Heves indulatokat váltott ki két éve az Európai Unió szerzői jogi irányelve, olyannyira, hogy sokan az internetes szólásszabadság végét kiáltották, holott a szabály egy minden résztvevő számára fenntartható út felé irányul. A reform ugyanis szem előtt tartja az alkotók érdekeit, felelősségvállalásra kötelezi a tartalomszolgáltató platformokat, és az internetezők számára jogbiztonságot teremt. Az uniós irányelvről született döntést követően a tagállamoknak két évük van azt törvénykezésükbe iktatni: Magyarországon az új szerzői jogi törvény június 1-től hatályos. A vitatott szabályozáson túl más kulturális területeket is érint a törvény, ám az előadóművészek, szinkronszínészek kiszolgáltatott helyzetén mégsem változtattak.
Ki felel a tartalomért?
Míg a legtöbb ország arra vár, hogy az Európai Bizottság iránymutatást nyújtson az átültetéshez – s ez a reform létrejöttéhez hasonlóan vitás kérdéseket idéz elő –, addig a magyar jogalkotó másodikként ültette át az irányelvet, ami az alkotók, az előadók és a kiadók felé tett gesztusként értékelhető – nyilatkozta Tóth Péter Benjamin, az Artisjus üzleti transzformációs igazgatója. A szakértő szerint a törvény legizgalmasabb része az internetes felületekhez kapcsolódik: az a kérdés, hogy a nagy platformszolgáltatók – Google, YouTube, Facebook, Instagram stb. – korában, amikor bárki lehet tartalom előállító, hogyan alakuljon a felelősség. – Az alapelv az, hogy az fizet, aki keres a tartalmon: a szabályozás rögzíti, hogy a platform, amelyen a tartalom elérhető, nem csak tárol, szerzői jogilag ő felel a közvetítésért. Ez fontos változás: nem a magánszemély felelős az általa feltöltött videóért, zenéért, képért, s nem neki kell fizetnie. A platformnak kell felkeresnie a nagy jogkötegek jogosultjait – például az Artisjust a magyar dalszerzők tekintetében –, hogy engedélyezzék a tartalom felhasználását. Ha a platform nem tud engedélyt szerezni, akkor mentesülhet csak a felelősség alól, amennyiben előzetes szűrőt működtet, tehát nem engedi feltölteni a tartalmat.
S mit is jelent ez a gyakorlatban? Lekerülhet a közösségi médiáról az a családi videó, ahol a Republic vagy a Gun N’ Roses slágere szól? Törölheti a videómegosztó a felvételt, amelyben Ed Sheeran vagy Péterfy Bori dalát énekli egy tehetséges fiatal? Tóth Péter Benjamin szerint ideális esetben a feltöltő nem tapasztal semmit, miközben a platform jogdíjat fizet a szerzőknek. – Megfelelő működés esetén a tartalmak engedélyezettek lesznek, hiszen nem az a cél, hogy ne legyenek elérhetőek a művek, hanem hogy minden érintett részesüljön a bevételből. Jelenleg eltolódás van a jövedelmekben az online szolgáltatók felé, ezt kell kiegyensúlyozni – hangsúlyozta. A szakértő kiemelte, összetett ez az ökoszisztéma, és bár messze járunk a fenntartható jogi környezet kialakulásától, ezek a szabályok segíthetik az érdekérvényesítést. Bár az még nem látható, ez forintosítva mit is jelent, folyamatosan zajlanak tárgyalások az egyes szereplők között.
A hazai szabályozás meghatározó része továbbá Tóth Péter Benjamin szerint, hogy a szabad felhasználások köre is bővült. Mint ismertette, a kritikára és a paródiára is új jog vonatkozik: a véleményszabadság gyakorlása során engedélykérés nélkül lehet felhasználni műveket: ez az internetes „mémeknek”, és a kritikai éllel készült alkotásoknak is teret jelenthet. Emellett néhány egyéb, szintén lényeges pont is szerepel az új törvényben. Vannak kivételek a kutatási célú szöveg és adatbányászat tekintetében; új szabály vonatkozik a könyvtárakra, archívumokra – a kereskedelmi forgalomban nem elérhető műveket könnyebben tehetik elérhetővé online –; s a távoktatásra is irányulnak kedvezmények. Enyhítik a szigorú írásbeliséget, kitágítják az idézés lehetőségeit, és az online szerződéskötés is egyszerűbbé válik.
