Kiindulópont
Az Orbán-kormány azonban nem habozott parlamenti többségével nemcsak élni, de visszaélni is. Kezdődött mindez a jogalkotási joggal való visszaéléssel, s folytatódott a jogállami alkotmányos intézmények, a fékek és ellensúlyok korlátozásával és leépítésével. Majd a jogalkotásra vonatkozó törvényes előírások figyelmen kívül hagyásával, bármiféle társadalmi vita nélkül a kormány elfogadtatta azt az Alaptörvényt, amely szimbolikusan is szakított a magyar köztársasági hagyománnyal, ami a demokratikus hatalomgyakorlással és hatalommegosztással fonódott össze. A köztársaság kikiáltásai Magyarország ritka demokratikus pillanatai voltak, a despotizmussal leszámoló haladó és humánus erők győzelmei. Megtagadásuk roncsolja a magyar társadalom demokratikus önazonosságát. Az egypárti Alaptörvény kirekesztő, hamis egységet akar kreálni olyan értékek mentén, amelyek ellentmondanak egy modern európai nemzeti közösség önazonosságának és reményeinek, nyíltan szakít a semleges állam elvével.
A törvényesség leplébe burkolt politikai akaratnak és a közérdek mezébe bújtatott magánérdekeknek a társadalomra való kíméletlen ráerőszakolása a Fidesz saját testére szabott Alaptörvényét is sértette. Az Alkotmánybíróság kezdeti ellenállását legyűrve, a kormányzat tíz év alatt kilenc Alaptörvény-ellenes lényegi módosítással tette önkényessé, bizonytalanná és kiszámíthatatlanná az alkotmányosságot, ezzel előállítva az „alkotmányon belüli alkotmányellenesség”, a „törvényes törvénytelenség” rendszerét. Számtalan hazai és rangos nemzetközi állásfoglalás – az Európa Tanács Velencei Bizottsága, az EU Bizottsága, az EU Parlamentjének több határozata – fogalmazta meg a magyarországi jogállami sérelmeket, hogy Magyarország az önkényuralom kiépítésének lezárásához közeledik.
A világjárvány idején az Orbán-kormány a válsághelyzet/veszélyhelyzet ürügyén tartós „különleges”, „rendkívüli jogrendet” vezet(ett) be, amelyet három különböző, alkotmány/Alaptörvény-ellenes szabállyal tart életben. Ezek révén korlátlan a végrehajtó hatalom hatályos törvényeket felülíró rendeletekkel való kormányzása. A 2020 márciusi határidő nélküli felhatalmazási törvény a járványhelyzetre hivatkozva követel „különleges jogrendet”, miközben az Alaptörvényben a veszélyhelyzet kizárólag elemi csapás vagy ipari katasztrófa esetén mondható ki. Az alaptörvény-ellenes szabály kinyilatkoztatta a parlamenti többséggel, hogy csak akkor vonható vissza, ha a kormány előzőleg megszüntette a veszélyhelyzetet, amivel a parlament lemondott törvényalkotási jogáról a rendeleti kormányzás javára. Amikor 2020 júniusában a kormány megszüntette a veszélyhelyzetet, az Egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény módosításával, az „egészségügyi válsághelyzet” bevezetésével újabb „rendkívüli jogrend” meghirdetésére nyert jogot, és élt is vele. Ezzel párhuzamosan hatályban van a „Tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet” különleges jogokat biztosító szabálya, amelyet hathavonta meghosszabbítanak, annak ellenére, hogy elrendelésének feltételei már létrejöttének időpontjában sem álltak fenn és azóta sem léteznek.
A magyar „törvényes törvénytelenség” és „alkotmányon belüli alkotmányellenesség” összefüggő és zárt, befejezett és reformálhatatlan önkényuralmi rendszeréből immár nem csupán az igazságosságra és a közérdekre való törekvés veszett el, hanem az alkotmányosság, a jogbiztonság, a normavilágosság is. Mára a teljes jog- és intézményrendszer javíthatatlanná vált, ezért alkotmányos jogállami rendszerváltásra van szükség.
Alkotmányos jogállami rendszerváltás
Az alkotmányos jogállami rendszerváltáshoz már a tekintélyuralmi rendszer uralma alatt hozzá kell kezdeni az egyesült demokratikus ellenzéknek, a szakmai és egyéb civil köröknek, mert a választások után kormányra kerülők nem lesznek képesek hitelesen és hatékonyan kormányozni, törvényes hatalmukkal élni. „Amelyik kormányzat törvényesnek tudja magát, és érzi maga mögött az erre vonatkozó közmeggyőződést, az tud határozott és rugalmas, bátor és nagylelkű, erélyes és engedékeny lenni egyszerre. Amelyik kormányzat nem tudja magát törvényesnek, és nem érzi maga mögött az erre vonatkozó közmeggyőződést, az merev és kapkodó, presztízsére féltékeny és belsőleg bizonytalan, erőszakos és erélytelen egyszerre.” (Bibó István: A demokratikus Magyarország államformája, 1945)
A demokratikus ellenzéknek választási programjában meg kell hirdetnie a IV. Magyar Köztársaság kikiáltását, a köztársasági, jogállami alkotmányozás és a jogszerű, igazságos és méltányos büntető igazságtétel szándékát, továbbá, hogy a köztársasági államformát és az új alkotmány legitimációját megfelelő előkészítés és valóságos társadalmi vita után népszavazással fogják megerősíteni. Másrészt, szakértői csoportoknak hozzá kell kezdeniük olyan jogszabálytervezetek kidolgozásához, amelyek nélkül az új kormány képtelen lesz kormányozni, és olyan széles körű viták szervezéséhez, amelyek biztosítják a civil társadalmi részvételt az alkotmányozó rendszerváltás folyamatában.
