Hamarosan kezdődik a madárfiókák tömeges fészekelhagyási szezonja, ilyenkor találkozhatunk magányosnak tűnő fiatalokkal a településeken is. Ezek túlnyomó többsége azonban, amint arra a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) közleményében felhívta a figyelmet, nem árva, akkor segítünk nekik, ha nem visszük haza őket. Hasonló a helyzet a kirándulás során talált, szüleikre várva mozdulatlanul fekve rejtőzködő őzgidákkal, nyúl-, nyest- és mókuskölykökkel, vadmalacokkal, amelyeket a jó szaglású szüleik miatt még megfogni sem szabad.
A kis és közepes testű madárfajokra általánosan jellemző, hogy fiókáik a teljes röpképesség elérése előtt elhagyják a fészket, és a környék sűrű aljnövényzetében bujkálva hívják magukhoz etető szüleiket. Az ilyen tollas, nem menekülő, magányosnak tűnő fiókák az utcán, a parkban, a kertben a földön ücsörögnek és gyakran hangosan csipognak. A látszat ellenére azonban ezek a fiatalok nem árvák, a táplálékot kereső szüleik valahol a közelben vannak, ezért szükségtelen, sőt a madarak számára kifejezetten káros, ha „megmentjük” őket. Mi ugyanis nem tudjuk megtanítani a fiókákat a túlélésükhöz nélkülözhetetlen viselkedési formákra, ráadásul a szülők által hordottnál sokkal gyengébb minőségű élelemmel táplálva maradandó egészségkárosodást is okozhatunk nekik.
Árthat is a felesleges mentés
Az áprilistól augusztusig tartó fiókaszezonban nem akkor vagyunk felelős madárvédők, ha mindenképpen megpróbáljuk megmenteni a madarakat. Erre csak a végveszélyben levő fajok esetében van szükség, de a legfőbb cél ott is a megfelelő élőhelyi viszonyok helyreállítása – olvasható az egyesület honlapján. Meg kell értenünk, hogy az elhullás, történjen az ragadozók, betegségek vagy tapasztalatlanság miatt, a természeti folyamatok szerves része. Ezen hatások ellensúlyozása érdekében költ a legtöbb kis- és közepes testméretű énekesmadár évente kétszer, esetleg háromszor is, felnevelve akár évi húsznál is több fiókát. „Mivel ezek a fajok több évig vagy évtizedig is élhetnek, stabil állomány fennmaradásához nincs szükség minden fióka túlélésére. Sőt kimondottan kedvezőtlen lenne, mivel olyan állományrobbanást eredményezne, amelynek következtében rövid időn belül elfogyna a táplálék, betegségek terjednének el, és az állomány magától összeomlana.”
Az, hogy egy fióka kiesik a fészkéből, nem tekinthető általánosnak. Viharban, erős szélben és több más okból persze előfordulhat, de ha például egy betegség vagy viselkedési rendellenesség miatt kidobott fiókát mentünk meg, nagy valószínűséggel a madár felnőttként pusztul el vagy a betegségét átörökítheti a fiókáiba. „Ezért kétszer is gondoljuk meg, hogy melyik fiókát szedjük össze!” A legjobb megoldás, ha a nyílt helyen üldögélő fiókót óvatosan megfogva egy bokor alá, a sűrű aljnövényzetbe vagy egy fa ágára tesszük, és a többit a természetre bízzuk – hangsúlyozták a szakemberek. A hazai madárfajok nem szagolnak, így az érintésünk nem okoz problémát, a vadonban talált emlősök kölykeit viszont éppen a jó szaglású szüleik miatt nem szabad megérinteni sem.
A be nem avatkozás és a fiókák befogadása közötti köztes lehetőség, ha egy nagyobb vesszőkosárban a faágak közé helyezzük a még nem teljesen röpképes fiatalokat vagy a fiókás fészket, hogy a szülők tovább nevelhessék őket.
Ha azonban magatehetetlen vagy sérült fiókát találunk, és van rá lehetőségünk, megpróbálkozhatunk a mentéssel – írták honlapjukon, ahol további információkat, tanácsokat is lehet találni.
