„Boldogabbak leszünk attól, ha tudjuk, unokáink csak képeskönyvekben láthatnak majd elefántot?” - hangzik Sir David egyik sokat idézett kérdése. És ha valaki a saját hatáskörén belül mindent megtett azért, hogy száz év múlva is kóboroljanak elefántok Afrika szavannáin, tornásszanak majmok az őserdők fáin, úszkáljanak halak, cetek az óceánokban, röpködjek madarak, rovarok a levegőben, és legyenek növények amikkel táplálkoznak, azok egyike mindenképpen Sir David Frederick Attenborough, aki 1926. május 8-án egy londoni külvárosban született. A 60-as-70-es években magas tisztségeket töltött be a BBC-nél, ahol az ötvenes évek elején kezdett dolgozni. Első, három részes tv-sorozatát 1953-ban készítette, majd pályafutása során több tucatnyi film, filmsorozat készítésében vett valamilyen módon - producerként, íróként, rendezőként, narrátorként - részt. A BBC2 az ő igazgatósága alatt sugározta az első színes televíziós adást Európában 1967-ben, és a Monthy Phyton Repülő Cirkusza című sorozat is személyes felkérésének köszönhetően indult el 1969-ben. Mind a mai napig aktív, a közreműködésével készült legújabb filmeket az elmúlt hetekben mutatták be. Több alkotása elnyerte a BAFTA (Brit Film- és Televízióművészeti Akadémia) díjait: Attenborough egyetlenként győztes a fekete-fehér, a színes és 3D-kategóriában is. 1985-ben lovaggá ütötték, kiváló narrátori tevékenységéért pedig az elmúlt években háromszor is Emmy-díjat érdemelt.
2013-ban már 32 tiszteletbeli címe volt különböző egyetemekről, a világ legrangosabb tudományos társaságainak lett tiszteletbeli tagja. Több mint tíz élő vagy kihalt állat- és növényfaj, alfaj viseli a nevét. Már gyermekkorában érdekelték az állatok, fosszíliák, természeti kincsek, szenvedélyes amatőr gyűjtő volt, majd Cambridge-ben szerzett természettudományi diplomát. A hatvanas években szociális antropológiai tanulmányokat folytatott, de a diploma megszerzése előtt visszatért a tévézéshez. A természetfilmek világában a nagy áttörést az 1979-ben készült Élet a Földön című sorozata hozta el, amellyel Attenborough a tudósok körében is elismerésre talált, a filmes szakma pedig máig mintának tekinti. Korai filmjeiben még a természet csodáinak bemutatása volt a célja, később egyre inkább a környezetvédelmi kérdésekre fókuszált, ma már a biodiverzitás megőrzésének, a megújulóenergia-felhasználásnak, a túlnépesedés problémáinak, a kevesebb húsevésnek, természetvédelmi területek létesítésének – a filmezéstől függetlenül is – arca és szószólója. 2015-ben Barack Obama amerikai elnöknél is járt, hogy a klímaváltozásról cseréljék ki gondolataikat.
Népszerűségére jellemző, hogy újonnan indított Instagram oldala 2020 szeptemberében 4 óra 44 perc alatt elérte az egymillió követőt, ami akkor világrekord volt. De amikor az ötvenes évek elején filmes, tévés pályáját kezdte a BBC-nél, még készüléke sem volt, tévéműsort is csak egyszer látott. Amihez akkor hozzákezdett, a természetfilm-készítés, még gyerekcipőben sem járt: az 1954. és 1963. között készült Állatkerti gyűjtőutak című, sorozatában, amelyben vadon és állatkertekben élő állatok szerepeltek, elsőként merészkedett ki kamerájával élő helyszínekre, olyan egzotikus állatokat, csimpánzt, pitont, paradicsommadarakat fényképezve, amelyek először találták meg útjukat az otthonokba a képernyőkön keresztül. A történelem legnagyobb utazójaként tartják számon, több olyan helyen járt, ahol az őslakosok az ő személyében találkoztak először európai emberrel. Az Északi-sarkra 83 éves korában jutott el, csak az 1998-as, A madarak élete sorozathoz 411 ezer kilométert repült. Egy pápua új-guineai forgatáson történt 1971-ben, hogy egy ösvényen dárdával, késsel hadonászó, kiabáló férfiak 70-80-tagú csoportjával találta magát szemben. Hogy megijedt, az nem kifejezés, mondta, de azután elővette legendás angol hidegvérét és köszöntötte őket: „Jó délutánt!”, majd kedélyesen elbeszélgetett velük. De mindent összevetve, az az Attenborough, akinek ma 95. születésnapját ünnepeljük, azért méltó leginkább a figyelmünkre, mert olyan filmek révén mutatta be a minket körbevevő világot, amelyek a természeti szépségek retinánkba égetésével egyre élesebben hívják fel a figyelmünket arra, mindez milyen mulandó.
