Gyakorlott politikai krízis tárgyaló állítja: ha Szaddam Husszein rezsimjének embereivel volt dolga, akkor volt a legsikeresebb akkor volt, ha olyan ajándékot vitt magával, ami elvileg betiltott, ám mégis nagyra értékelt. Az úgynevezett „mamnue-t”. Ez pedig egy üveg kék Johnny Walker volt. Hogy honnan tudom ezt? Az Oscar-jelölt Anhtony Wonke filmrendező The Man Who Walked Around The World című dokumentumfilmjéből, melyet az ital kétszázadik születésnapja alkalmából ingyenesen elérhetővé tettek a neten (csak rá kell keresni a film címére, saját honlapja van). Mike Pregent egykori hírszerző osztotta meg azt tényt: szavai szerint a második pohár után már sokkal könnyebb volt a konfliktusokat enyhíteni. És ha már a politikánál tartunk, azt már Afshin Molavi, a Johns Hopkins Egyetem kutatója tette hozzá, hogy az olyan arab országokban, ahol tilos alkoholt fogyasztani, a whisky az arany kóla jeligével fut. Ahol, meg büszkén kitették Husszein íróasztala mellett még Winston Churchillé ér még említést. „Ő minden tárgyalásra whisky-t vitt magával.”
Mivel nem reklám, hanem egy független dokumentumfilmről van szó, természetesen a mű nem arról szól, hogy milyen dicsőséget járt be az adott brand – na jó, valahol kicsit mégis – hanem egyfajta kultúrtörténeti útmutató a whisky-fogyasztás kapcsán. Például, Wonke igen szellemes a néző okítása kapcsán, hiszen archív felvételekkel mutatja be, hogy ezt az italt bizony nem szabad csak úgy lehajítani, mert ahhoz túl sok szakértelemmel gondozták. Miközben pedig jómagam is azt gondoltam magamaról, hogy értem az italt, nem csak fogyasztom olykor, rá kellett jönnöm, hogy fogalmam sincs arról, hogy mi az a blended whikey, vagy a single malt közötti különbség. Előbbi például többféle főzetből keverik és főzik össze és John Walker 1820-ban szatócsboltosként teákat kevert eleinte mielőtt rájött volna arra, hogy az alkoholt is lehet keverni. A művészet pedig ebben, hogy különböző alapanyagokból mindig ugyanazt az ízvilágot előállítani. Ma meg ott tatunk, hogy a Távol-Keleten buddhista szertartásokon elengedhetetlen kellék a whisky. Azon meg lehet hosszú ideig csodálkozni, hogyan lehet éppen India a whisky- fogyasztás terén a világelső. A többit meg az amerikaiak isszák főleg. Utóbbi oka a tengerentúli szesztilalom volt és az illegálisan odaszállított skót whisky-k sokkal jobbak voltak a tiltott főzéseknél. Mai napig a teljes skót whisky-termelésnek mintegy a hatvan százaléka az USA-ban köt ki.
Persze, ha viszkiről van szó, nem tudjuk elkerülni a brand, azaz a márka kifejezést. John Hegarthy reklámguru szerint azért ragaszkodunk a jó hangzó névvel ellátott termékekhez, mert iparosodás következtében városokban is a minőséget kerestük – milyen kár, hogy ez így önmagában ma már nem feltétlenül igaz. A „Sétáló János” figurája azonban már túlmutat ezen, popkulturális ikonná vált, azaz az sem tud elmenni a jelenség mellett, aki mondjuk az életben nem ivott és nem is fog alkoholt fogasztani. Ezt Hogarthy a filmben azzal magyarázza, hogy a márka a huszadik században mindig is a haladás mellett kampányolt a hirdetéseiben. Például a Johnny Walker merte meglépni azt a whisky-gyártók között, hogy fekete bőrű emberekkel hirdették a terméket. Ám a szakember szerint még ennél is hatásosabb volt, hogy a nyolcvanas években meghódította a Hollywoodot Johnny. Például a Superman háromban a sötét oldalra átállt főhős minden más márkát „felrobbantott” egy bárban. Példájukat szinte az összes gyártó követte később. Persze, mi magyarok, azt is tudjuk, miért nem Suparman miatt népszerű nálunk a whisky. Banális vagy sem, de Dallas című tévésorozat koccintásai sokkal nyomósabb érv!
