Csalódottság, fásultság - a kontinens jövőjére nézve meglehetősen kedvezőtlen tavaszi közhangulatról számol be a Külkapcsolatok Európai Tanácsának (ECFR) ma közzétett tanulmánya. A 12 tagállamot, köztünk hazánkat is magába foglaló részben áprilisban, részben májusban készült felmérés szerint a koronavírus-járvány következtében megingott az Európai Unióba vetett hit. Az Orbán-kormány szüntelenül euroszkeptikus kampánya ellenére ugyan Magyarországon kisebbségben maradtak azok, akik bizalmatlanok az EU-val szemben (21,8 százalék) vagy tavaly óta rendült meg a bizalmuk a közösség iránt (26,3 százalék), más országokban azonban ennek ellenkezője történt. Hat tagállamban - Ausztriában, Bulgáriában, Franciaországban, Hollandiában, Németországban és Olaszországban - többségbe kerültek az eleve bizalmatlanok és a bizalmukat elvesztők. A bizalmi válság mélységét mutatja, hogy a franciák, olaszok és spanyolok zöme azt mondta, hogy az uniós és a hazai politikai intézményrendszerből egyaránt kiábrándult, a németek javarésze pedig úgy véli, hogy az EU rendszere rosszul működik. Márpedig ezek eléggé aggasztó jelek Európa jövőjére nézve.
“Az európai projekttel szembeni növekvő bizalmatlanság túlmutat az euroszkeptikus szavazókon és beszivárgott a politika fősodrába. Amint az adatokból kiderül, az uniós együttműködés szükségességébe vetett hit a francia-német motor állampolgárai körében a leggyengébb. Az EU-nak sürgősen fel kell lépnie, ha túl akar élni” - vélekedett Susi Dennison, az ECFR vezető elemzője, a tanulmány egyik társszerzője. A kutatás az év elején lassan és kaotikusan beinduló oltási programra vezeti vissza az elégedetlenséget, amit tovább fokozott, hogy a közösségből frissen kilépett Egyesült Királyság eközben gyorsan oltotta saját lakosságát. Dennison szerint ezért az európai vezetők nem engedhetik meg maguknak, hogy ugyanilyen hibákat kövessenek el, amikor a gazdasági újraindítására kerül a sor. A helyreállítás sikere viszont pozitívan befolyásolhatja az EU megítélését - 12 tagállamból nyolcban, köztük hazánkban is azt várja a válaszadók zöme, hogy az unió kulcsfontosságú segítséget nyújt a koronavírus-járványból való kilábaláshoz. A legtöbb országban tavalyhoz képest nőtt azok aránya, akik számítanak a közösségre, de vannak kivételek is - például Németországban 17 százalékról 12-ra csökkent az így gondolkodók száma, miközben 48 százalékról 59-re ugrott azok aránya, akik szerint az ország csak magára számíthat.
Az EU tekitélyvesztésében szerepe lehet annak, hogy az elmúlt másfél évtizedben külső sokkhatások folytán krízisről krízisre sodródott. 2008-ban elhatalmasodott a pénzügyi világválság, ami a déli tagállamok magas államadóssága következtében súlyos gazdasági nehézségeket okozott, majd a görög adóssághelyzet körüli viták pedig egészen 2015-ig tematizálták az európai közbeszédet. A fókusz azután a szíriai polgárháború rendezetlensége miatt kitört migrációs- és menekültválságra került. A menedékkérőkkel kapcsolatos kérdések hosszú ideig lázban tartották Európát, ám 2016-ban egy újabb válság kezdődött, miután a britek népszavazáson az Unióból kilépés mellett döntöttek. A Brexit-folyamat hosszas huzavona után végül csak tavaly januárra zárult le teljesen, de az európai vezetőknek egy szusszanásnyi idejük sem volt, mert néhány héttel később felütötte fejét a koronavírus-járvány a kontinensen. A válságmenedzselés közben azonban a döntéshozók érzékelhetően törekednek arra, hogy új életet leheljenek az Unióba, ezt szolgálná például az Európa jövőjéről szóló, áprilisban kezdődött konferencia.
Általában véve mindenesetre továbbra is mély elkötelezettség tapasztalható az EU iránt - a 12 felmért országból 11-ben a többség egyértelműen úgy ítélte meg, hogy hazája számára hasznos az uniós tagság, Magyarországon is 56 százalék osztotta ezt az álláspontot. Az egyedüli kivételnek Franciaország számít, ahol a legtöbben nem tudtak egyértelmű választ adni a kérdésre, ami némi aggodalomra adhat okot a jövőre esedékes elnökválasztások előtt. Csekély megnyugvást jelenthet csupán, hogy a franciák között is többen voltak, akik az EU-hoz tartozás előnyeit értékelték, mint a hátrányait látók. Az újranyitás, a növekvő átoltottság, a gazdasági helyreállítás pedig várhatóan mindenhol javítja a kedélyeket.
