;

diszkrimináció;homofóbia;

- Heti abszurd: nincs olyan, hogy A magyar és B magyar, csak magyar van, legyen szó nemzetről vagy nemi identitásról

Ezt mintha a kormány is megsejtené egy-egy pillanatra, csak aztán mégse enged az egyenlősdi liberálismétely-érzésének.

Tizenegy keserves éve, hogy a Fidesz tétlenül nézi, hogy Brüsszel homoszexuális, transzvesztita, leszbikus, aszex és queer ágensei elneveljék a magyar gyerekeket a magyar szülők elől – s mindenféle lelki és testi tévelygésekbe lökjék őket, hogy apránként elfogyjon a nemzet. Ez a hazai rögvalóság, ha egy morzsányi is igaz a hatalom homofób mondásaiból.

És ha egy morzsányi is igaz a hatalom homofób mondásaiból, akkor most Orbán Viktor azt plakátolja országszerte, azt fröcsögi a Fidesz politikusainak szájával, azt morogja a közmédia éterében és azt mantrázza a közösségi média felületein, hogy Orbán Viktor mondjon le. Ez nem is kérdés, hisz odadobta a magyar jövőt, a magyar gyerekeket az unió LMBTQ-pribékjeinek, hogy szaggassák cafatokra bimbódzó nemi identitásukat, és járulékos haszonként sorvasszák el az egyre picinykébb (legalábbis lélekszámát tekintve) magyar népet. 

 

Szóval még egyszer: mivel tűrte ezt az égbekiáltó gyalázatot, Orbán Viktor mondjon le, most. Mert öt eset van.

Egyes számú eshetőség: a fenyegetés – mi miatt most oly hangos káromlással fúj riadót a kormánypárt – valós, csak éppen a bölcs nemzetvezetés több mint tíz éven keresztül nem tudta detektálni sem, nemhogy fellépni ellene. Ergo, a kormányfő alkalmatlan a nemzet élére.

Kettes számú hipotézis: a bölcs nemzetvezetés már javában szembesült a magyar csemeték körül ólálkodó veszéllyel, csak éppen semmit nem tett ellene – horribile dictu egyetértés vagy egyéb motiváció okán (lásd még: a föníciai érvelés) megtartóztatta magát a cselekvéstől. Ergo a kormányfő alkalmatlan a nemzet élére.

Hármas számú feltevés: a bölcs nemzetvezetés régóta tisztában van a problémával, fel is vette a feladatlistájára, csak újabb és újabb ügyek előzték be (például át kellett írni a közbeszerzési törvényt, a lopás szabadságának biztosítása érdekében), így tíz évig Brüsszel prédájának hagyta a magyar gyermekeket a magát a családok védőszentjének festő kabinet. Ergo, a kormányfő alkalmatlan a nemzet élére.

Négyes számú lehetőség: a magát újra és újra gyűlöletkampányokkal stabilizáló hatalom tudatosan nézett félre, míg Brüsszel segített „megrontani” a gyerekeket, hisz mindig jó, ha kéznél van egy másságcsoport, amelyikre rá lehet uszítani a többséget. Azaz, ha úgy tetszik, a kabinet politikai zsákmányállatot csinált némely magyar állampolgárokból. Ergo, a kormányfő alkalmatlan a nemzet élére.

Ötös számú eshetőség: ahogy eddig se, úgy most se akarja Brüsszel a magyar szülők helyett nevelni a magyar gyerekeket, csak épp a kormány kifogyott a bűnbakokból, illetve a táborának súlya (párhuzamosan az ellenzék támogatói körének terebélyesedésével) érdemben lett kisebb, így szüksége volt egy olyan toposzra, amivel nem kormánypárti szavazókat is elbizonytalaníthat, megmozdíthat, lényegében bármi áron. És itt ugyanaz a konklúzió (lásd: a zsákmányállatos mondást), mint az előbbi esetben. Ergo, a kormányfő alkalmatlan a nemzet élére.  

Mert nincs olyan, hogy A magyar és B magyar, csak magyar van – legyen szó nemzetről vagy nemi identitásról.

