Előhang
Gabi: Ti, normik mind azt hiszitek, hogy a végstádiumos függők úgy gondolkodnak, mint Jack London, és úgy látják a világot, mint Salvador Dalí…? Ugyan… egysíkú, monoton körforgásban élünk, az érdeklődési kör a szerzésre és a használatra szűkül, és a nagyon szarul és az elviselhetetlenül szarul vagyok váltakozik fájdalmas lassúságokkal. Nincs meg már bennünk a sötét oldal vonzó ragyogása, úgy mozgunk, kommunikálunk, mint a zombik, és nincsenek már erőink se, csak hajt valami szörnyű démon, aki mindig éhezik, mindig többet akar, de már nem tudja irányítani a marionettfigurát, aki én vagyok. A szörny rettenetes hangja elvékonyodik torkunkban, egykor tébolyult ereje egy aggastyán vánszorgásává torzul, ragyogó színes képei az iszony szürke hallucinációivá változnak egy örök és reménytelen haldoklásban, ahonnan biztosan tudod, hogy nincs visszatérés, mert kidrogoztad magad az emberiségből, az egymásba nyíló poklok kapuin át a Külső Sötétségbe, egy végzetes magányba, egy rettegéssel teli végtelen alászállásba, ahol egyetlen bizonyosságod a zuhanás maga. A démonod uralkodik rajtad, nem érted, hogy mi történik veled, mi történik körülötted… Idegenné lesz minden és mindenki és legfőképpen Te magad…! Érintésed rontás, hangod átok, amit mintha más szólaltatna meg sötétlő lelked mélyéről… Ahova belépsz, megállnak az órák, megfeszülnek az arcizmok, gonosz gyűlöleteidtől elhervadnak a mosolyok és megfakul a fény… röhögésed a poklot idézi meg, vigyorod a hiénák barátságát ígéri… szégyenedben dühöngsz és dühöngésedet szégyelled… Körbeforogsz egy pokoli szupercellában, amit Te magad építettél magad ellen, épp ezért bevehetetlen. Tudod, hogy ez már nem Te vagy… a tükrökből és kirakatokból egy kétségbeesett, lefogyott vámpír néz vissza rád, aki a halhatatlanságot akarta, de nem úszta meg, hogy megfizesse az árát.
Fény föl, madárcsicsergés, kotkodácsolás, a rendőr magában elöl
Rendőr: Most mondd meg… 23 év szolgálat és két megyei kispályás focibajnoki cím után Mikulás-csomagot rak a szélvédőmre egy agykárosodott Pécsi kolléga..! Hihetetlen. Ezt is megértük… (iszik) Jól van, ebben még nem csalódtunk soha… Na, hogy vannak a terápiás gyerekek? Jól van, látom, dolgoznak, festik a rehab homlokzatát… Mi a szentszar ez? Hmm… Szivárvány? Ááá! Egy óriási szivárványhíd, amin angyalok meg ördögök mászkálnak le-föl? Na, jó, ez még belefér, nem rontja a faluképet. Jól van… jól van, dolgozzatok csak, gyerekek. Jaj, sajnálom ezeket a narkós kis köcsögöket… hát, miért kellett minden szart ész nélkül magukba tolniuk? Egészségesen kell élni, gyerekek…! Nekem három falu van a körzetemben, megnézhetném magamat, ha nem vigyáznék magamra! Szolgálat, felelősség, egészség! Hajnalban kelek, eszegetek egy kis tokaszalonnát, rádobok két házi vegyest, hogy felébredjek, mert a kávé szart se ér, csak a vérnyomást bassza szét. Aztán körbenézek a három falu hét kocsmájában, hogy nem volt-e valami rendbontás, bedobok egy-egy étvágyhozó vodkát meg egy-egy laza hosszúlépést. Már itt is a dél, harangoznak, hozzák az ebédet a nyugdíjasotthonból, ahhoz csatlakozik egy liter könnyű száraz fehér, de csak a savam miatt. Aztán egy kis délutáni szieszta, háromkor egy jéghideg Unicum, hogy letisztuljon az idegrendszer, és már lassan vége is a szolgálatnak, de még mindig nincs semmi bajom, fitt vagyok és éber, mintha most szült volna az az édes rendőr-akadémia. Estefelé, otthon lehet már egy kicsit lazítani… valami könnyű kis vacsora, aztán jöhetnek a tájjellegű vörösborok, ízlés szerint kis szívbarát ásványvízzel vagy tisztán, de ésszel, mert a 3 liter is bőven elég a pihentető alváshoz. Rendnek kell lennie, gyerekek… fegyelemnek kell lennie, be kell tartani a napi penzumot, aztán persze pénteken, szombaton, vasárnap ki lehet rúgni egy kicsit a hámból, mert emberek vagyunk azért. Nem? A picsába… Hol a kocsi, bazmeg? Jaj, de hülye vagyok, bringával jöttem… Na, jól van, csak dolgozzatok… épülgessetek. Okosan. Szevasztok!
