Új meseszámmal gazdagodott a magyar néphagyomány: négymillió.
Kedden a kormánylap megszellőztette, szerdán az egyeztetésből kihagyott érintettek rácsodálkoztak, csütörtökön a kulturális államtitkár véleményként megerősítette, a másik államtitkár elárulta, hogy a kormányfő majd bejelenti. Három napos közéleti előtesztelés után péntek reggel a miniszterelnök felfedte a nyitás következő lépését: négymillió oltottnál újraindulhat a kulturális élet.
Azaz, amint a kormány szerint már védett, valójában még csak egyetlen oltást felvett magyarok száma eléri ezt a bűvös számot, nyithatnak a színházak, a mozik és a múzeumok. Az évtized tradícióinak megfelelően a bejelentést csak napokkal később követte részletszabályozás, amelyben a felelősök áthárítják a felelősséget: akinek védettségi igazolványa van, az maszk nélkül együtt ülhet másokkal zárt térben, szociális távolságtartás nélkül. Elvégre fel van mentve fertőzés és fertőződés alól, orvosi óvaintések ide, járványügyi szakértői nyilatkozatok oda.
Persze nyitni nem kötelező azonnal, ez csupán lehetőség. Lehetőség arra, hogy hat hónap elteltével a művészek és a háttérdolgozók feladhassák ételkihordói, árufeltöltői, szobafestői karrierjüket, és újra azt csinálhassák, amihez értenek. És lehetőség arra, hogy a nézők élő előadásokat látva nevethessenek, élhessék át a katarzist és tapsolhassanak - együtt.
A kulturális intézmények vezetői között kevés az orvos vagy virológus. NERország logikája, hogy a hétvégére várható új meseszám elérése után mégis az ő döntésük, hány nézőt engednek be, hogyan ellenőrzik az igazolványokat és munkára kötelezik-e még nem oltott, vagy már oltott, de magukat biztonságban nem érző munkatársaikat. És nekünk, a közönségnek kell választanunk: a kockázat vagy a várva várt élmény a fontosabb.