Ezt mintha a kormány is megsejtené egy-egy pillanatra, csak aztán mégse enged az egyenlősdi liberálismétely-érzésének. Hiszen amikor a 24.hu-interjújában Demeter Ervint faggatták arról, hogy akkor hogyan viszonyul egymáshoz a kampányhomofóbia és a Szájer-ügy (avagy amikor a kormánypárt egy prominense az ereszcsatornán illanna el egy melegpartiról), akkor az egykori titkosszolgálati miniszter párttársainál sokkal engedékenyebb hangon szólott: „Az teljesen túllihegett dolog. Szájer József mögött harmincéves komoly politikai teljesítmény áll, ehhez képest szinte jelentéktelen az ismert ügy.”

A már-már emberi mondatot azonban erősen relativizálja, hogy egy kormánypárti politikus szexuális attitűdjét ügyként említi, másrészt a kontextusból az derül ki, hogy csak a harminc év munka ad némi felmentést az ügyre. Magyarán, az egyik térfélen vannak a tűrt és támogatott melegek, a másikon pedig a tiltott buzik. (A szerző ezúton is elnézést kér a kifejezés használatáért.)

Úgyhogy a kormánypárti kommunikációból az derül ki, hogy igenis van Magyarországon A és B nemi identitás (az megvan, hogy az egyik miniszterelnöki megbízott LMBTQ-­törvénynek nevezte a HírTv-ben a Fidesz által hivatalosan pedofil­törvénynek címzett jogszabályt, és a műsorvezető volt kénytelen kijavítani?), és az a helyzet, hogy ennél sokkal durvábban készül megosztani a kabinet a társadalmat.

Ugyanis Pilz Olivér, a Tanítanék Mozgalom meghatározó arca most fújt riadót: mondván, a kabinet lebutítani készül a tanárképzést. Ugyanis a Köznevelésstratégiai Kerekasztal legutóbbi ülésén az derült ki, hogy a kormány úgy nyúlna bele a pedagógusképzés tartalmi szabályozásába, hogy az sem nemzetinek, sem alaptantervnek nem nevezhető (viszont kormány- és NER-kompatibilis) NAT szellemében „készítse” fel a leendő pedagógusokat a munkájukra.

A pedagógusképzésben részt vevő egyetemek már meg is kapták az ukázt, Pilz szerint, hogy a NAT-on és a kerettanterven túlmutató tartalmak csak nagyon indokolt esetben maradhatnak a képzési tervben, s a továbbiakban a cél az lesz, hogy a tanárok a középszintű érettségire legyenek képesek felkészíteni tanítványaikat. Ebben a mondásban pedig az az igazán fájdalmas, hogy egyetemre bekerülni két éve – épp e kormány újítása értelmében – már csak emelt szintű érettségivel lehet. (Ezt a problémát úgy próbálja feloldani a kormányzat, hogy az emelt szintű érettségire felkészítő tanároknak egy plusz egyéves, nem nappali rendszerű képzésen kell majd részt venniük.) 

Magyarán lesznek A és B tanárok, utóbbiak egy sokkal korlátosabb és korlátoltabb életpályát tudnak majd felrajzolni diákjaiknak, így lesznek A és B tanulók. Hogy kinek jut A élet vagy B élet, az sok tízezer diák esetében a kormány kegyelmén múlik.

Pedig ebből – legalábbis rövid távon – politikai tőkét sem lehet kovácsolni. Úgyhogy, kedves szülők: mindenki féljen habitusa szerint Brüsszeltől, de a gyermek nevelési és jövőjogát épp a kormány veszi el. Talán ehhez sem ártana viszonyulni.

A 30 éves Daniel Engelbrecht majdnem napra pontosan nyolc évvel ezelőtt átélte ugyanazt, mint Christian Eriksen, a dán válogatott labdarúgója. A német harmadosztályú bajnokságban szereplő Stuttgarter Kickers játékosa (Németországban az első három bajnoki osztályban profik játszanak, akik csak a futballból élnek) 2013. július 20-án a Rot-Weiß Erfurt elleni mérkőzésen esett össze, amikor Eriksenhez hasonlóan a pályán kívüli labdáért kocogott, hogy elvégezze a bedobást.