3.
Karesz: Sziasztok, Karesz vagyok, függő!
Mindenki: Szia Karesz!
Karesz: (határozott és összeszedett) A mélypontom…? Az már itthon volt… mármint az igazi mélypont, mert amúgy volt vagy ötven kikészülésem. Hát tizenöt év után hazajöttem Angliából, mert ott már mindent elcsesztem, amit el lehetett. A feleségem, aki angol, elvált tőlem, a két kamasz fiam már régóta levegőnek nézett és a vállalkozásom is bedőlt. Akkorra már rég nem voltam hétvégi anyagos, állandóan nyomtam a heroint. A megtakarított pénzem is rohamosan fogyni kezdett, és úgy gondoltam, hogy itthon jobban kijövök az angol munkanélküli-segélyből, és aztán majd le is tudok állni valahogy.
(Átlényegülés, közjáték a csoporton belül)
Robi: Jó reggelt! Tessék, foglaljon helyet. Mi a panasza?
Karesz: Jó reggelt, doktor úr! Ööö… Hát… Szóval, eléggé kivagyok mostanában.
Robi: Mit ért azon, hogy kivan?
Karesz: Tiszta depis vagyok… nem tudok enni, aludni, faszom… meg valahogy állandóan szorongok.
Robi: És mitől szorong?
Karesz: Hát van egy csomó dolog… melózom állandóan, de a Nejem mégis állandóan mindenért basztat, de nem tudok visszaszólni, mert nem akarok balhét. Rohangászom egész nap, de sosem érem utol magam… hát… hát ilyesmik.
Robi: Iszik?
Karesz: Hogy? Nem! Illetve… alkalomszerűen… szóval piázgatok, hogy levezessem a stresszt, de azért nem vagyok alkoholista.
Robi: Mennyit iszik?
Karesz: Pffú… nem is tudom… esténként két-három sört vagy fröccsöt… elvétve töményezgetek, ha van valami jó buli vagy izé, akkor időnként belehúzok, de amúgy nem piálok.
Robi: Narkotikum?
Karesz: Isten őrizz! Soha semmit! Még csak az kéne, hogy azokat a szarokat is toljam… Néha elszívok egy spanglit… ha az nincs, akkor egy kis haska… De ezt tényleg nagyon-nagyon ritkán! Inkább csak spanglizgatok. De az lófasz, Doktor úr, nem ettől vagyok én kikészülve, hanem a hajtás meg az állandó faszom…
Robi: Jól van. Írok fel egy enyhe nyugtatót, ebből kétszer egyet vegyen be naponta, aztán jöjjön vissza két hét múlva, és majd meglátjuk.
Karesz: Xanax…? Ja, igen, erről már hallottam… Köszönöm.
Robi: Csak a felírt adagolásban szedje, és nehogy eszébe jusson, hogy alkohollal együtt használja.
Karesz: Nem vagyok azért totál hülye. Viszlát.
Robi: Viszlát.
Karesz: Jó napot, doktor úr!
Robi: Jó napot! Hát maga? Csak egy hét múlva vártam. Hogy van?
Karesz: Kitűnően, doktor úr! Évek óta nem voltam ilyen jól! Nyugi van, eszem, alszom, faszom… minden oké!
Robi: Remek. De mi a gond? Miért jött előbb?
Karesz: Doktor úr! Az a gyógyszer, amit felírt… Xanax? Tényleg jót tett, de egy kicsit mintha kevés lett volna.
Robi: Kevés…? Hmm… lehet, hogy kevés volt magának az előírt mennyiség, de azért nem kellett volna öt nap alatt bevennie a kétheti adagot.
