Robert Schuman, francia külügyminiszter is május 9-én mondta 1950-ben, hogy a romokban álló földrészt egy csapásra nem lehet újjáépíteni. Először a szolidaritást kell valamilyen módon megteremteni a győztesek és a vesztesek között. Ezért javasolta, hogy az európai országok helyezzék egy közös főhatóság (ma Európai Bizottság) ellenőrzése alá a szén- és acéltermelésüket. A közösség ugyanis biztosítaná, hogy e fontos alapanyagok minden tagállam számára egyenlő feltételekkel legyenek elérhetőek.
Európa ma megint háborúban áll. Bár nem a neonácikkal kell harcolnia és a fegyverek is közösek, az uniós tagállamok közötti szolidaritás mégis gyengült. Az egyenlő feltételek hiánya a vakcinafronton mindenkit fenyeget. A Foreign Affairs áprilisi tanulmánya szerint a tömeges gyártás legkorábban 2022-2023-ban éri el a globális keresletnek megfelelő szintet. Márpedig a COVID-19 elleni oltóanyag beszerzésétől és méltányos elosztásától is függ az újabb nemzetközi konfliktusok keletkezése. Az EU vakcinapolitikája a szolidaritás erősítésére irányul, miután a kontinensen a jövedelemkülönbségek a járvány miatt is folyamatosan nőnek. Még rosszabb a helyzet a világ perifériáin, ahol sok százmillióan a szó szoros értelmében az életükért küzdenek.
Populista körökben mégis szokás a vakcinabeszerzés miatt is Brüsszelt szidalmazni. Kétségtelen, hogy a szállítások sokáig akadoztak, de a tagállamokba ennek ellenére nagy mennyiségű oltóanyag érkezett. Az EU által az AstraZeneca ellen indítandó perben vélhetően tisztázzák majd a késedelem okait és a vállalatot terhelő felelősséget. Az is tény, hogy az EU már a tudományos kutatásokat is jelentős összegekkel támogatta. A gyógyszergyártókkal kötött keretszerződéses modellnek egyébként sem volt észszerű (nemzeti) alternatívája. A „brüsszelezők” arról viszont mélyen hallgatnak, hogy a közös beszerzés és elosztás elveit még 2020-ban valamennyi tagállam vezetője jóváhagyta.
2021 másik sorskérdése, hogy a világ újrafelosztásáért folytatott, amerikai-kínai-(orosz?) küzdelemben milyen lehetőség nyílik az európai érdekek képviseletére. Ha az EU továbbra is ragaszkodik a nemzetek Európája mítoszához, akkor az óriások között politikai törpe marad és a befolyásszerzésre semmi esélye. Tanulságos, hogy Oroszország ura sem tagállami, hanem uniós vezetők kiutasítását rendelte el. Ezért a nemrég meghirdetett „európai stratégiai autonómia” az EU történetének – május 9-hez méltó – igazi fordulata lehet.
Vakcinaháború és értékek
Ma már senki nem vitatja, hogy a vakcina gyártása és elosztása geopolitikai kérdés. Különösen sokkoló adat, hogy 2021 tavaszáig a magas jövedelmű országokban használták fel az eddig gyártott közel 1 milliárd adag oltóanyag több mint 90 százalékát. Ez sajnos jól mutatja a nemzetközi közösség jelenlegi állapotát. Pedig a gyógyszergyártók most remekeltek: alig félév alatt állítottak elő négy-öt – a tudományos világ által is hatásosnak mondott – vakcinát.
A háborúk természetesen soha nem a korrektségről vagy a közérdek védelméről szóltak. Az azonban egészen döbbenetes, hogy a mai politikai játszmákban mennyire nem számítanak az emberi életek. Az Európai Unió persze most sem érti az idők szavát. A maga „földhözragadt” módján még mindig csak ott tart, hogy egy világjárvány kezelése szakmai feladat. Vagyis nem helyes, ha egy nemzeti hatóságnak a miniszterelnök újraválasztási esélyeit is mérlegelnie kell, mielőtt kiadná a vakcinaforgalmazási engedélyeket.
Kína vagy Oroszország vezetői azonban minderről másként vélekednek. Szerintük a vizsgálati eredmények nemzetközi kontrollja nem sürgős, sőt maguk a hatósági engedélyek sem igazán fontosak. A nagybani vásárlók bizalma töretlen annak ellenére, hogy a keleti vakcinadiplomácia politikai szándékai mindenki számára nyilvánvalóak. Látható, hogy Kína figyel az Unión belüli „barátaira”, de főleg a Közel-Kelet, Délkelet-Ázsia, Afrika és Dél-Amerika országait vette célba. A gazdaságilag éppen széteső oroszok máris vakcina-nagyhatalommá váltak. A posztszovjet Közép-Ázsia mellett minden földrészre nagy mennyiségben szállítanak, annak ellenére, hogy a hazai beoltottságban idén márciusban még csak 3 százaléknál tartottak.
Stratégiai autonómia?
