakorisága – a legkiterjedtebb ilyen periódust (2018-ban) – 30 napon át „élvezhettük”. És nem csak Budapesten: szintén a Másfélfok adatgyűjtéséből derül ki, hogy országos összevetésben 1901 óta 1994-ben, 2012-ben és 2015-ben fordult elő a legtöbb olyan nap, amikor a napi átlaghőmérséklet legalább 25 fok volt.
Bár az ide tavasz hűvös volt és viszonylag sokáig elhúzódott, az elmúlt évtizedben a tipikusnak mondható nyár májustól szeptemberig tartott, nagy meleggel, kevés csapadékkal és a szinte egymásba érő hőhullámokat megszakító súlyos viharokkal. Ez a jobb híján továbbra is nyárnak nevezendő évszak a hosszát és az időjárási jelenségeinek intenzitását nézve is jelentősen eltér attól, amiben felnőttünk. Ahogyan a Greenpeace emlékeztet rá: az 1970-es évek óta kerek 50 nappal lett hosszabb a nyár. Míg 1970 táján jellemzően június 20-a körül kezdődött és augusztus 20-a körül véget ért, addig a 2010-ess évtizedben már május végétől szeptember közepéig tartott, és azóta tovább nőtt a hossza leginkább az ősz, illetve kisebb mértékben a tél és a tavasz rovására. A klímamodellek szerint az évszázad végére féléves nyarakban lesz részünk.
A változások a nagyvárosi környezetben a legkirívóbbak, tehát a nagyvárosokban élőket sújtják leginkább. Ennek egyik oka a felszínborítás, illetve a Nyugat-Európával ellentétben nálunk még mindig jellemzőnek mondható növényzetpusztítás: a beépített, lekövezett, leaszfaltozott terület a csapadék formájában lehulló vizet nem hagyja beszivárogni, gyorsan elvezeti, illetve elpárologtatja, a hőhatást pedig felerősíti. Ez a fajta felszínborítás egyáltalán nem kompatibilis azzal az egyre egyenlőtlenebb csapadékeloszlással, amelyet szintén mostanában tapasztalunk. Ami pedig a hőt illeti, a nagyvárosi hőszigeteken akár 5-10 celsius fokkal is melegebb lehet a környezet hőmérsékleténél, ami mondjuk egy árnyékban mérve 35 fokos nappali budapesti csúcs esetén már nagyon jelentős különbség. Egy, a Magyar Tudományban megjelent tanulmány, amelyet a Másfélfok idéz, úgy számol, hogy a hőhullámos napokon akár 15 százalékkal is megnőhet a napi halálozás, ami naponta 45-50 fős indokolatlan emberveszteséget jelent, elsősorban a cukorbetegségben, a szív- és érrendszeri, a légzőszeri megbetegedésben szenvedők, illetve a vesebetegek körében.
