Még egy óra sem telt el azóta, hogy Lehocky Zsuzsa megtudta, hogy ő lett Törőcsik Mari halála után a Nemzet Színésze. Azóta, ahogy ő fogalmazott, lóg a telefonon, a mobilon és a vezetékesen szinte párhuzamosan. - Nagyon boldog vagyok - mondja. - Az különösen torokszorító, hogy úgy tudom, a többiek, a Nemzet Színészei, a kollégáim, egyhangúlag szavaztak rám.
Ennél a mondatnál megszólal a másik telefon. - Nagyon köszönöm Gyula, nagyon büszke vagyok rá, hogy közétek tartozom - reagál a jókívánságra a díjazott és könnyen kitalálható, hogy a telefon másik végén Bodrogi Gyula volt, akivel régi partnerek, legutóbb a János vitézben játszottak együtt, Lehoczky a mostohát, Bodrogi a Francia királyt alakította. Amikor Törőcsik Mari nevét említem, azonnal közbevág: ez az egyetlen szomorúságom a mostani helyzetben. Játszottam vele az Operettben a Vörös lámpás ház című darabban, csodálatos volt, nagyon szerettem a közös jelenetünket.
Aztán szóba kerül az operett műfaja. - 1962 óta vagyok az Operettszínház tagja. Ez az elismerés, igaz rajtam keresztül, de a Budapesti Operettszínháznak, illetve a műfajnak is szól. Velem kapcsolatban főleg a My Fair Lady Elizáját szokták emlegetni, de játszottam én Ajtay Andorral A Tündérlaki lányokban, vagy Sárdy Jánossal a Csókolj meg Katámban. Óriási sztároknak lehettem akkoriban a partnere, fel is néztem rájuk.
Közben újra megszólal a telefon. - Van önnek ehhez idegrendszere? - kérdi. Hogyne, ha önnek is - válaszolom. - Köszönöm. Ez a csúcs - mondja valakinek, majd itt vagyok - jelzi és folytatjuk. Amikor azt tudakolom, hogy érezte-e valamikor, hogy más színháznál is ki szeretné magát próbálni, így reagál: játszottam én máshol is, a Madách Színházban, a Tivoliban, a Játékszínben. Ezek nem operett előadások voltak. De teljesen normálisnak tartottam, hogy ha egy prózai feladatra hívnak, azt is elvállalom. Nem teszek különbséget színházi műfajok között, én a hivatásomat szeretem és ez szenvedély még most is megvan bennem.
Újabb telefon, az egyik televíziócsatorna műsorába hívják élőbe, estére, szinte azonnal igent mond. Hat negyvenötre lenn leszek az utcán - mondja, majd leteszi. Folytatjuk. Felvetem az online színházi előadásokat. Erre is megvan a válasza. - Embere válogatja, ki szereti, ki nem, de úgy tudom, sokak számára vonzó. Én azért nem néztem, mert élőben szeretem a színházat. Különben is nagyon eltechnikásodik az életünk. De a pandémia miatt rá voltunk kényszerülve - teszi hozzá. - De - és ezt nem rosszallóan mondom azokra, akik szeretik az online előadásokat - az élő színház a legfontosabb, hogy élőben ott vagyunk, felöltözünk és megtiszteljük az előadás szereplőit ezzel, és velük vagyunk együtt személyesen.
Nyilatkozta korábban, hogy a Jóisten mindent megadott Önnek. Nincs is hiányérzete? - kérdezem. - Nem tudok ilyenről, mert ha ilyen volt is az életemben, akkor az fájt egy napig, másfél napig. Olyan a természetem, hogy a rosszat kitörli az agyam. Nem is tudom, hogy volt-e egyáltalán ilyen. Mindent hálás szívvel köszönök a sorsnak, amit eddig kaptam. A színházi életemre nincs semmiféle panaszom. Igazán szép életet adott nekem a Jóisten - mondja. És már csörög újra a telefon. Az új Nemzet Színészét hívják. Egyfolytában.