A mostani vészterhes napokban még kevésbé kérhetők számon a korábbi politikusi nyilatkozatok. Ursula von der Leyen például 2019-ben „geopolitikai” Európai Bizottságot ígért, s az Unió sokkal határozottabb nemzetközi szerepvállalása meggyőzően hangzott. Ehhez képest a valóság kicsit más. A magyar kormány például megakadályozhatja Brüsszelt abban, hogy Kína hongkongi politikája miatt egy jelképes tiltakozó nyilatkozatot elfogadjon.
E már-már nevetséges helyzeten változtatni kellene: a 27 tagállam vétójoga mellett Európa a globális világban csak statisztaként szerepelhet. Azonban a mostanában tárgyalt javaslatok egyike, az „európai stratégiai autonómia” az EU nemzetközi pozícióját jelentősen javíthatja. Emmanuel Macron kezdeményezése egyelőre a gazdasági szuverenitás növelésére irányul, és a javaslatok jó részét – például a kritikus infrastruktúra védelmét – a tagállamok többsége támogatja. Egyre nyilvánvalóbb ugyanis, hogy Kína a hatalmas tőkeerejét részben az európai vasutak, kikötők, autópályák vásárlására (építésére) fordítja. A módszer bizonyítottan működőképes: a görög kormány az adóssággondjait például azzal enyhítette, hogy a stratégiai jelentőségű pireuszi kikötőt eladta – ráadásul diszkont áron – a kínaiaknak.
Fontos felismerés az is, hogy a globális gazdasági versenyben az óriáscégek megállíthatatlanok. Az európai versenypolitika valódi értékeket képvisel, amikor fellép a fúziókkal és a monopóliumokkal szemben. Más kérdés, hogy például az Alstom és a Siemens összeolvadásnak akadályozásával magának okozhat versenyhátrányokat. A szabályok észszerű „lazítása” tehát elkerülhetetlennek látszik. Így az „európai bajnokok” filozófiája lassan teret nyer az amerikai vagy a kínai versenytársakkal szemben.
A világjárvány mindenki számára nyilvánvalóvá tette, hogy a legkorszerűbb, high-tech ágazatok esetében értelmetlenség nemzeti autonómiáról beszélni. Az egészségügyi technológiák, a járványügy, a közösségi média, az adóztatás vagy a digitális pénzügyi szolgáltatások számára nem léteznek országhatárok. Az európai jogalkotók az ebből fakadó komoly problémákat megpróbálják valamennyire kezelni. Az Európai Bizottság nemrég bemutatott jogszabálytervezete például jó egy évvel követte Yvonne Hofstetter, Big Data-szakértő sokkoló könyvét. Ebben a szerző felhívta a figyelmet a high-tech növekvő veszélyeire. A „Láthatatlan háború” című elemzés azt mutatja be, hogy a digitalizáció a közismert előnyei mellett hatalmas kihívás: az egész világ biztonságát fenyegeti. Ehhez képest az EU máris igyekszik a mesterséges intelligencia (AI) alkalmazása számára ösztönző, de egyúttal garanciákat nyújtó jogi környezetet kiépíteni.
Európa újratervezése
A vírus megrengette a világot, az európai intézmények is a napi válságkezeléssel vannak elfoglalva, és újra látható Brüsszel külpolitikai gyengesége. Henry Kissinger legendás bonmot-ja ma is aktuális: az egykori nemzetbiztonsági főtanácsadó (külügyminiszter) arról panaszkodott, hogy Európával szeretne beszélni, de nem tudja, kit kell felhívnia. A tagállamok – kicsik és nagyok – úgy ragaszkodnak a „szuverén” külpolitikájukhoz, mint a dicsőséges gyarmatbirodalmi múltjukon merengő brexitista angolok. Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból kizárólag a populisták felelőssége. A kilépést követő gazdasági káoszt csak ők nem akarják látni: az egységes piac elhagyásának egyszerűen nem lehetett más a következménye.
A járvány szorítása lassan enyhül. A remény másik forrása a tanulni, utazni vágyó fiatalok Unió iránti elkötelezettsége. A globális kihívásokra mindenki másnál érzékenyebben figyelnek, s talán azt is tudják, hogy a hetvenes évek súlyos gazdasági visszaesését például a Jacques Delors, bizottsági elnök által szorgalmazott egységes piac állította meg. A 2008-as pénzügyi összeomlást követő euróválságot Mario Draghi, egykori EKB-elnök, ma olasz miniszterelnök is jól kezelte. A mostani helyzet persze rendkívüli, de az Európa-párti politikusoknak Joe Biden is komoly szövetségese lehet. Az amerikai elnök eddig keményvonalasként lépett fel Kínával és az oroszokkal szemben. A stratégiában várhatóan lesznek majd különbségek, de az nem vitatható, hogy az értékek közösek.
Két holland kutató (Hendrik Vos és Rob Heirbaut) 2008-ban az Uniót „talányos szervezetnek” nevezte. Szerintük a bonyolult rendszert áttekinteni is csak tanultabb jogászok és szakértők képesek. Véleményük nyilvánvalóan túlzó, bár a szerzők a pénzügyi válság első évében is bíztak az újratervezés erejében. Kontinensünk ma nehéz helyzetben van: ezt az Európa-napon is látnunk kell. De sokan dolgoznak azért, hogy továbbra is a – Robert Schuman által elképzelt – remény földje legyen.
