A magyar választópolgár gyakorta érezheti úgy, hogy számára nem osztottak lapot és csak kívülről figyelheti az eseményeket, amelyekbe azután így vagy úgy megpróbál beleszólni. Épp annyira hallgatnak rá, mint a kártyaasztalok körül álldogáló kibicekre. A feszültséget növeli, hogy a kormány marka erősen rázár a kezében tartott lapokra, sőt a fel nem húzott lapokat tartalmazó paklira is. Így a kibicként tartott átlagember még a lapokba sem leshet bele, és jobbára csak találgathatja, kinek mi van a kezében és mi a játékosok célja.
Csakhogy a kormánypókerben nem a saját pénzüket teszik fel a játékosok, hanem a mienket. Az állami vagyont, a műemlékeket, az egyetemeket, a földet, a Balaton partját és az adónkat. S most all-int játszanak. Nem mondták be, de az első közvagyon átalakító manőver óta sejteni lehet, hogy üres kézzel nem állnak fel az asztal mellől. Kabátujjakból előcsúszó hamis lapokkal játsszák ki az ingatlanokat és a részvényeket olyan alapítványoknak, amelyek felett az ő szemük őrködik akkor is, ha új játékosok ülnek az asztalhoz.
De még ez a parti sem ért véget. A kormány egyre emeli a tétet, és már az sem érdekli, hogy belelátnak a lapjaiba. Mert a lényeg már nem az asztal felett zajlik. Az ellenzéki győzelmek sorát hozó önkormányzati választást követő asztal alatti rugdosódást immár felváltotta a mindent megengedő ketrecharc, ahol a (tárgyaló)asztalt is régen felborították.
Az Orbán-kormány a járvány keserű hónapjait arra használta fel, hogy kifossza az önkormányzatokat. Többek között megvonta a a beruházásokhoz ígért korábbi támogatásokat, megcsapolta a gépjárműadót, ingyenessé tette a parkolást, majd megfelezte az iparűzési adót. A hónapokig tartó hazug ígérgetés után most be is mondták: az ellenzéki főváros és a kerületek egyetlen fillért sem kapnak az elmaradó helyi iparűzésiadó-bevételek pótlására, ahogy jellemzően a vidéki ellenzéki városok sem. Az pedig már korábban kiderült, hogy a kormány inkább veszni hagy uniós milliárdokat, mintsem egyezkedésbe bocsátkozzon a helyreállítási alap felhasználásáról az önkormányzatokkal, no pláne Karácsony Gergely kabinetjével.
Az eszközökben sem válogatósak. Ha gyengének találják, akkor félreállítják saját emberüket is, hogy teljesíthessék a nagypolitikai hintapolitikájuk részeként kötött kínai alkut a Fudan betelepítéséről. Amit csak lehet, kiemelt beruházássá nyilvánítanak, kivonva ezzel a megmaradt közösségi kontroll alól. Ha pedig az kell, akkor a kormányhivatalokat is ráuszítják az önkormányzatokra, ahogy azt tették legutóbb a fővárossal és nyolc ellenzéki kerülettel (I., IV., VII., VIII., IX., XI., XIV., XVIII. kerületek), amelyek ellen összesen 13 törvényességi eljárást indítottak, mondván, az önkormányzatok megsértették a kormány lakosság terheinek növelését tiltó rendelkezését.
De ki indít törvényességi eljárást a kormány ellen, amely – sok-sok minden más mellett - 500 milliárdos kínai adósságot terhelne a lakosságra minden ellenkezés dacára? Mert van, ami már a kibicnek is drága.