Debrecen;elfogás;idős asszony;csoportos rablás;

Illusztráció

- Tinédzserek raboltak ki egy idős asszonyt, súlyosan megsérült

A négy fiatal hiába inalt el, a rendőrök elfogták őket.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya csoportosan elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy hajdúdorogi, egy debreceni és két hencidai lakossal szemben – írja szombaton a pénteki esetről a police.hu.

A nyomozás adatai szerint a négytagú, fiatalokból álló társaság Debrecenben sétált 2021. május 14-én. Nem sokkal dél után követni kezdtek a 76 éves asszonyt, majd társaság egyik tagja, egy 17 éves fiú ellökte a nőt, és elvette tőle a táskáját. Az idős nő elesett és súlyos sérüléseket szenvedett. A bűncselekmény után mind a négy fiatal elfutott a helyszínről.

A bejelentést követően a rendőrök azonnal a helyszínre mentek és adatot gyűjtöttek. A nyomozók rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőket, ellenük hajtóvadászatot indítottak, és a társaság tagjait még aznap délután előállították, gyanúsítottként kihallgatták. A bűnügyi őrizetbe vett tizenévesek letartóztatását is indítványozták.

Csaknem egy órán belül elfogták a feltételezett tettest.