Kabultól 40 kilométerre dől el, hogy ki kormányozza majd Afganisztánt. Már nem is először, mert a Bagram támaszpontért jó két évtizede is súlyos harcok folytak. Déli részén az akkor kormányzó iszlamista tálib (a szó eredeti jelentése diák) mozgalom, az északin pedig a pastu-tádzsik-üzbég-hazara Északi Szövetség ásta be magát. Végül az előbbi nyert. A közeli faluról elnevezett repülőtér korábban is kulcsszerepet játszott az afgán történelemben. 1979-ben ide érkeztek az első szovjet ejtőernyős és KGB-egységek, amelyek megdöntötték az egyik kommunista frakció, a Khalk (Nép) kormányát, hogy helyére a Parcsam (Lobogó) szárny embereit tegyék.
A szovjetek kilenc évig maradtak. Távozásuk után a Talibán gyorsan megdöntötte a hátrahagyott rezsimet és megengedte, hogy az al-Kaida terrorszervezet afgán területről szervezze meg a 2001, szeptember 11-i támadásokat. Most, hogy húsz év után az amerikaiak is távoznak, Bagramban hagyják a New York-i Világkereskedelmi Központ romjainak mementóként földbe ásott darabját – meg egy csomó eszközt, felszerelést és hatalmas mennyiségű hadianyagot, amivel a kabuli kormánynak próbálnak segíteni.
Utóbbival ők is könnyen úgy járhatnak, mint a szovjetek. A helyzetet jól ismerő nyugati források szerint még csak az se kell, hogy a tálibok elfoglalják Bagramot, a korrupt afgán tábornokok már azelőtt kiárusíthatják a raktárakat. Akárhogy is, akié Bagram, azé lesz Kabul és Afganisztán. A repülőtér 3.6 kilométeres leszállópályája a legnagyobb teherszállító gépeket is fogadhatja, a hangárokon kívül 115, betonfalakkal védett repülőgép-parkoló áll rendelkezésre. Az amerikaiak tízezer katona számára építettek laktanyákat, modern kórházat, fogászati klinikát, kultúrházat és sok más létesítményt. A támaszponton működött a térség legszigorúbban őrzött és leghírhedtebb börtöne, ahol George W. Bush elnöksége idején a CIA titkos kínzókamrákban vallatta az al-Kaida elfogott tagjait.
Bagramot most a kormányalakulatok vették át. Az USA és szövetségesei az elmúlt két évtizedben óriási erőfeszítéssel próbálták kiképezni és felszerelni a 180 ezres nemzeti hadsereget, mégsem lehet biztosra venni, hogy az meg fogja tudni állítani az immár több mint harminc éves harctéri tapasztalattal rendelkező, Pakisztán által támogatott tálibokat. A legtöbb katonai szakértő szerint szinte a teljes vidék gyorsan a kezükre kerülhet, miközben a tádzsik, üzbég és hazara nemzetiségi milíciák lázas fegyverkezésbe kezdtek. Mindez elhúzódó és véres polgárháború rémét vetíti előre. Amikor pénteken Joe Biden amerikai elnököt erről kérdezték, akkor a háromnapos, hagyományosan partizással és tűzijátékkal töltött július 4-i nemzeti ünnepre hivatkozva elhárította a riportereket: „Negatív kérdésekre majd a jövő héten válaszolok” – mondta, érzékeltetve, hogy ő sem nyugodt.
A múlt héten egy kenti buszmegállóban talált brit katonai iratokból kiderült, hogy London a nyugati erők augusztusi távozása után is titkos akciókra készül. Alighanem az amerikaiak is, akik nagykövetségük és a kabuli légikikötő őrzésére 650 tengerészgyalogost hagynak hátra. A reptér védelmére Törökország és Pakisztán is bejelentkezett – az utóbbi igyekezete enyhén szólva is pikáns. Nem különben a magyar kormány felajánlása, hogy katonákat küldene a kockázatosnak ígérkező művelethez.
