Olyan jó lenne elhinni! Olyan jó lenne visszatérni Abszurdisztánból, és unottan legyinteni politikai civódásokra a leszakadókat támogató projektekről, önkormányzati torzsalkodásokra parképítésekről, sokat látott ember kicsit lenéző mosolyával figyelni az uniós pénzekből épülő bérlakásokat és szélkerekeket. Arról mesélni az ifjúságnak, hogy milyen is volt tüntetésre járni, amikor még volt tétjük a dolgoknak. Elfelejteni a plakát és molinókészítés házi fortélyait, és helyette végre valóban meghallani a gleccserek olvadásáról szóló híreket.
Jó lenne elhinni, hogy a regnáló kormány igazat mond. Bízni abban, hogy nem csupán a hatalom megtartásának érdekében taktikázik - megint. S nem arra ébredni újra, hogy hiszékenyen bedőltünk egy régi trükknek. Például a Fudan-ügyben. Karácsony Gergelynek és Baranyi Krisztinának talán igaza van abban, hogy a kormány megérezte a veszélyt, az elégedetlenség hullámát ezúttal jól elkapó ellenzék növekvő erejét. Abban sem tévednek, hogy ez a hatalom csak az erőtől retten vissza, és erős ellenállást észlelve – vasárnapi boltzár, olimpia, internetadó – visszakozik. Időnként így tesz, máskor pedig nem. Lásd akadémia, alapítványok, egyetemek kiszervezése, CEU, színművészeti...
Maga Orbán Viktor tanácsolta, hogy ne arra figyeljünk, amit mond, hanem arra, amit csinál. Most ugyan nem ő mondja, hanem beszélőfejei, de rájuk különösen igaz: botorság lenne hinni a szavaknak, nézzük inkább, mit tesznek. Gulyás Gergely nagy sietve adott interjújában erősködött: nem akarnak a néppel, így a budapestiekkel szemben sem esetleges akaratuk ellenére „jót tenni”. Orbán is ezt mondta az önkormányzati választások éjszakáján, látjuk, mi lett belőle.
Erősen vitatható Gulyás őszintesége akkor is, amikor azt állítja, hogy támogatják a Fudan Egyetemről szóló népszavazást. Nosza, rögtön fel is oldhatnák a veszélyhelyzetet, és indulhatna az aláírásgyűjtés. Ja, azt nem. A pártközponti jóváhagyás nélkül valószínűleg jó reggelt sem kívánó kancelláriaminiszter szerint a Fudan ügye „közéleti vitára alkalmas formában pillanatnyilag nem létezik”, nem ismertek a tervek, a pénzügyi feltételek, az egyetemépítés költségei és finanszírozása. Szerinte másfél év alatt juthatunk el ide. Szinte szóról szóra – csak nem megírták előre? - ezt mantrázza Schanda Tamás államtitkár is.
Akkor miért tárgyalta mindezt a kormány hónapokkal ezelőtt? Mi végre írták alá a kínai intézmény képviselőivel a campusépítésről szóló megállapodást? Miért készült két törvényjavaslat is erről? Ha ráérünk még ezzel foglalkozni, akkor miért kellett nagy sürgősséggel meneszteni a Diákváros terveit szövögető Fürjes Balázst, és rábízni az ügyet a kormány buldogjára, Palkovics Lászlóra?
A lóláb persze olyan nagy, hogy nehéz visszadugdosni a demokratikus jelmez alá. Schanda az ejráérünközés mellett picit fenyegetett is: „ha az önkormányzatok nem segítenek az előkészítésben, akkor a helyszíne megmarad rozsdatemetőnek, szeméttelepnek. S különben is, a diákváros és az egyetemmel jól kiegészítik egymást”. Mi nincs itt eldöntve?