Ő a mi csodafegyverünk – fogalmazott Radoslaw Sikorski volt lengyel külügyminiszter annak kapcsán, hogy Donald Tusk visszatér a lengyel belpolitikába. A jobbközép liberális lengyel ellenzék soraiban sokan a kelet-közép-európai politikusok közül leglátványosabb uniós karriert befutó Tusktól várják az egyre illiberálisabb, magát konzervatív kereszténynek valló, de a szélsőjobbhoz közelebb álló PiS és Jaroslaw Kaczynski legyőzését a 2023-as parlamenti választásokon.
És talán ez a lengyel ellenzék egyik legnagyobb tévedése, annak ellenére, hogy Tusk képességeivel, demokratikus elkötelezettségével semmi gond nincs. A Tuskkal kapcsolatos remények kapcsán a hibák sorozata ott kezdődik, hogy a választókban újfent a Messiás várást erősítik, azt sugallják, hogy a parlamentáris demokrácia, a jogállam állapota, ez esetben visszaépítése, megerősítése egyetlen politikustól függhet, és sec-perc, egyetlen választási győzelemmel megvalósítható. Az egykori vasfüggöny mögötti térfélen sajnos általános ez a Messiás- és csodavárás, s vele együtt a türelmetlenség. De annál ritkább a kompromisszumkészség és annak tudatosítása, hogy mindaddig, amíg nem elvek és értékek mellett tesszük le a voksunkat, hanem személyek mellett, addig nem is lesz tájainkon sem Ausztria, sem Németország, sem ….
A vágyott nyugati demokráciákban a stabilitást épp az értékek menti hagyományos elköteleződés adja. Az, hogy akkor is az adott pártra szavaz a választópolgárok zöme, ha annak első embere nem csillog ékesszólásban, nem tud úgy buzdítani, mint a hordószónok populista kihívója. Az egyetlen személyre épülő pártok léte, bármekkorára nőjék is ki magukat, behatárolt, velük csak értékalapú elköteleződéssel, szükség esetén a demokratikus ellenzéki erők – kényszerű, helyzetszülte – összefogásával lehet szembe szállni.