Az új Országgyűlésnek első ülésnapján három alapvető döntést kell hoznia: 1) határozatot az új, IV. Köztársaság kikiáltásáról, arról, hogy Magyarország európai, demokratikus, jogállami köztársaság; 2) megállapítani az Alaptörvény és az önkényuralmat kirívóan biztosító törvényi rendelkezések alkotmányellenességét és semmisségét; 3) elrendelni a jogrendszer egészének haladéktalan felülvizsgálatát annak érdekében, hogy hatályos jogszabályok ne akadályozhassák az alkotmányos jogállam kialakítását.
Az Országgyűlés a választás révén kapott felhatalmazása alapján, egyszerű többséggel, szűk tárgyi körben, az Alaptörvény C) cikk (2) bekezdése sérelme – a közhatalom kizárólagos birtoklására törekvés tilalma, mint általános érvényű szabály – okán kimondja az Alaptörvény semmisségét. Az országgyűlési többség megállapítja, hogy az „egyeduralomra”, a „közhatalom kizárólagos birtoklására” törekvés megtörtént az elmúlt évtizedben, és ennek általános tilalma minden demokratikus jogállami rendszer alkotmányosságának alapja. A közhatalom kizárólagos birtoklására törekvő Alaptörvény és a belőle folyó jogrendszer ennek megfelelően semmis. Az Alaptörvény semmisségének deklarálásakor az Országgyűlés alkotmánybíráskodást végez, vagyis átveszi az Alkotmánybíróság jogkörét, ennek következtében egyes megsemmisített rendelkezések csak későbbi időpontban, az új alkotmány hatályba lépésével vesztik hatályukat.
Az Országgyűlésnek az alkotmányellenesség megállapítása során figyelemmel kell lennie arra, hogy az Alaptörvény megalkotásakor megsértették a törvényhozási eljárásra vonatkozó törvények szigorú előírásait. Az Alkotmánybíróság kimondta: „Az alkotmányos jelentőségű eljárási szabályok megsértése formailag érvénytelen (közjogi érvénytelenség) és illegitim döntést eredményez. Az Alkotmányra visszavezethető eljárási szabályok sérelmével meghozott döntésnek nincs sem alkotmányos legalitása, sem demokratikus legitimitása.” Ezért az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy az Alaptörvény közjogi érvénytelenség okán is semmis.
Az Országgyűlés határozatában pontosan felsorolt, a közhatalom kizárólagos birtoklását kirívóan elősegítő törvényi rendelkezések alkotmányellenességét és semmisségét ugyancsak meg kell állapítani. Az Alaptörvény semmisségének országgyűlési kinyilvánítása egyben a kétharmados szavazattöbbséget igénylő törvények jogintézményének – (T) cikk (4) bekezdés – megszüntetését is jelenti, mint olyan jogintézményét, amely alkalmas visszaélésekre és az egyeduralom kialakítására. Az új, köztársasági alkotmányban, ha erről döntés születik, a széles körű parlamenti egyetértést igénylő szabályozást be lehet iktatni.
Az egyesült ellenzék választási programjában bejelenti, hogy támogatja a büntető igazságtételt és a gazdasági biztonságot, a hatékonyságot és a társadalmi igazságosságot is szem előtt tartva átrendezi a tulajdonviszonyokat. Az 1989-es rendszerváltozás két súlyos fogyatékossága volt, hogy nem tudta társadalmilag igazságosan és hitelesen megoldani az igazságtétel és a tulajdonváltás kérdéseit. Ha erre a 2022-es rendszerváltozás sem lesz képes, akkor az orbáni ancien régime mérgező gyökerei megmaradnak, és könnyen bekövetkezhet a sértett tömegek által megszavazott újabb egyeduralmi restauráció.
Büntető igazságtétel
A büntető igazságtétel: 1) nem politikai bosszú, nem kivételes jogi eszközök politikai alkalmazása: nincsenek kivételes törvények, népügyészség, népbíróság, hanem a ma meglévő törvények és jogintézmények alapján zajlanak le az eljárások; 2) a magatartásokat a megvalósulásuk idején hatályban volt szabályozás alapul vételével kell elbírálni; 3) a törvény előtt mindenki egyenlő, így mindenkire vonatkoznak a ma meglévő büntető, polgári, pénzügyi jogszabályok, ezért engedni kell, hogy a rendőrség, az adóhatóság, az ügyészség jogköreinek megfelelően eljárjon bárkivel – politikussal, politikához közeli vállalkozóval – szemben; 4) ha a törvényes bíróság bűnösnek találja és elítéli az ország leggazdagabb emberét vagy korábbi miniszterelnökét, bármely miniszterét, akkor nem a vállalkozót vagy a politikust ítéli el, hanem a bűncselekmények elkövetőit; 5) a törvénytelenül szerzett vagyonok egy része a bíróság által megítélt vagyonelkobzás révén kerülhet állami tulajdonba, más része törvényes államosítással és ebből a tulajdonból lehetséges valamiféle igazságos és méltányos igazságtétel.
