Rég lehetett olyan együttérzést tapasztalni a francia belpolitikában, mint most. Kedden Drome megye egy kis településén a sárgamellényesek egy aktivistája pofonvágta Emmanuel Macront, a francia elnök országjáró körútjának újabb állomásán. A pártok egytől egyig elítélték az akciót, s mintha valamiféle önkritikát is ki lehetett volna hallani reakciójukból arra: abban, hogy a közélet ennyire elmérgesedett, s egyesek már az erőszaktól sem riadnak vissza, bizony, őket is terheli némi felelősség.
Patrick Vignal, Macron pártja, a LREM egyik képviselője szintén utalt arra, hogy a politikai élet képviselői is tehetnek minderről, s hozzátette, itt csak vesztesek lehetnek. Jean Castex miniszterelnök arra intette a franciákat, kapjanak észbe, mert ha mindez így folytatódik, a demokrácia alapelvei kerülnek veszélybe. A helyzet elmérgesedésében különösen nagy szerepe van a jobb- és a baloldali populistáknak, kivált Marine Le Pen szélsőjobb pártjának, a Nemzeti Gyűlésnek, amely érezhetően a gyűlöletkeltésben érdekelt. Az elnökjelölt nemrégiben nem határolódott el egyértelműen azoktól a nyugdíjas tisztektől, akik katonai puccsot vizionáltak. Enyhén szólva nem volt szerencsés Jean-Luc Mélenchon baloldali populista vezető megnyilatkozása sem, aki június 6-án a France Inter műsorában „súlyos incidenst vagy gyilkosságot” jósolt az elnökválasztási kampány utolsó hetére.
A francia politikusok elleni erőszak nem új keletű. A Dreyfus-ügy csúcspontján – a tömeghisztériát és antiszemita pogromhangulatot kiváltó per a 19. század legnagyobb politikai válságát okozta Franciaországban – Émile Loubet elnököt de Christiani báró fejbe verte az auteuil-i lóversenypályán. 2017 elején a baloldali előválasztásért kampányoló Manuel Valls volt miniszterelnököt egy bretagne-i útja során szintén pofonvágták. Párizs korábbi polgármestere, Bertrand Delanoë ellen, 2002-ben egy mentálisan zavart férfi hajtott végre késes támadást. A parlamenti választásra készülő Nathalie Kosciusko-Morizet-t, Nicolas Sarkozy egykori miniszterét pedig 2017-ben egy piacon lökdösték. Hasonló incidensek tehát jobb- és baloldali politikusokat egyaránt érintettek.
Emmanuel Macront mindig is irritálta, ha a testőrei túlzottan védelmezték. A 2017-es elnökválasztás két fordulója között szemrehányást is tett nekik emiatt, miután le akarták beszélni arról, hogy Amiensben a szakszervezet aktivistáival cseréljen eszmét. Macron elve a következő: „Ha a biztonságiakra hallgatsz, úgy végzed, mint Francois Hollande. A biztonságod garantált, de halott vagy.” Ezzel arra utalt, hogy a volt szocialista államfő vált az Ötödik Köztársaság legnépszerűtlenebb elnökévé, a társadalom túl távolságtartónak vélte. Macron kicsit hozzá is szokhatott már a jelenlegi helyzethez, 2018-ban sárgamellényesek sértegették, amikor a leégett Le-Puy-en-Velay-prefektúra kapujában várták. „Meg akarunk ölni”, „Dögölj meg” harsogták a tüntetők. Az elnöknek sietve kellett távoznia.
A mostani hangulat amúgy is feszült a június 20-ra és 27-re tervezett regionális választások előtt, amelyekre már rányomja bélyegét a jövőre esedékes elnökválasztás is.
Az egyes televíziós csatornákból, is ömlik a szenny az emberekre, s ahelyett, hogy a megbékélés üzenetét hirdetnék, még jobban megosztják a társadalmat. Jérome Fourquet, az IFOP közvélemény-kutató munkatársa a Le Monde-ban úgy értékelt, „Különböző demokratikus korszakokat éltünk meg. A rendfenntartás érájából most a szabad harcéba léptünk. A harcosok a ringben küzdenek egymással, de szabályok nélkül. Chloé Morin, a Jean Jaures Alapítvány munkatársa rámutat, a bevételt maximalizálni akaró média is csak a feszültséget kelti, de gondot jelent, hogy túl gyengék az ország intézményei. Mások a koronavírus miatti lezárásokra vezetik vissza az emberek frusztráltságát.
Egy biztos, Macron példaértékűen kezelte a helyzetet, a keddi pofon jelentőségét is igyekezett csökkenteni. S amint több francia tévé által bemutatott felvételből kiderült: Drome-ban a testőrei nyomása ellenére ment vissza az őt köszöntő tömeghez. Később Valence városában is úgy lépett fel, mintha mi sem történt volna. Hű maradt ahhoz, amit Yann L’Hénoret róla szóló dokumentumfilmjében mondott: „Soha nem leszek biztonságban, mert az ország már csak ilyen. Ezért minden alkalommal vállalni kell a kockázatot.”