Karesz: Olyan jól helyrerakott. Most végre megint úgy érzem magam, mint régen.
Robi: Rendben. Felírom az erősebb, 0,5 milligrammos Xanaxot, és abból is egy 100 darabost, az több mint egyhavi adag.
Karesz: Nagyon köszönöm, doktor úr! Az jó lesz…!
Robi: De ugye nem iszik semmit, ha szedi a gyógyszert?
Karesz: Hova gondol, doktor úr? Nem ment el az eszem!
Robi: Helyes. Tessék a recept. Találkozunk egy hónap múlva. Viszlát!
Karesz: Viszlát! Jó napot, doktor úr!
Robi: Megint korábban jött?
Karesz: Ellopták a gyógyszeremet!
Robi: Ellopták?
Karesz: Eltűnt. Lenyúlták… Nem tudom… Egy csomó narkós geci mászkál mindenfelé. Írjon egy kurva receptet, és már itt sem vagyok!
Robi: Ivott ma?
Karesz: Dehogy ittam! Miért ittam volna…?!
Robi: Úgy látom, hogy most is be van állva.
Karesz: Jó, akkor ittam! És akkor mi van…?! Hiszen azért kellett a pia, mert nincs gyógyszerem, az istenit!
Robi: Úgy látom, hogy maga drognak használja a gyógyszereket alkohollal kombinálva. Látszik is a szemén, hogy nem tiszta.
Karesz: Mi…?! Mi van…?! Na ne szórakozzon már velem, én nem vagyok egy rohadt drogos! Mondom, hogy nem piálok, ha van az a kurva Xanax, de most már elfogyott!
Robi: Elfogyott? Hát nem lopták el?
Karesz: De ellopták… meg el is fogyott! Most tényleg, mi van? Írja már fel, legyen szíves, és már itt sem vagyok, mert még ezer dolgom van!
Robi: Nem, nem írhatok fel. Maga legálisan felírt gyógyszereket használ illegálisan.
Karesz: Nem írhat fel…? Azért van itt, hogy segítsen, nem?! Mi a faszomnak fizetem a tb-t?
Robi: Uram… Az alkohol-Xanax kombináció súlyos függéshez vezet és ráadásul életveszélyes is, mert bármikor meghallhat túladagolásban vagy egy spontán szívleállásban, és maga mégis így használja. Ezzel sürgősen le kell állnia.
Karesz: Jó, a faszom, akkor megszerzem máshonnan! Velem ne játsszon senki, hogy egy kurva gyógyszert se képes felírni, amikor szétbasz az ideg! (visszaváltanak az eredeti képre) Szóval, otthagytam mindent a feleségemnek meg a gyerekeknek, házat, két kocsit, és visszajöttem Pestre. Kivettem egy lakást, gondoltam, majd itthon beindítom a vállalkozásomat és mindent rendbe hozok. Hát ennek a vége az lett, hogy hat hónap múlva ott feküdtem egyedül a csupasz lakásban, és már csak szúrtam, és szúrtam… A lakásból lassan eladtam mindent, úgyhogy maradt benn egy koszos matrac meg egy Junoszty tv egy széken… Egyik hajnalban aztán felébredtem arra a rohadt üres szétszakadásra, kivánszorogtam a fürdőszobába arcot mosni, és azt vettem észre, hogy a kezem áttetszővé lett… (nézi a kezét) mint egy kísértet keze. Belenéztem a tükörbe és megláttam a Szörnyet… mert az már nem én voltam, hanem egy csontváz, aki egy démon szemével néz a világba… nem tudom, hogy meddig álltam ott, de egyszer csak meghallottam a saját hangomat. „Nem vagyok már ember!”… Ezt mondtam… „Nem vagyok már ember!”… Ez most sokkal félelmetesebbnek tűnik, mint akkor, mintha az a szörny a tükörben nem is én lennék… Visszavánszorogtam a szobába a matracra, és ez a mondat dübörgött a fejemben… „Nem vagyok már ember, nem vagyok már ember!”… Akkor vettem észre egy prospektust erről a programról… talán valamelyik drogambulanciáról hozhattam magammal… És amikor még délután is ez a mondat visszhangzott a fejemben, akkor nem bírtam tovább… felhívtalak benneteket, és most itt vagyok. Köszönök mindent és köszönöm, hogy meghallgattatok!