Globális helyzet, érthetetlen szabályok
Noha a szerzői jogi törvény módosítása egyfelől sikeresnek tűnhet, a szinkronszínészek, illetve a Szinkron Alapszervezet (SziA) számára nem hozta meg a várt eredményt a törvénykezés. A szervezet annak érdekében tett lépéseket, hogy a szabályozás a magyar művészeket támogassa a nemzetközi vállalatok, cégek erőfölényével szemben, ezért tavasszal petíciót is indítottak, hangsúlyozva, a korábbi helyzet konzerválása a nemzeti kultúra számára helyrehozhatatlan károkat okozhat. – Van egy egyensúlybomlás, ami már évek óta tart: a kábelszolgáltatók által sugárzott tartalmak után az előadóművészek nem kapnak semmilyen audiovizuális jogdíjat, csak a zeneszerzők részesülnek belőle – kezdte lapunknak Rajkai Zoltán színész, a SziA elnöke.
Egy jogi lehetetlenség áll fenn: eltérő szabályozás vonatkozik a kódolt és a kódolatlan csatornákra. – Utóbbiak, a földfelszíni sugárzással elérhető csatornák – például a közszolgálati televíziók, az RTL Klub vagy a TV2 – után fizetnek jogdíjat a kábelszervezetek az előadóművészeknek, ám azon közel százötven magyar nyelvű csatorna, amely kódolt, s valamely szolgáltatón keresztül biztosít tartalmat, jelenleg nem fizetnek – emelte ki a színész. Eszerint, ha például kódolt csatornán közvetítik a Bosszúállók egy epizódját, sem a Hulk szerepét alakító Mark Ruffalo, sem az ő szinkronhangja (Rajkai Zoltán) nem kap érte jogdíjat. S hasonló az eset magyar műsoroknál is: az Aranyélet vagy az Alvilág kódolt csatornán történő közvetítése után sem számíthatnak bevételre a színészek. Rajkai Zoltán elmondta, noha az Európai Unió irányelvei lehetővé tennék, sőt egyenesen javasolták a változtatást, a magyar törvényhozó elsiklott efelett, ami azért is érthetetlen, mivel ez nem költségvetési vagy politikai kérdés, a globális üzleti viszonyokra vonatkozik, és arra, hogy egy produkció anyagi sikeréből az előadók is részesüljenek.
Másként is rendezni lehetne ugyan a jelenlegi egyensúlyhiányos helyzetet a színész szerint, de úgy látja, a hazánkban Andy Vajna által létrehozott struktúra nem tűnik működőképesnek. – Az amerikai modell szerint a színészek egy összegben, előre kapják meg a jogdíjakat, amelynek következtében utóbb már nem kell külön jogdíjakat fizetni. Az előre kifizetett jogdíj olyan magas, hogy a színészek hosszútávon építhetnek arra. Ám hazánkban nem ez a helyzet, a szinkronszínészek egy-egy főszerep után kb. százezer forintot kapnak csupán, ami harminc évvel ezelőtt is ennyi volt; azt állítani, hogy ebben érvényesül a jogdíj, erős csúsztatás. Ez jó rendszer is lehetne: ha itthon is a jelenlegi tízszerese lenne az előre megfizetett díj összege, akkor nem lenne szükség a jogok bővítésére – emelte ki Rajkai Zoltán. – Ám mindaddig, amíg ez nem változik, mégiscsak a jogdíjak beszedése, szabályozása jelenti a megoldást.
Problémát jelent azonban az is, hogy kevés a szakmai szereplők ismerete e téren, jegyezte meg a színész. – A rendszerváltás óta nem sikerült megérteniük az előadóművészeknek, hogy új globális piaci helyzetbe került a művészetünk az egyre több audiovizuális szolgáltató miatt, s így nehéz összefogást kovácsolni, a kábelszolgáltatók lobbiereje nagyobb. A pandémia alatt láthattuk, hogy sok színésznek nem volt semmilyen megtakarítása és természetesen bevétele sem, ám a tisztességes jogdíj bevezetése a költségvetés terhelése nélkül is biztonságot jelentene a nemzeti kultúra megőrzése szempontjából nélkülözhetetlen színészek széles körének – részletezte Rajkai Zoltán. Hangsúlyozta, nélkülözhetetlen lenne a művészeknek megérteniük a közös jogkezelő szervek fontosságát is, mivel a problémák megoldásában komoly szerepet játszhatnak. – Ez a kérdés művészeti, politikai vagy világnézeti hozzáállástól független, ezért nem megosztania kellene, hanem épp, hogy egységbe terelnie a szakmát. Ez lehetne az egyik olyan terület a jelenlegi, megosztott kultúrpolitikai közegben, ahol lépést tehetnénk egymás felé.