Az ECFR kutatása arra a következtetésre jut, hogy a sikeres gazdasági kilábalás mellett az európai vezetők azzal tudják a leginkább visszaszerezni az elvesztett bizalmat, ha nemzetközi szinten is jelentős tényezővé tennék a közösséget. Erre kiváló lehetőséget biztosítanak a pénteken kezdődő G7-es, a jövő hétfői NATO-, illetve a keddi amerikai-uniós csúcstalálkozók. A megkérdezettek harmada szeretné, ha az EU a demokrácia és az emberi jogok követendő példája lenne, és a közösségen belül is előtérbe kerülne a jogállamisági és demokratikus értékek betartatása, a válaszadók második legnagyobb szegmense (18 százalék) pedig Európát egy globális hatalomként képzelné el, amely képes megvédeni magát a külső fenyegetésektől. A magyarok is azt szeretnék, ha az EU egy értékalapú közösség lenne: 27,8 százalék a már említett demokratikus értékeket tartaná szem előtt, 26,3 százalék pedig az európai tradíciókat és értékrendet védené meg, ugyanakkor megőrizve az erős nemzetállamokat.
Törökország, a fekete bárány
"Nincsenek örökös szövetségeseink, se örökös ellenségeink, csak örökös érdekeink" - foglalta össze még a XIX. század derekán Lord Palmerston brit miniszterelnök azt a nézetet, ami az ECFR felmérése szerint az aktuális európai közgondolkodást is áthatja. A kutatás ugyan országonként jelentős eltéréseket mutat a külső hatalmakhoz viszonyulást illetően, általánosságban azonban kijelenthető, hogy az uniós polgárok a pragmatikus együttműködésre alapuló külpolitikát részesítik előnyben.
A megkérdezettek négy kategóriába sorolhattak hét jelentősebb államot: azonos értékkel és érdekkel rendelkező szövetségesnek, szükséges stratégiai partnernek, vetélytársnak vagy ellenfélnek. Még a legkedvezőbben megítélt két országot, az Egyesült Államokat és az Egyesült Királyságot is mindössze 21-21 százalék sorolta be szövetségesnek, a legtöbben stratégiai partnerként tekintenek rájuk. A tanulmány szerzői ezt Donald Trump elnökségének, illetve a Brexitnek a számlájára írták.
A válaszadók Japánra és Indiára többnyire partnerként tekintettek, sőt, a szűkebb többség még a döntéshozók által vetélytársként kezelt Kínával és Oroszországgal is inkább az együttműködést részesítenék előnyben, bár nem elhanyagolható azok száma sem, akik riválisként vagy ellenfélként kezelik ezt a két országot.
A legrosszabb az EU kiemelt partnerének számító Törökországról alkotott általános vélemény: 26 százalék ellenfélként, további 15 százalék pedig riválisként tekint rá, ami különösen rossz annak fényében, hogy a kutatásban résztvevő 10 országot a NATO-n keresztül szövetségi viszony fűzi Ankarához. Különösen kritikusaknak számítanak a németek - a válaszadók 41 százaléka tekint ellenfélként az Unió közvetlen szomszédjára. Ez alighanem annak a következménye, hogy Recep Tayyip Erdogan vezetése alatt Törökország az elmúlt években gyakran és élesen konfrontálódott az európai kormányokkal, elég csak felidézni a tavaly zsarolásként rövid ideig Európára szabadított menekültáradatot. Erdogan manapság békülne, és ugyan az EU jelenlegi vezetői hajlandónak is mutatkoznak erre, a közhangulat láthatóan nem pártolja az enyhülést.
A 12 tagállamból hazánk és Bulgária kivételével mindenhol relatív többségben voltak azok, akik Kínán és Törökországon is számonkérnék az emberi jogsértéseket. Ez alapján úgy tűnhet, a magyar lakosság támogatja az Orbán-kormány által folytatott konfrontációt kerülő, értékmentes, a gazdasági kapcsolatok elmélyítésén alapuló külpolitikát. Noha Magyarországon a felsorolt államok közül Oroszországgal és Kínával szemben táplálnak a legtöbben ellenérzéseket, a moszkvai vezetéssel 14,3 százalék, a pekingivel pedig 10,6 százalék vél érdekek és értékek tekintetében azonos szövetségest felfedezni, és ezenfelül mintegy 39-39 százalék tekint szükséges partnerként ezekre a hatalmakra.
