A férj, Béla bácsi mesélte, hogy kilencévesen kezdett udvarolni Erzsi néninek. Biztosra ment és jól választott. Egyszer erről azt mondta: dönteni kell, én eldöntöttem, hogy számomra Erzsi néni a legjobb és a legfontosabb Nő. El kellett hinnem, nem csak azért, mert Béla bácsi bebizonyította, hogy tud dönteni, választani, várost vezetni, hanem azért is, mert többször rajtakaptam őket. A barátomnál vendégeskedtem sok évvel ezelőtt és azt láthattam, hogy reggel Erzsi néni és Béla bácsi ösztönszerűen megcsókolják egymást, Erzsi néni pedig megigazítja párja nyakkendőjét. Nem is igazítja, nincs azon különösen mit igazgatni, hiszen volt ideje megtanulni a kötés fortélyát a polgármesternek. Inkább megérinti, megsimítja és Béla bácsi néhány kedves szó kíséretében, megsimított nyakkendővel indulhat dolgozni. És mint azt barátom, Erzsi néni középső fia mesélte szelíd mosollyal, ne csodálkozzak, mert minden reggel ez így megy. Csók, puszik, mosoly és nyakkendő simítás. Tőle is kérdeztem, hogy nem unják meg? Ők nem – mondta Tamás. Ezzel ezt mi is elintéztük. Elillant az összes kételkedésem.
Az más kérdés, hogy aki Erzsi néni közelébe került, óhatatlanul a rajongójává vált. Már csak azért is, mert Erzsi néni létezett! Nem szerepet játszott, sakkozott, vagy versenyzett. Egyszerűen jelen volt. Társa mellett több mint hatvanegy évig (a házasság napjától számítva), de mint már előbb említettem, ez jóval előbb kezdődött. De jelen volt Anyaként, nagymamaként és dédmamaként is. Mi az, hogy jelen volt, ő volt a bázis! A sodródó és megállapodott utódok mindig nála találtak biztos menedéket. És jött a remek étel és a sütemény. Erzsi néninél csodálatosabb háziasszonnyal nem találkoztam. Amikor náluk jártam, kívülről sorolta, hogy mit nem ehetek, miközben rendszeresen kiszolgálta a nagycsaládot és mindenkiről tudott és érzett mindent. Nem csak azt, hogy ki mit nem ehet, hanem azt is, kinek mi a kedvence, kinek mire van épp szüksége.
De nem csak a főztje volt isteni, hanem lényével a lelkeket is képes volt gyógyítani. A figyelme volt az állandó partnere. És ez soha nem csalta meg. Erzsi néni egy igazi regényhős volt. Egy regényhős, aki a hétköznapokat és az ünnepeket is képes volt megszépíteni. Igazából úgy volt előtérben, hogy mindig a háttérben maradt. A címlapokat, az arccal kiállást meghagyta Béla bácsinak. Ő pedig kellő szerénységgel és szelídséggel beragyogta a környezetét. A háttérből ragyogott, ragyogott ki, megvilágítva az elől lévőt és a többi szeretteit. Amikor Béla bácsit kérdeztem legutóbb, akkor amikor a világjárvány újabb hulláma csapott le ránk, amikor épp barátomért és a párjáért aggódtam, kis csönd után annyit mondott: Gyuszi, Erzsi néni meghalt. Ekkor megállt az idő, percek telhettek, el, mire egy hangos káromkodás hagyta el a számat. Később kiderült, Erzsi néni Béla bácsi karjaiban ment el.
Most is az égi abroszt teríti, várja, hogy összegyűljünk újra, hogy kinyissuk az égbolt ajtaját és együtt legyünk, megölelve egymást. Újra sütkérezzünk Erzsi néni sohasem szűnő, el nem feledhető ragyogásában.
(Elhangzott a koronavírus-járvány egy idős áldozatának búcsúztatóján a közelmúltban.)
