Rozsda marja, nem ragyog… - ez az elrozsdásodás lehet ma jellemző hazánk társadalmi életének és berendezkedésének számos elemére. Amire most aktuális példa maga a Lánchíd. Főleg pedig annak esete!
De nem csak, és nem legfőképpen az. Hanem a tónus. A hatalom hegemonikus tónusa. Ami dölyfös eldurvulásában változott meg 2019 óta, méghozzá az önkormányzati erőviszonyok erőteljes megváltozása után.
Azóta két kiemelt politikai bokszzsák jött létre: Budapest és Hódmezővásárhely.
A Hegemón láthatólag képtelen elviselni a vereséget, ezt személyes ügyének tekinti és eszerint is kezeli. Személyesen áll bosszút a győztesen, a számára kiváltképp ikonikus hatalmi centrum elvesztéséért. Hiszen Budapest az ország fővárosa, legnagyobb és politikailag legfontosabb városa. Hódmezővásárhely pedig helytartójának, a batidai basának a kegyúri birtoka volt egészen 2018-ig. Amikor mindenki meglepetésére a lakosság nagy többséggel menesztette. Nem sokkal később a Hegemón is.
Nemcsak nyerni, veszíteni is elegánsan kell. Nos, ezt a tudományt Felcsúton és Vásárhelyen nem tanították meg nekik. Pedig erre még nagy szükségük lehet! A tónus, azaz a közéleti kommunikáció modora az utóbbi időben annyira eldurvult, erkölcsében aljára rozsdásodott, amit nem lehet egyébre vélni, mint a választási vereségtől való hisztérikus rettegés pánikrohamának.
Budapest főpolgármesterével, azzal az emberrel, aki az ő személyesnek tartott vereségéért – szerinte - felelős, és akit – vele ellentétben – az emberek személyében választottak meg (emiatt politikailag sokkal erősebb legitimációja van), a Hegemón gyakorlatilag nem áll szóba. Különböző „illetékes elvtársaira” bízza a vele szükséges kommunikációt, akik úgy kommunikálnak vele, mint egy „macskajancsival”.
Másrészt pedig ott tépik, marják, alázzák, ahol lehet. Nemcsak személyében, de stallumában is. Mert mi másra volt alkalmas pl. az iparűzési és a gépjármű adó elkobzása, sőt az ingyenes parkolás bevezetése – egészségügyi veszélyhelyzet okán? Amit a szomszédos „laborban” nem vezettek be, mégis jobban állnak járványügyileg.
A pávatáncmester Hegemón perfid természete minden alkalommal megnyilvánul: adott szavát nem tartja, mást mond és mást tesz. Igaz, hogy ezt is ígérte.
Ő és a batidai basa Vásárhely első emberét hivatalba lépése óta nemcsak minden tevékenységében akadályozzák, de vérebeik személyében is támadják. A közéleti modor "elrozsdásodása" (azaz: elaljasodása) mára oda jutott, hogy már nemcsak őt magát, de a családját is. Olyan kisstílű és gusztustalan dolgokkal, amiktől az embernek viszket a tenyere: ilyet takarított el a legutóbbi bírói végzés is, ami levette feleségéről a hamis vádat. Őt magát legutóbb azért jelentette fel a város egyik „törekvő” képviselője, mert háziorvosa Moderna vakcinával oltotta be. Előbb pedig a Kormányhivatal jogi trükközése fosztotta meg városa lakosságát a régen várt és jól működő, ingyenes autóbuszjáratuktól.
De mi más várható ettől az elhasználódott, modorában és erkölcsében elrozsdásodott, dölyfös hatalmi kenneltől? Nyilván semmi örülnivaló.
Mert ugyan mi akadályozhatta meg az ország első közjogi méltóságát abban, hogy felemelje szavát, és akár név szerint is elítélje azt a „fekete ribancozó”, de államilag kidekorált, visszataszítóan kommunikáló egyetemi oktatót? Mi más, mint saját erkölcsi rozsdája?
Az egész hatalmi kurzus mára egy bűzös, undok, erkölcsi rozsdaövezetté vált.
Rozsdatemetőbe velük!