Lánczi András, a Corvinus Egyetem rektora következetes ember. A politika iránt érdeklődők már álmukból ébresztve is szó szerint citálják 2015. decemberi nyilatkozatát, amely szerint „amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája”. Következetességének bizonyítéka, hogy legutóbb a március 25-i nyilatkozatában (mandiner.hu) erősítette meg az immár klasszikus fenti állítást azzal, hogy amit sokan korrupciónak tartanak, az a közvagyon „nemzeti érdekeket szem előtt tartó racionális újraelosztása”.
Hogy ez mit is jelent, azt mindannyian észleljük: a klientúrát képező baráti-rokoni kör (röviden: NER-oligarchia) mértéktelen gazdagítását közpénzből finanszírozott túlárazott megbízások, közvetlen támogatások (pl. szállodaépítés és felújítás) vagy csalárd üzletek (pl. Mátrai Erőmű) által, a Fidesznek kedves egyházak, sportberuházások aránytalan támogatását a közjót szolgáló egészségügy, oktatás és szociális kiadások rovására, a pártos kultúrharc finanszírozását, az önkormányzatok lehetőségeinek csorbítását és legújabban a közvagyon közérdekűnek mondott baráti közalapítványokba mentését, ezen belül a felsőoktatás megszállását. Ezt a játékot ezermilliárdokban játsszák, és aki kegyvesztett lesz, az kipontozódik (pl. Simicska, Spéder). Lánczi szerint minderre az 1946 utáni államosítás és az 1990 utáni zavaros privatizáció szolgáltatott alapot.
A fentiek eszmei alapjául a „nemzeti tőkésosztály” megteremtése és a „nemzettudat” Fidesz szerint helyes irányú átformálása szolgál. Az előbbivel bizonyos keretek között még egyet is érthetnénk, ha az piackonform módon, azaz egyenlő esélyeket kínálva történne. De persze nem így van: „nemzeti tőkés” csak abból lehet, aki „felcsúti Zuckerberg”, „kötélbarát”, rokon, de legalábbis bejáratos a stadion VIP-páholyába vagy más módon bizonyította hűségét a Fideszhez és annak első emberéhez.
Játsszunk el azzal a gondolattal, hogy egyszer egy választás eredményeként vége szakad a Fidesz uralmának. Lánczi András logikáját követve akkor megkezdődhet a közvagyon újabb „racionális újraelosztása” – persze másként definiált nemzeti érdekek mentén. És ha ez így megy a továbbiakban is minden politikai irányváltást követően, akkor Isten irgalmazzon szegény hazánknak. Az utolsónak csak a villany lekapcsolása marad. Ilyenkor irigykedem igazán az olyan nálunk szerencsésebb nyugati vagy akár balti országokra, ahol ez a fajta „racionális újraelosztás” elképzelhetetlen. Egy demokratikus(abb) berendezkedésű ország, ahol esetleg sűrű kormányváltások színesítik a mindennapokat, ebbe már rég tönkrement volna.
Ideje lenne, ha ez a körfolyamat megszakadna. Nem véletlenül írtam körfolyamatot – pedig ez a fogalom alapvetően a termodinamikában ismert. De létezik Orbán-féle körfolyamat is, amelynek stációi: a hatalom megszerzése, majd a közvagyon „racionális újraelosztása” útján a „nemzeti tőkésosztály” kiépítése, az utóbbi felhasználásával a médiafölény megszerzése (l. még KESMA), a baráti médiával az agymosás megfelelő szintjének elérése, ami megágyaz az újabb választási sikernek. Innen kezdődhet az egész elölről, persze magasabb szinten. Az egész keringőnek megfelelő jogi környezet kialakítása alapkövetelmény.
Jó lenne egyszer elérni, hogy a nemzeti vagyon sorsa ne a „racionális újraelosztás”, hanem a rendeltetésszerű felhasználás legyen. A választások közeledtével érdemes ezen elgondolkodni, netán a készülő politikai programokban kifejezésre juttatni.