Melyek is ezek az alkotások? Az említett Állatkerti gyűjtőutak volt a kezdet, ami közel hozta a valódi, őserdei vadvilágot a városi emberekhez, még ha csak fekete-fehér képernyőkön keresztül is. Az Élet a földön forgatásán a legmodernebb filmes felszerelések, a BBC természetfilmes osztályának szakértő technikusai hozzásegítették, hogy akár egyetlen snittben mutasson be kontinenseket, évszázadokat, nyomon követve az evolúció csodáit. A Dian Fossey ruandai gorilláival való találkozás jelenete a tévézés legnagyszerűbb pillanatai közé tartozik a kritikusok szerint. „Több értelem és kölcsönös megértés van egy gorillával váltott pillantásban, mint bármilyen más állat esetében” – jegyezte meg Attenborough. Becslések szerint a sorozatot 500 millió ember látta világszerte. A kilenc részes „Élet-sorozat” következő darabja az Élő bolygó volt 1984-ben, amely 12 epizódban mutatta meg, hogyan alkalmazkodtak az élő szervezetek, beleértve az embert, a környezetükhöz. Attenborough szerint nem az volt a nehézség, hogy sétáljon a sziklákon és okosakat mondjon a kamerába, hanem felvenni az állatokat úgy, hogy közben valami olyat csinálnak, amit még senki nem látott azelőtt. Az élet megpróbáltatásai (1990) sokakat felkavaró epizódja volt a Vadászat és menekülés című, amelyben látható volt egy oroszlánfókát levegőbe dobáló gyilkos bálna, vagy az elefántcsontparti erdőkben colobusmajmokra vadászó csimpánzcsapat, és egy kiszáradva haldokló elefántbébi is. Nem vallja állatszeretőnek magát: „A szentimentális, csöpögő, antropomorfizáló hozzáállás távol áll tőlem, nem szeretem a férgeket, vagy a pókokat. Az állatok lenyűgözően érdekesek, hatalmas intellektuális és esztétikai élvezetben részesítenek” – mondja.
Nem ment el Attenborough filmezés nélkül a növények mellett sem. 1995-ben mutatták be a hatrészes, A növények magánélete című sorozatát, amelynek érdekessége, hogy a finanszírozásába bevonták az amerikai Turner Broadcasting tévétársaságot is, mert a BBC-nél nem voltak meggyőződve róla, hogy vonzaná a nézőket. Ted Turnert akkori felesége Jane Fonda győzte meg, hogy szálljon be a film készítésébe. A 2000-ben bemutatott háromrészes Látlelet a Földről válasz Attenborough kritikusainak, akik azt vetették a szemére, nem foglalkozik eleget a globális felmelegedés káros hatásaival. A film konklúziójában leszögezi: mindezen változások nem eredményeznek egy máról holnapra bekövetkező apokalipszist, azonban mindazok, akik nem csak házi macskát, patkányt és kutyát szeretnének látni a jövőben, érezzék a terhét az élővilág pusztulásának.
A munka nem állt meg azóta sem. A klímaváltozás - a tények című sokkoló hatású dokumentumfilmje az éghajlati krízis gyorsuló előrehaladásával szembesít. A Netflixen Az élet színei címmel látható legújabb sorozata, amelynek két epizódja arról szól, hogyan használják a vadon élő állatok a színeket túlélésükhöz; rejtőzéshez, vadászathoz, párválasztáshoz. Az Apple TV+ számára a BBC természetfilmes osztálya készítette el az április 16-án bemutatott, Az év, amely megváltoztatta a Földet című dokumentumfilmet, amelynek narrátora Attenborough. Az elmúlt évben a lezárások miatt lecsökkent emberi tevékenységek miatt sok helyen újra megjelentek az állatok: teknősök költenek elhagyott tengerpartokon, a kisebb közlekedési zaj miatt hallható vált a San Francisco-i verebek csiripelése, ami hatással van párválasztási rituáléjukra, és a cetek vízalatti kommunikációja is könnyebbé vált. „De a lezárások hatása nem fog örökké tartani” – mondja Attenborough. "Meg kell tanulnunk a leckét, amit az elmúlt év feladott: kedvesebbnek kell lennünk a Földhöz akkor is, ha már nem kényszerülünk a zárt ajtók mögött maradni”. De erre kortalan kortársunk, a 95 éves Sir David Attenborough egész életműve intő jelként mutat.
